2016. június 8., szerda

Jó tanácsok, hogy fitten, boldogan éljek.

Kijártam én is egy félkatonai hierarchiát, és képzeld, nem attól lettem férfi. Viszont attól lett világos számomra, hogy létezik egy aljas embertípus, ami nem tud azon a hierarchián kívül másban létezni. Ami abban leli örömét, mivel másban nem tudja, hogy szerencsétleneket basztat minden hülyeség miatt, abszolút öncélúan. Sajnálatos, hogy neked ezek szerint nem jutott olyan, aki ezek felett áll. Sajnálatos, hogy azt hiszed, ettől lesz valaki férfi. Én sem voltam sorállományú katona, és nagyon remélem, hogy soha nem is leszek, mert nem sok fogam fűlik hozzá, hogy beképzelt szararcok parancsára öldököljek ismeretleneket, amikor ehelyett még a faszverés is hasznosabb lenne, mert az legalább megelőzi a prosztatarákot. A proli gondolkodásmódod alapján ezek szerint én akkor nem vagyok férfi. De nekem -veled ellentétben- nem volt exem már az őskorban is.

2016. június 7., kedd

Balga módon arra számítottam, hogy a kommentekben majd bátorítani fogják szegény srácot, de azt azért sejthettem volna a korábbi tapasztalatok alapján, hogy oda is csak a puncik járnak kommentelni. Megsúgom, hogy az igazi létezik, csak egyeseknek elég torz elképzelésük van a fogalom jelentéséről. Az én elképzelésem szerint legalábbis nem az az igazi, akit meglátok az utcán, szép a dekoltázsa, és attól már rajtam van a baszás. Igazi akkor lesz valaki, amikor elválaszthatatlanul vele töltesz 3-5-10-20-sok évet, vagy igény szerint annyit, amennyi idő alatt kiderül, hogy együtt fogjátok-e a további éveket is eltölteni, vagy nem. És ebbe az is beletartozik, hogy nem nézelődök és nem kefélek félre, mert nincs rá se igényem, se szükségem, ha meg mégis van, akkor ott gáz van és át kell gondolni a dolgokat.
Jó, ismerek én is embereket, akiknek a dugás a legfőbb céljuk az életben. Lelkük rajta, sokra viszik így.
Ennyi volt mára a koppány-percek, legközelebb az összecsiszolódás nevű bullshitet fogom kifejteni, utána pedig a kompromisszumokat kell kötnötök faszságot, amit olyanok szoktak tanácsolni, akiknek nem szállt még le a heréjük. Tartsatok velünk legközelebb is!

Ó btw a rekord miatt feljegyzem, hogy csütörtökön életem hatodik államvizsgáján ülök majd a bré legrosszabbik végére (titkár leszek again), és ma derült ki, hogy a társaság negyede azokból kerül majd ki, akiket az előző félévekben már megbuktattam (na jó, igazából nem kizárólag én buktattam, de én írtam a zárójelentésüket a bukásról). Úgyhogy masszív élménybeszámoló várható.

Ezen a képen tök idétlenül néz ki, és elég változatos módokon perverz látványt nyújt az, ahogy egy zöldellő mező közepén kialakított országút egyenesen nekifut a Takreer olajfinomítónak Abu Dhabiban anélkül, hogy elkanyarodna.
A képet egyébként az Elsevier lopta az araboktól és photoshopolt alá egy rétet meg egy utat, én pedig az Elseviertől lopom, és nem photoshopolok rá semmit, viszont megmutatom, a valóságban mennyire zöld és termékeny ez a vidék.


Ennyire.

2016. június 6., hétfő

terápiás nyuszipercek

a neve annak a rendszeres közösségi eseménynek, amely során a laborban napközben félbeszakad a munka, és mindenki a monitorom köré gyűlik, hogy együtt megcsodálhassuk, hogyan pihen éppen real-time otthon a nyulam a ketrecben.
Na, a mai nap adásszünettel kezdődik, mert a hétvégén megette a tápkábelt, aminek a beszerzése egyébként előzőleg egy hónapig tartott. Remélem, hogy legalább finom volt. Ez is a kezdődő ivarérés egyik jele lehet egyébként (ez az első, rágással tönkretett dolog), illetve szerintem az is az lehet, hogy újabban szanaszét pisil a szobában annak ellenére, hogy eddig abszolút szobatiszta volt. Ki lesz porolva így a tompora.

2016. június 5., vasárnap

2016. június 4., szombat


Reggel ébredés után, amikor a hálószobából ellenőriztem a nyulam, azt láttam, hogy türelmetlenségében belépett a mátrixba. És még másfél óra után sem jött vissza.

2016. június 3., péntek

Bírom én a csodák palotáját, de még jobban bírnám, ha nem osztana meg faszságokat a nagyközönséggel. Utoljára a gimiben tanultam biológiát majd' egy évtizede, de az már ránézésre látszik, hogy az a transzportfehérje egy vezikulát szállít a mikrotubuluson, és a sejtmembrán felé.
Annak meg nincs se fizikai, se biológiai értelme, hogy az agykéreg felé. Már csak azért sem, mert az endorfin egy része már eleve a hipotalamuszban van, de ami meg nem, az meg amúgy sem tud átjutni a vér-agy gáton.
A boldogsághoz vezető út szerintem inkább tankönyvekkel kezdődjön, és utána lehet szó a többiről.

2016. június 2., csütörtök

Egy ilyet újítottam be pár napja.
Hogy miért rózsaszín? Hát
- mert PVD eljárással titánoxid-bevonatot kapott a gyártás végén.
- hogy ha megtámadlak vele az utcán, akkor utána otthon elmesélhesd a családodnak, hogy kirabolt egy buzi.