Balga módon arra számítottam, hogy a kommentekben majd bátorítani fogják szegény srácot, de azt azért sejthettem volna a korábbi tapasztalatok alapján, hogy oda is csak a puncik járnak kommentelni. Megsúgom, hogy az igazi létezik, csak egyeseknek elég torz elképzelésük van a fogalom jelentéséről. Az én elképzelésem szerint legalábbis nem az az igazi, akit meglátok az utcán, szép a dekoltázsa, és attól már rajtam van a baszás. Igazi akkor lesz valaki, amikor elválaszthatatlanul vele töltesz 3-5-10-20-sok évet, vagy igény szerint annyit, amennyi idő alatt kiderül, hogy együtt fogjátok-e a további éveket is eltölteni, vagy nem. És ebbe az is beletartozik, hogy nem nézelődök és nem kefélek félre, mert nincs rá se igényem, se szükségem, ha meg mégis van, akkor ott gáz van és át kell gondolni a dolgokat.
Jó, ismerek én is embereket, akiknek a dugás a legfőbb céljuk az életben. Lelkük rajta, sokra viszik így.
Ennyi volt mára a koppány-percek, legközelebb az összecsiszolódás nevű bullshitet fogom kifejteni, utána pedig a kompromisszumokat kell kötnötök faszságot, amit olyanok szoktak tanácsolni, akiknek nem szállt még le a heréjük. Tartsatok velünk legközelebb is!
Ó btw a rekord miatt feljegyzem, hogy csütörtökön életem hatodik államvizsgáján ülök majd a bré legrosszabbik végére (titkár leszek again), és ma derült ki, hogy a társaság negyede azokból kerül majd ki, akiket az előző félévekben már megbuktattam (na jó, igazából nem kizárólag én buktattam, de én írtam a zárójelentésüket a bukásról). Úgyhogy masszív élménybeszámoló várható.
4 komment:
A kompromisszumkötés miért faszság? :D Szerintem az esetek 99,9%-ában nincs olyan, hogy mindig ugyanazt gondoljátok, ugyanazt szeretnétek a másikkal, de ha ti a 0,1%-ba tartoztok, akkor szuper. :D Ettől függetlenül szerintem ez nem hülyeség, és nem gondolnám rossznak a kapcsolatot, ahol kompromisszumokat kötnek a felek. Nyilván, ha sok kompromisszumot kell kötni, akkor érdemes elgondolkodni, hogy boldogok lesznek-e együtt, de egyébként szerintem nem faszság. :)
A kompromisszum az általános vélekedés szerint lemondással jár, hogy "nabazmeg, nem nézhetem most sem a tévét, mert el akar menni velem sétálni", de nálunk pl. mindig úgy működik, hogy "hmm, akkor mégsem fogom nézni a tévét, de elmegyek vele sétálni, ami legalább olyan jó, mert addig is vele leszek, meg odakint is tökjó idő van. és különben is azért akar kimenni, mert meg akarja nézni a közelben a cirkuszi állatokat, tökjó buli lesz, megyek inkább vele, hülye leszek itthon a tévét bámulni". Én ez utóbbit nem nevezném kompromisszumnak, hanem inkább közös megegyezésnek, vagy nem tudom. De a lényeg, hogy nincs benne lemondás. Ezért mondtam, hogy az előbb az faszság, mert lehet máshogy is csinálni :P
Én kicsit máshogy értelmezem, mármint valóban vannak az ilyen mindennaposan kompromisszumnak nevezhető dolgok,de szerintem vannak ennél nagyobbak, amik igazán kompromisszumok. Például számomra ilyen dolog az, hogy nem megyek ki fél évre Izlandra szakmai gyakra, mert akkor nem látjuk egymást, és az senkinek se jó. Ha D nem lenne, nyilván nem "kényszerülnék" ilyen lemondásra, tehát a kapcsolatunk jár lemondással. És attól még mert számomra természetes, hogy lemondok róla, ez abszolút kompromisszum. Szerintem ez elég természetes dolog, és valószínű kb minden kapcsolatban ezer ilyet lehet találni, mert az sztem nem létezik, hogy két ember élete ugyanúgy menjen tovább közösen, mint ahogy addig egyedül ment, és ne kelljen akár egymásért, akár a kapcsolat meglétéért ilyen dolgokat csinálni.
Nyilván én is kaptam már rengeteg olyan ajánlatot, hogy pl. kapok egy nagyon zsíros és menő állást és rengeteg pénzt akkor, ha egy hónapon belül otthagyok mindent, és kiköltözök egy random céghez egy random messzi városba. Namost ez nem kompromisszum, mert nekem is le kell mondanom az eddigi életemről, és M-nek is a sajátjáról, mert akkor huzamosabb ideig nem lesz velem, és teljesen egyértelmű, hogy ilyet nem csinálunk egymással, és inkább együtt halunk éhen a putriban, mert külön egyikőnk se lenne boldog. (Hazardírozni nem fogunk, hogy kimegyek egy hónapra csak a pénz miatt, addig pedig naponta telebőgjük a telefont. Ez értelmetlen.) Ezt nem hívnám lemondásnak, mert itt nincs semmi pozitív dolog amiről lemondanék (maximum a fizetés, ami annyival lenne több, amennyivel boldogtalanabb lennék, ezért nem különösebben vonzó), sokkal inkább egy döntésnek egy fennálló lehetőségről, amin nem is kell sokat gondolkoznom.
ha lehetőség van arra, hogy M is velem jöjjön, az már más kérdés, mert akkor már nem köztünk jön létre kompromisszum.
Megjegyzés küldése