2017. június 25., vasárnap

Az összes internetek már egy hete ezen a témán pörög, így gondoltam én is véleményt nyilvánítok, mert érintve érzem magam.
Merthogy vannak kommentelők, akik azt állítják, hogy aki R&D-pályát választ, az a könnyebbik utat választja, mert csak ülni kell és mereszteni a seggünket a klímás irodában, miközben a GDP-t meg a kétkezi munkások termelik helyettem. És én ezt egy kicsit magamra vettem.
Nem nagyon, csak kicsit, mert azzal természetesen tisztában vagyok, hogy aki ilyet állít, az egy egyszerű, mezei faszkalap, akinek seggfájása van attól, hogy a tudósok szerinte lenézik őt és a munkáját.
Egyébként nem nézik le, csak egyszerűen túl idióta ahhoz, hogy megértsen néhány összefüggést. De ezzel nincs semmi baj, hiszen éppen azért raktáros.
Először mutatok egy pályázatot, amire az elmúlt héten kaptam meg a felhívást, és ami -a kommentekkel szemben- gyönyörűen ábrázolja a valóságot. Röviden arról van szó, hogy a DHL önjáró targoncát akar építtetni a raktáraiba. Aki megtervezi neki, az 15k eurót nyerhet.
Ennyi.
Ennyit ér több száz raktáros munkája, 15k eurót, amit egy marék mérnökhallgató néhány heti munkával kiráz a csuklójából, aztán továbbrepül a következő pályázatra, hogy legyen pénze sörre még a diplomaosztó előtt.

A kommentekből az is látszik, hogy a raktárosoknak halovány fogalmuk sincs róla, hogy egy docens/kutató mit is csinál és ahhoz mekkora teljesítmény kell. Nem hogy pontos fogalmuk nincs róla, de hozzávetőleges sem. Fordítva ez már nem teljesen igaz. Sose raktároztam, de elég konkrét elképzelésem van arról, hogy mit igényel az a munka.
Aki raktáros, az mondaná, hogy oké, akkor menjek és próbáljam ki, lássuk hogyan bírom. Nos, mennék én, hogyne mennék ennyi pénzért, de van két apró gond. Az egyik az, hogy akkor engem senki nem tudna itt helyettesíteni. A nagyobbik gond az, hogy ő sem. Mondanám, hogy próbálja ki, milyen doktorjelöltnek lenni, de nem tudná, mert ezt sok-sok évnyi gürizéssel lehet kiérdemelni. Mármint nem a titulust, hanem a lehetőséget, hogy tovább dolgozhassak, fokozottabb tempóban, rabszolgaként tartva, éhbérért. Ide nem elég a nyolc általános, de néha még önmagában az egyetemi végzettség sem.
És el is jutok ezzel a második észrevételemhez; hivatástudat is kell ehhez a melóhoz, amit én végzek. Elkötelezettség. A tudat, hogy nem vagyok olyan egyszerűen pótolható, és az ehhez kapcsolódó felelősségérzet. Nem azért nincs kedvem elmenni raktárosnak egy fél évre, mert büdös a fizikai munka. Azért nincs kedvem, mert tudom, hogy az alatt a fél év alatt legalább 4-5 hallgató írta volna nálam a szakdolgozatát olyan témákról, melyek fejlesztik az ipart, és a lögybölődő gazdasági fostenger egyre emelkedő szintje felett tartják ennek az országnak a fejét. Azzal, hogy dobozokat pakolok, nem fejlesztem az ipart. Azzal én csak a saját összekuporgatott fizetésemnek örülnék, miközben mindenkinek azt hazudnám, hogy én szarom a GDP-t.
Mondok én valamit.
Az általam lepublikált és levédett ipari technológiákkal nagyságrendekkel több GDP termeléséhez járultam hozzá a PhD képzésem elmúlt három évében, mint száz raktáros ugyanennyi idő alatt.
Ha egy docens nem állami alkalmazásban állna, hanem kimenne az iparba dolgozni, szintén egy raktáros fizetésének a többszörösét keresné, de ez meg a másik.
Na. Hur-durr.

radar widget androidra

Az utóbbi időben rá vagyok kattanva a meteorológiai radarra a térség fölött, és eldöntöttem, hogy a gyors hozzáférhetőség kedvéért kiteszem egy egész képernyős widgetre.
A WetterOnline appja egész tetszetős, és neki van egyedül olyan beépített funkciója, hogy radarképet lehet kitenni widgetre, ami sajnos még a fizetős verziónál sem frissül, így meg nem igazán látom, hogy mi értelme van egyáltalán.
Már éppen arra készültem, hogy egyszerűen lekódolok egy appot, ami a MET honlapjáról faék egyszerűséggel letölti az aktuális radarképet, amikor megláttam, hogy erre már létezik app, mármint képek megjelenítésére. Kis trükközéssel nagyon szépre lehet varázsolni, és 10 percenként frissül.
De attól még lehet, hogy veszem rá a fáradságot, és írok egy jobbat, a MET-en iframe-be ágyazva van azért jobb felbontású kép is.

2017. június 19., hétfő

smalltalk-frázisok, amik triggerelnek engem

- "...és mit fogsz csinálni a PhD után?"
Közvetlenül utána? Hazamegyek, egy napig katatón állapotban nyáladzva fogok nézni egy kikapcsolt monitort, miközben az élet értelmén gondolkozom, aztán az azt követő hetet egy szobába zárva fogom tölteni ipari mennyiségű chips és kóla, a számítógépem és a steam-könyvtáram társaságában.
Csak viccelek, már másnap reggel bemegyek dolgozni, mert a főnök már keresni fog egy bírálni való cikkel.
Két lehetőség van egyébként: vagy elmegyek az iparba dolgozni, vagy az egyetemen maradok dolgozni. Nem azért járok 9. éve egyetemre (uramisten), hogy aztán a futószalag mellett végezzem, de nekem az is rémálmom emellett, hogy egy gyár fejlesztő részlegébe legyek bezárva, és gumiminták keménységét mérjem egy ilyen kis kallantyús asztali szarral negyven évig minden nap, ugyanott, ugyanúgy, és hogy az jelentse az egyetlen izgalmat, amikor valamelyik nap hirtelen határérték alatti szakítószilárdságot mérek, mert a Béla kezében aznap reggel megszaladt a lágyító. Ez nekem ugyanaz, mint a futószalag, vagy az árufeltöltés. Mondjuk ettől hálistennek csak mérsékelten kell tartanom, tudományos fokozattal a tapasztalat szerint eleve laborvezetővé tesznek, így küldhetek másokat magam helyett a szalag mellé (mondjuk kapásból azokat, akiknek csak BSc-papírjuk van). Nekem kell a kihívás, kellenek új feladatok, megoldandó problémák nélkül létezni rosszabb, mint a halál.
Szóval ne kérdezd meg ezt tőlem, mert nem tudom, és egyelőre nem is érdekel.

- "mondd, te ki választanál" / "véres kardot hoztam" / "Felnégyelni!" / egyéb István a király idézet
Sokadszorra sem vicces, se nem találó, és ökölbe szorul a kezem ha ilyet hallok, ütésre készen. Láttam én is egyszer, nem tetszett, szerintem kifejezetten lapos, és a rocktól is elég távol áll, lépjünk túl rajta, semmi közöm nincs hozzá, és amúgy is szarok rá. Nem érdekel az sem, ha fejből tudod a szövegkönyvét, az nem fog azon segíteni, hogy egy másodvonalas rockopera az egyetlen, ami a nevem kapcsán beugrik. Meg eleve milyen már az embernek a neve kapcsán jópofizni? Eleve milyen már, ha az embernek a neve a beszédtéma?


2017. június 12., hétfő

A szerző csak a saját nevében beszéljen, én például napi rendszerességgel találom magam felnőttként olyan helyzetben, hogy a kovalens kötésről kell számot adnom (sőt, igazából még attól is durvább dolgokról!). Ahogy adóznom is legalább évente kell, és azért nem esek pánikba tőle és nem lóbálom sikítozva a karjaimat a fejem fölött, mert felnőttként megtanultam adózni is. Ugyanúgy, ahogy felnőttként megtanultam vécét kidugítani és vízvezetéket szerelni, megtanultam azt is, hogyan kell kitölteni egy adóbevallást, és azt is megtanultam, hogyha mégsem boldogulok vele, akkor hogyan tudok segítséget kérni.  A legtöbb felnőtt első alkalommal megtanulja, aztán pedig évente használja ezt a skillt, nem felejtődik el úgy mint a mohácsi csata dátuma vagy a kovalens kötés ha nem használják, ezért értelme sincs idő előtt megtanítani egy gyereknek.
(Bár azért szerintem inkább mindenki használjon kovalens kötést, mert az fontos többek között az aminosavak szintéziséhez is.)
Úgyhogy nem, nem érzékelem a problémát. Vagy nem azt a problémát írtad itt le, ami valójában a probléma.

Azért fontosabb "az atomok molekulája"(?) meg a történelem évszámok szerint bemaflázása, mert attól lesz valaki értelmes ember. A hétköznapi élethez fontos ismeretek azok alapvető ismeretek, akit érdekel az egészséges táplálkozás, az utánanéz, akit meg nem, az hamarabb meghal és kész. Viszont értelmes, termelő munkát végző felnőtt nem attól lesz valaki, hogy ki tudja törölni a seggét, azt már minden gyerek tudja. Hanem attól, hogy azon kívül tud még mást is, ami nem szükséges feltétele az életképességnek. Attól lesz valaki értelmes ember, hogy olyan dolgokat is tud, amiket mondjuk egy idomított majom már nehezen sajátítana el.

Ennek a bekezdésnek nincs sok köze a valósághoz. Mondok egy megdöbbentő tényt: csupa hülye rohangál az utcákon, iskolarendszertől függetlenül. Az emberek nem félnek attól, hogy hülyék lesznek, sőt, egyenesen büszkék rá, ha azok, és valóban rájuk lehet sózni bármilyen hitelt, de ennek szintén nincs köze az iskolarendszerhez. Olyan embert viszont ritkán látok, aki az utcán megállítva hirtelen akár csak egyetlen fontos eseményt tudna említeni a 17. századból.

2017. június 8., csütörtök

DIY UV-VIS-NIR spektrofotométer Pt II.

Képekkel gazdagon megtámogatott poszt következik.

Megérkezett Tel Avivból a diffrakciós rácsom, nem is voltam rest leellenőrizni a rácsparaméterét, mivel a csomagban nem írták le, azt pedig nem hiszem el, amit az interneten írnak az izraeliek.


A diffrakciós rács pásztázó elektronmikroszkópos felvétele BSE-detektorral. A polimer lelöki magáról az elektronnyalábot, de a rácsos szerkezet kis nagyításnál is egyértelműen látszik.




Nagyobb nagyításoknál pedig lemérhető, hogy a rácsparaméter pontosan 1 mikron. Ideális választás a spektroszkópunkhoz.



A diffrakciós rács UV-VIS spektruma. Jól látható, hogy a transzmittancia 300 nm feletti hullámhosszoknál nőni kezd, az infravörös tartományra pedig már a 80%-ot is eléri. Igaz ez így csak az UV-A tartományt fedi le, de ettől jobb rácsot egyelőre nem találtam ilyen árkategóriában. Végülis erre már rá lehet fogni, hogy ezzel azt is látni fogom, mi a szemnek láthatatlan.

Meg megérkezett a kamerám is Los Angelesből, a C600, üveg optikával és kiszerelhető infra-szűrővel. Egyből szét is kaptam, mint blöki a lábtörlőt.


Ez a CMOS-szenzor, a kamera lelke. Óvatosan kell vele bánni, nem szabad sokáig szabad levegőn hagyni.


Ez pedig a leszerelt optika, az a pirosas árnyalatú üveglap az infra-szűrő. Az objektív manuális fókusszal van ellátva (gyárilag fix, de szétszerelve kiderült, hogy csak össze van ragasztózva a csavarmenet, így végeredményben manuális), amit ha leszerelek, akkor arról az oldalról sikerülhet kitörni a szűrőt. Kifeszegetni nem tudtam, mert nagyon patent módon ült a helyén, és szükségem se volt rá a későbbiekben, úgyhogy nemes egyszerűséggel kitörtem.

Már csak egy apertúrát kéne szerezni, és indulhat a banzáj. A legközelebbi dolog amit venni fogok, az szerintem egy mosogatógép lesz, de annak nincs köze az előbbiekhez, és az kevésbé izgalmas.
Ja, meg tegnap és ma ismét záróvizsgáztattam, de semmi különösebb esemény nem történt. Azon kívül, hogy volt, aki nem tudott felrajzolni egy szén-dioxidot.

2017. június 7., szerda


A leggecibb szarrágó zsidó dolog, amikor ha valami "esküvői", akkor ötször annyiba kerül, mintha ugyanaz lenne, csak nem esküvői. Egy sima fotózás 2-3 napi munka, abból egy nap maga a fotózás, és 1-2 az utómunka és a retus, ha annál többet kell retusálni, akkor nagyon béna a fotós és szarok a képek. Három napi munkáért senkinek ne legyen képe itthon egy kezdő mérnök havi fizetését elkérni. Ugyanez vonatkozik az esküvői csokorra meg az esküvői frizurára a fodrásznál. Az biztos, hogy rajtam senki nem fog nyerészkedni, inkább csinálom magamnak a fotókat, esküvői szelfiket retkesre összefogdosott lencséjű mobillal, faszom. Egyébként is ahogy elnézem a fészen az utóbbi években az esküvői fotókat, olyanokat az öcsém is simán tudna retusálni, ha szépen megkérném. Az, hogy lövök három klisés képet a Dunaparton, aztán lökök rájuk egy giccses filtert, az nem munka.
Lehet, hogy mindenki kifizet egy havi fizetést tíz képért, de akkor mindenki el van tájolva.

Na mindegy.
Ma megint kicsimmel záróvizsgáztatásokba, de ma ügyes volt az a kilenc ember, mert csak egyet buktattunk meg közülük, de őt is azért, mert az istennek se jött rá, hogy az elektron nélküli hidrogén az proton. Így ne is menjen át.
Meg spektrofotométer-ügyben is van fejlemény, holnap jövök majd SEM-képekkel és egy újabb transzmittanciával, ha nem leszek hozzá annyira lusta, mint ma voltam.

2017. június 1., csütörtök


Tényleg majdnem, már csak potom 999040 forint hiányzott volna, és meg is van a milka.
Viszont a magyar gazdasági helyzetet jól illusztrálja, hogy két hét és két forrás is kellett ahhoz, hogy az az ezer forint összegyűljön.

2017. május 31., szerda


Hegyeshalmi Richárdnak bármennyire is nincs köze a tudományhoz és odaadhatná a munkáját végre egy szakképzett tudománykommunikátornak ahelyett, hogy a saját épületes hülyeségeit osztja, most véletlenül azért rátapintott egy fontos jelenségre.
Az emberek valóban nehezen hiszik azt el, hogy attól senki nem lesz szakértője témának, hogy megnéz egy műsort a NatGeón. Tényleg egy élet munkája és PhD-fokozat kell ahhoz, hogy valaki hozzá tudjon látni a gekkók párzási szokásainak a vizsgálatához, és hogy valós következtetéseket tudjon levonni a megfigyelt jelenségekből. Aki nem szentel időt és energiát ennek, az csak annyit lát, hogy némá, egy gekkó, ami úgy visít, mint egy velociraptor, lel.
Ahogy azt is nehezen hiszik el az emberek, hogy az, hogy gekkó, nem kutatási terület, hanem mondjuk egy ppt neve a biológusok első féléves kurzusán. Viszont az ázsiai pöttyös gekkó kiabálása, az már az, mert azt még nem ismerjük.
Engem viszont ennél az egésznél sokkal jobban izgat az, hogy miért egy ornitológiai intézetnél vizsgálták a gekkókat.

A sors iróniája, hogy a közutakon emberkedő kispöcsű faszparasztoknak rendszerint olyan kocsijuk van, ami a rendszám ismerete nélkül is nagyon megkönnyíti a beazonosításukat. Mondjuk attól, akinek fehérjetáp van az agya helyén, nem is vár mást az ember.