2008. december 30., kedd

Félig hibbant, félig mániákus és nem kevésbé nagyravágyó tervem, hogy mielőtt bármiféle linuxot telepítenék a gépemre, még utoljára rajzolok egy igazán dögöset a fotóblogomra, és majd a többiek is lássák, hogy hogyan készül, miközben az ő gépükön már növekszik az a csík a Setup Linux felirat alatt (ha van ilyen).
De legelőszöris meg kéne még írnom holnap 23.59-ig a rohadt politológia beadandót "véleményem a politikáról" címmel. Van egy halovány sejtésem, hogy nemnagyon kéne majd elküldeni, amit írni fogok.
A fizikám meg kimagasló eredménnyel zárult, nem kevesebb, mint öt(!) órán keresztül étlen-szomjan*, ámbátor végtelenül hősiesen kűzdöttem erőm szerint a legnemesbekért, 3 és fél pontért a 10-ből. Harminc emberből egynek adta meg a megváltást jelentő öt pontot, de még őt is visszaküldte egyszer, hogy írja le rendesen a feladatot, és utána adja vissza be. Nekem nem volt ekkora mázlim, viszont tátotta a száját, hogy honnan tudtam a kondenzátorokról és a Coulomb-törvényről mindent, amikor nincs is benne a füzetembe, és ott se voltam órán. Én meg vigyorogva mondtam, hogy bizony, ez a Herman áldása**. Volt, aki három napig tanult egyvégtében, és fél pontot kapott. Én egy napot tanulgatttam, és három ponttal többet kaptam. büszke vagyok. De azért mehetek mégegyszer.
Én megyek majd legelőre, tehenet a legelőre!

* du. négyig összesen egy fél zsömlét ettem és két deci kólát ittam, hogy ne legyen olyan hangos a gyomorkorgásom vizsga közbe'
** közben persze arra gondoltam, hogy egy nagy francot a ME az alma mater, ahogy a nagy selmecbányisták gondolják. A Herman az alma mater, és kész. Hermanos tudással egy fél évet húztam ki tanulás nélkül az egyetemen. Ez azért nem semmi.