Gyors leszek, állapotjelentés: új félév, irreális méretű embertömeg, irreális mértékű ismeretlen arc, reális 0,5 db/perc értékű relatív filatáska-gyakoriság.

És az meg már mi, hogy sorra házasodnak meg és vállalnak gyereket a volt osztálytársaim? Ennyire múlik az idő?

Először is enyhén ittas vagyok, és így minden egy fokkal őszintébbnek tűnik. De a posztot amúgy kanadai synthrock hatása alatt írom, az a dominánsabb. (Ne igyatok alkoholra synthrockot., felér egy igazságszérummal. Na jó, ezt most úgy írtam, mintha én nem lennék itt mindig [túlságosan is] őszinte.)
A ma délelőtt (= három óra előtt) (jéé, szmájli) is gyorsan eltelt, én nem is tudom hogy ilyenkor mi történik, nekem ez egy az egyben ki szokott esni, ilyenkor filmeket nézek, meg fídeket olvasok, meg elvesztegetem az időmet, mi másra lenne jó az interwebz. Vasárnap délutánra meg nem tudok jobb programot kitalálni, mint *le M times* (meg máskorra sem), egyébként ő az egyetlen akivel az imád igét kapcsolatba szoktam hozni, őt ugyanis ateista létemre tudom imádni, jobban mint bármelyik istent (istennőt), megérdemli, hű de még mennyire.
Szóval a délutánt azzal töltöttük, hogy papírhajókat eregettünk engedtünk le a Szinván, amiket magunkról (meg a kutyájáról) neveztünk el, elég durva volt, az egyik hajó megfeneklett egy mocsárban, aztán elsüllyedt és fejreállt, a második már messzebb jutott, close enough módon keresztülhaladt egy vízbe belógó susnyáson, de aztán végül egy ág megakasztotta, meg talán rásegített a bazinagy kavics amit rádobtam. De a figura még mindig kapaszkodik a vízből kiálló csücskön. A harmadik, aminek a kutya volt a kapitánya, az oldalára dőlve elmanőverezett egy halálos zuhatag mellett, aztán egyből megfeneklett a nagy semmin. Ezután ücsörögtünk egy kicsit, depresszív mi-lenne-ha játékot játszottunk, aztán szkanderoztam az öccsével (mindkétszer ő nyert). Aztán hazajöttem, ja meg még muslica repült az orromba, és nem tudom hova lett, eltűnt, lehet hogy felmászott az agyamba és most ő irányít. Legalábbis a szaglóközpontomat, máshova nem nagyon juthatott. Szóval hazajöttem, de lekéstem a buszt ezért sétáltam, útközben találtam egy gasztanyét, meg volt egy kedves szefós bácsi, akin ránézésre látszik hogy fogyatékos, de ha már előreenged felszállásnál, akkor csak nem lehet olyan nagy baj a szellemi képességeivel, igaz, olyan bermudát amit ő viselt én még itthon se vennék fel, úgyhogy most nem tudom, mit higgyek. Holnap meg suli, halleluja, kezdődik a szopóág félévek közül is a legrosszabb, hétfőn délre kell bemennem, hajjaj, nem is tudom hogy fogom kibírni. Ble.

az első találat a gugliban

...egyben az ábra is a képmutatás fogalmának definíciójához az értelmező szótárban. Jah, büszkék rám, de azért időről időre próbálnak ott megbaszni pénz- és tanulmányügyileg, ahol csak lehet, hogy lehetőleg minél nyomorultabbul érezzem magam amikor csak beteszem a lábam a tetves campusra, hogy minden egyes padról tíz fájdalmas emlék jusson eszembe egymással versengve, hogy reszketve merjek belépni a neptunba, nem tudván hogy éppen vajon mi miatt fogják lehúzni rólam a gatyát is, köszike.

A buszon utazott két fiatal srác és egy hölgy, akit először prostituáltnak néztem, valószínűleg az igen keveset takaró leopárdmintás gönce miatt, pedig valószínű, hogy csak az átlagosnál előnytelenebb arcberendezését próbálta ellensúlyozni vele, sikertelenül. Mindegy. Szóval ott dekkoltak mellettem az egyesen tőlem jobbra, balra egy babakocsis anyuka, miközben én épp nem hallgattam semmit, mert az mp3-am birizgáltam, és két mappa között voltam. Az egyik srác mókamester volt, hogy hívják a szerelmes bárányt: láv juh. És hogy állítod meg ha el akar futni? Áj láv juh. Ez annyira szar hogy már vicces, elkezdtem rajta nevetni, én egyedül, tőlem jobbra csak a mókamester srác vigyorodott még el. Álat volt.
Ehh, nem tudok most írni, le vagyok korlátozva netileg.

Mióta kint lehetek len az utszán*, 5-6 filatáskát öntudatlanul is meg tudok számolni legalább, naponta.
Tegnap akartam még blogolni, de nem volt mit. Most sincs mit.

* keressetek rá jútyubon, nem merem linkelni

Most arra készülök, hogy egész nap awesome legyek, mint általában. Ez közelebb van mint hinnéd, csak egy ruhakollekció kell hozzá amiben lazának érzed magad, egy digitális walkman* teletömve kúl zenével, meg egy pénztárca, az se baj ha üres, de már a gondolat is awesome hogy pénztárca van nálad, amiben lehetne akár pénz is. Meg ami a legfontosabb kell hozzá egy gondolat, amire büszke lehetsz. A munkádra, az alakodra, az élettársadra, a főztödre, egy jó indie-rock bandára amit most fedeztél fel, az időjárásra, az Opportunity friss fényképeire az Endeavour-kráter hidroszilikátos lankáiról, akármire.
Ja, meg a cipő. Olyan cipő kell, mint amilyen a kedvenc sorozathősödnek van.
Most pedig sietek a randira. Most is úgy izgulok, mint legelső alkalommal.

* mp3/4-lejátszó

Az előbb itt ment el az ablak alatt egy nagymama és az unokái, de Bálintka hisztizni kezdett mert megharapta a csúnya macska, aztán nem mert továbbmenni, negyed óráig sakkban tartotta őt és a kis gyerekbiciklijét itt az utca végén. Cézár FTW.
Ezt meg most az új kezelőfelületből írom, így ez egyúttal teszt is.