Most jöttem vissza a Sever Center néven csúfolt tucatáruház egyikéből, és van néhány dolog, amit nem bírok magamban tartani.
A legfontosabb, a reklámok. Gyűlölök őket. Régen furfangosak voltak, mert nem vetted észre, ha átmossák az agyad, de a mai reklámok már nem is tagadják. Amikor hirtelen belekiabál a mikrofonba egy sikítozó nő, mint akit kergetnek, és egy szuszra elhadarja, hogy vedd meg ezt meg vedd meg azt, akkor engem az okádhatnék kerülget. De a tévével is ez van. Amikor bevágnak valami kamerakapkodást, és a végén nem sikerül rájönnöm, hogy akkor most ez mire is, jó, vagy hogy mit reklámoz. Csak rádióban ez feltűnőbb. Ez általában akkor tetőzik, amikor ezt követi mondjuk a danubiuszon egy "szeret a nő még hidd el" vagy egy "bolond aki sír egy lány után" típusú szám. Amikor ez van, egész napra elmegy az életkedvem.
Aztán ott vannak a feliratos pólók. Minek az rá? Milyen jogon nyomtatják rá egy póló közepére, hogy "52", vagy hogy shiny star, vagy super glory art? Így akár tudtomon kívül egy gagyi harmadosztályú elefántcsontparti focicsapatot is reklámozhatnék, ha éppen véletlenül az ő címerük lenne a pólón, csak én nem venném észre. Vagy ha elsőre nem értelmes a felirat, ami rajta van, lehet hogy csádiul az egy durva káromkodás, vagy egy "verj meg" felirat. Ösztönösen ódzkodom minden olyan ruhadarabtól, amin bármiféle divatfelirat van. Sajnos ma már ez egyre nehezebb. Főleg, hogy keverik a női és férfi ruhákat, és egy óráig kell keresgélnem, mire megtalálom a férfi sarkot, és akkor derül ki, hogy ugyanazok a ruhák vannak ott is, mint a női részlegben. Csak emósabban.
Az árak csillagászati volta már nem is annyira feltűnő. Kinézel maganak egy rongyot, amit akár egy turkálóban is találhatna valaki, és rá van biggyesztve, hogy 20 lepedő. Ha megveszed a három legolcsóbb fürdőgatyát, már akkor sem úszod meg a dolgot 10 rongy alatt. Ezek a dolgok engem felháborítanak, és az üzletek meg nem veszik észre, hogy pont emiatt mennek csődbe? Senkit sem érdekel, mennyire nike egy papucs, ha egyszer az ára alapján akár űrteleszkóp is lehetne.
Végül pedig, de ez már tényleg csak az én asperger-elmémet zavarja, hogy utálom, ha folyamatosan figyel az eladó, miközben nézelődöm. Oké, hogy vigyáz, nehogy megfújjak valamit, de akkor is. Nem tudok normálisan nézelődni, ha valaki rajtam tartja a szemét.
A baj csak az, hogy szerintem ezzel csak én vagyok így. Láttam ma egy buzit/emósat* egy három mérettel kisebb, legalább 300 mosáson keresztülment rongyos neonzöld pólóban és strandpapucsban. Ő például vagy nem veszi észre, hogy a liberalista-kapitalista profitorientált multik vásároló játékbabát csináltak belőle, vagy nem bírta tovább, és most sodródik az árral.
Én mindenesetre tartom magam, amíg csak lehet. Az én agyamat nem mossák ki.
* végül is mi a különbség...
A legfontosabb, a reklámok. Gyűlölök őket. Régen furfangosak voltak, mert nem vetted észre, ha átmossák az agyad, de a mai reklámok már nem is tagadják. Amikor hirtelen belekiabál a mikrofonba egy sikítozó nő, mint akit kergetnek, és egy szuszra elhadarja, hogy vedd meg ezt meg vedd meg azt, akkor engem az okádhatnék kerülget. De a tévével is ez van. Amikor bevágnak valami kamerakapkodást, és a végén nem sikerül rájönnöm, hogy akkor most ez mire is, jó, vagy hogy mit reklámoz. Csak rádióban ez feltűnőbb. Ez általában akkor tetőzik, amikor ezt követi mondjuk a danubiuszon egy "szeret a nő még hidd el" vagy egy "bolond aki sír egy lány után" típusú szám. Amikor ez van, egész napra elmegy az életkedvem.
Aztán ott vannak a feliratos pólók. Minek az rá? Milyen jogon nyomtatják rá egy póló közepére, hogy "52", vagy hogy shiny star, vagy super glory art? Így akár tudtomon kívül egy gagyi harmadosztályú elefántcsontparti focicsapatot is reklámozhatnék, ha éppen véletlenül az ő címerük lenne a pólón, csak én nem venném észre. Vagy ha elsőre nem értelmes a felirat, ami rajta van, lehet hogy csádiul az egy durva káromkodás, vagy egy "verj meg" felirat. Ösztönösen ódzkodom minden olyan ruhadarabtól, amin bármiféle divatfelirat van. Sajnos ma már ez egyre nehezebb. Főleg, hogy keverik a női és férfi ruhákat, és egy óráig kell keresgélnem, mire megtalálom a férfi sarkot, és akkor derül ki, hogy ugyanazok a ruhák vannak ott is, mint a női részlegben. Csak emósabban.
Az árak csillagászati volta már nem is annyira feltűnő. Kinézel maganak egy rongyot, amit akár egy turkálóban is találhatna valaki, és rá van biggyesztve, hogy 20 lepedő. Ha megveszed a három legolcsóbb fürdőgatyát, már akkor sem úszod meg a dolgot 10 rongy alatt. Ezek a dolgok engem felháborítanak, és az üzletek meg nem veszik észre, hogy pont emiatt mennek csődbe? Senkit sem érdekel, mennyire nike egy papucs, ha egyszer az ára alapján akár űrteleszkóp is lehetne.
Végül pedig, de ez már tényleg csak az én asperger-elmémet zavarja, hogy utálom, ha folyamatosan figyel az eladó, miközben nézelődöm. Oké, hogy vigyáz, nehogy megfújjak valamit, de akkor is. Nem tudok normálisan nézelődni, ha valaki rajtam tartja a szemét.
A baj csak az, hogy szerintem ezzel csak én vagyok így. Láttam ma egy buzit/emósat* egy három mérettel kisebb, legalább 300 mosáson keresztülment rongyos neonzöld pólóban és strandpapucsban. Ő például vagy nem veszi észre, hogy a liberalista-kapitalista profitorientált multik vásároló játékbabát csináltak belőle, vagy nem bírta tovább, és most sodródik az árral.
Én mindenesetre tartom magam, amíg csak lehet. Az én agyamat nem mossák ki.
* végül is mi a különbség...
0 komment:
Megjegyzés küldése