van itt egy izé

Van itt a monitor mellett egy kis szárnyasjószág, kinézetre pont olyan, mintha egy légy és egy poloska nászából született volna, bár inkább hasonlít egy légyre, és tetteti, hogy 4 lába van, pedig 6, csak a kettő középsőt mindig eldugja. És agresszív, mint a veszett fene.
Három napja van rátéve egy 10-es CD-torony átlátszó műanyag búrája, rászállt Huba kezére, megcsípte és elkezdte szívni a vérét, erre el akartuk kapni, de gyors volt, mint a pestis. De végül meglett a kis komisz, éppen a szőnyegen sprintelt felém, gondolta, hogy ha megvolt az öcsike, kipróbálja a bátyját is. De elkaptuk kis rohadékot, és még három rovartpróbáló nap után is olyan, mint egy duracellnyuszi, megállás nélkül támadja a CD-tokot, még egy flopit is tettünk rá nehezéknek, mert állítólag amikor apa pakolt az asztalán, megszökött, de nem jutott messzire, mert apa se volt rest.
Ez a kitartás mindenképp elismerésre méltó, mert volt már nekünk egyszerű mezei légy is elkapva, és az se húzta két napig, nekem egyszer egy lepke egy éjszaka alatt feldobta a pacskert, pedig ha tudta volna, hogy másnap reggel tutira de tutira elengedem, akkor biztos direkt életben maradt volna.
De ennek a kis szívós izének még a remény se adatott meg, mert félünk tőle, és nem merjük elengedni, negyedik napja van ott étlen-szomjan-levegőtlen, de kitartása nem lanyhult, és még mindig pattog a csórikám. Egy Disney-filmet lehetne róla forgatni, ilyen némó-félét és én lennék undi.

nosza

Őszintén, és csak nektek, a K blog tiszteletbeli olvasóinak exkluzíve bevallom, a kommentelési lehetőség nem véletlenül van beállítva nálam, és a jelszó nélküli belépés is nyilván a ti érdekeiteket szolgálja. Ontom magamból itt a jobbnál jobb bejegyzéseket, néha még egy csipetnyi poént is csempészek a végükre, de kicsit azért idegesítő így írni, hogy semmi válasz. Olvasok más blogokat is, nem nagy blogok, tényleg csak magánjellegűek, és ott is a leggagyibb kis bejegyzésecskéhez is legalább 10 millió komment érkezik. Nálam meg ott virít lent a nagy gülüszemű nulla.

Olyan, mintha mondanék egy marha jó viccet, és mindenki csak állna bambán kerek szemekkel és rezzenéstelen arcéllel, és csak egyedül Levente mondaná öt perccel utána, hogy nem is volt annyira igazán jó vicc*. Tisztára, mintha a kerben növő sóska kedvéért írnám ki az életem dolgait. Kábé ugyanaz a reakció. Ezért hát most aktivizáljátok magatokat:

Aki olvas engem, az kommenteljen egy szmájlit. Nem kell sok, csak egy vigyorgó kis krumplifej egy félkör alakú szájjal és lehetőség szerint ellátva szemekkel, két-három karakter, nem kell több. Akár névtelenül is lehet, ha úgy jobb nektek, mit bánom én. De ha úgy igazándiból szeretnétek, hogy jó bejegyzéseket írjak, akkor egy pontszemű kis makesz igazán nem telik sokból, és az én önbizalmammal is csodákra képes. Persze nem muszáj, becsület dolga. De én azért örülnék neki.

* De azért persze ő is kuncogna amikor nem nézek oda.

ilyen fáradtan ébredtem

Reggel annyira fáradtan ébredtem, mint egy liszteszsákba kötözött hulla, aki három napja úszik lefelé a Dráván, de előtte ismeretlenek egy baseballütővel eltörték mindkét lábát, és így, a menekülésre képtelenül kilencszer fejbelőtték egy .45-ös ACP űrméretű, éjszakai irányzékkal felszerelt, a markolatbiztosíttónál speciálisan megnagyobbított hódfarokkal rendelkező Smith&Wessonnal, aminek revolverező elsütőszerkezete, poligonos, 1:250-es huzagolású hangtompítós rozsdamentes acél csöve volt kétoldali szánbiztósító karral és a sátorvas előtti szereléksínre akasztott lézeres célmegjelölő eszközzel ellátva*.

* Közben persze tárat kellett cserélni, mert a tárkapacitása csak hat töltényre korlátozódik, de a S&W tervbe vette, hogy 11-re bővítik az újabb modelleknél.

más blogok

És pont amikor azt hinném, már semmi nem fog történni, rákattintok a Navbaromon a Következő blog* linkre, és erre behozza egy nyálas amerikai család giccses blogját**, amit közösen írnak boldogságban és szeretetben, és maga a blog ugyanolyan eszméletlenül rondán néz ki, mint a család egyik nőtagja és az ő pasija (aki mellesleg oldalról tisztára úgy néz ki, mint Steve McQueen fiatalon) a fotókon.
Azt hittem, ilyen american dream családok csak a filmekben vannak. De amúgy nem is ritka a fejlett nyugaton az ilyen családi-blog-dolog, ahogy elnézem.
Mindenesetre a családfő engem erősen emlékeztet egy másik híres színészre, és a fotó jobb szélén lévő lánya nem is néz ki rosszul. De azt a képet a fejlécben már azért igazán méretre vághatnák, mert kilóg a jobb fele a fejlécből. Nem igaz, hogy nincs egy IT-s programozó geek sem a családban.
Szerencsére van egy szaftos kis linklistájuk, amin a többi ilyen család is szerepel, úgyhogy el leszek egy darabig, lesz mit csócsálgatnom.

Valójában csak irigykedem rájuk, mert sosem hittem volna, hogy ilyen idill tényleg létezik. Egyszer azért nekem is juthatna valami az élet tortájából. Legalább csak a marcipán a közepéről, annak is örülnék. Nem kell sok.

(Muhahaha, fenét irigyelem őket, egyszerűen csak nevetségesek >D )

* ez a Következő blog link jó dolog, ha valaki unatkozik, érdemes rákattintgatnia párszor, vicces dolgokba lehet botlani. Én most még kétszer kattintottam rá, és először egy spanyol csávesz blogja jött be, aki csak és kizárólag agyagból készült hamutartókat fényképez, másodszor meg egy dekoratív nőszemély, aki a mély kivágását fotózta a tükörben (eredetileg a ruháját akarta, de hát - azért mégiscsak férfi vagyok - kit érdekel az?)
** nyugodtan rájuk lehet kattintani, átnéztem a HTML-kódjukat, és nincs benne statcounter vagy más egyéb számoló (csak egy gagyi gugli adsense, de gondolom azért, mert arra se vették a fáradságot, hogy a template installáció során kiszedjék)

Valami/valaki most hiányzik. Olyan üresnek érzem most magam, nincs semmi dolgom, nincs semmi felelősségteljes munkám, nem tudom pontosan, hogy mi lenne az, de ha történne valami amivel foglalkozhatom, akkor nagyon örülnék neki.
Ejnye, ez a bejegyzés is de üres lett.

Olyat álmodtam az éjjel, hogy az nem igaz. Azt álmodtam, hogy anya elment egy hétre, engem meg a második napon a bíróság elítélt, így öt évre cselédnek kellett álnom egy idegen házban egy idegen családnak. És csak a legszükségesebbeket vihettem magammal: egy pár cipő.
Se személyes tárgyak, se laptop, se blog, se más semmi. És egy széken kellett aludnom. És egyszer láttam a tévében, ahogy Réka és Zsuzsi híres tévésztárokkal pingpongozik egy ilyen tévés sztárparádén. És még csak el se búcsúzhattam anyától. És a legrosszabb: tényleg azt hittem, hogy az a valóság, és ilyen hülye kis apróságok, értelmetlenségek nem is tűntek fel (mint az álmokban általában).
Ha valaki álmában öngyilkos lesz, azzal mi történik? Felébred?
Ébredéskor úgy megörültem a valódi világnak, hogy ihaj. Azt nem lehet elmondani. Az elkövetkező kábé fél órában jobb, ha mindenki óvakodik tőlem, mert olyan erős(:g) érzelmi kitöréseim vannak, amik tönkretehetik az érzékelőket.

szörnyek

Tegnap este:
Az előbb találtam egy kaszáspókot a szobámban. Mivel undorodom az ilyen kis dögöktől, negyed órán keresztül gondolkoztam, hogyan távolíthatnám el. A helyén nem hagyhattam, hiszen köztudott tény, hogy egy ember átlagban 6 pókot eszik meg álmában élete során, de én erre nem akarok lehetőséget adni a kis köcsögöknek. Most kapjam el pézsével? Vagy porszívóval? De csak vízszűrős van, és látnám, ahogy fuldoklik. Nem igazán akarom megölni. Zárjam dobozba, és másnap engedjem el? De ahhoz meg kell piszkálni. És még csak nem is szaladhatok sírva a mamához, mert már mindenki alszik. Elmúlt éjfél, és én vagyok csak ébren, mert sakkban tart egy kis nyolclábú szörnyeteg és egy erkölcsi dilemma. Ilyenkor mindig azzal próbálnak engem nyugtatni, hogy ő hogy félhet tőlem. Hát basszus, az engem nem érdekel, a lényeg, hogy én is félek, és amúgy is száz, hogy el se lát idáig a pontszemével, szóval vidáman rá is mászhat éjszaka a fejemre a hajszálvékony kis lábacskáival meg a petéivel meg a istentuggyamivel. Mit volt mit tenni, végül kitaláltam egy olyan megoldást, amibe egyikőnk se hal bele: kipostolom a blogomban, hátha megsértődik és odébbáll.
Végül is egy fél óra túsztárgyalás, és farkasszemnézés után felébresztettem anyát, aki nemes egyszerűséggel egy zsebkendőbe fojtotta a nem a bánatát hanem a pókot. És pont abban a pillanatban beszabadult a szobába egy bazinagy lepke is. Na szép.
De szerencsére a kapd-el-a-lepkét-egy-dobozzal játékban nincs nálam jobb szerény megyei jogú városunkban. Évek óta ezt a célt szolgálja például a szekrényem tetején meredő, speciálisan erre a célra kifejlesztett és átalakított teniszlabdás palack.
Szóval hát a mai éjszaka is izgalmasan telt.
Meg még ezután egy szúnyog is bejött. Még nem tudja, de hibázott vele. Már sajnos nem éri meg a holnapot.

A mai napnak két tanulsága is van:
- A Wall-E jó film.
- A szomszéd még akkor is képes hajnalok hajnalán falat fúrni, amikor már egy hete nincs is itthon.