2015. szeptember 28., hétfő

A Corvinuson valakik tök komolyan foglalkoznak azzal, hogy gyümölcsöket dobálnak a rheométerbe. Mór details szún.
Életem leg-low-endebb konferenciáján voltam ma, és ez nem feltétlenül negatív jelző. Életképek:

- Az idős úr, aki az előadás elején és végén megköszönte Istennek, hogy mind együtt lehetünk. Közben pedig végig papírról olvasta az előre betűről betűre megírt előadását. Aztán a végén ünnepélyesen ajándékkönyvet adott át a chairmannek. Nem most jártam először konferencián, de ilyet még nem pipáltam.

- Ez a sárga alapon, sárga mezőbe írt fehér szöveg, a sárga háttéren sárga és világoszöld jelölőkkel a hajszálcsíkos diagramon.

- A román fazon, aki bemutatta, hogy a kapszaicin karbonacélok korróziós inhibítoraként is jó = ha paprikával kenegeted a vasat, rozsdaálló lesz.

- A Corvinusos csajok, akik mindenféle gyümölcsöket dobáltak rheométerbe, és azok szilárdságát mérték. Tök komolyan. Nem kaptak nagy értékeket (nebassz), de elgondolkodtat, hogy ez tudományos adatnak számít. (Birsalmán mér folyáshatárt, oh wow.)

- Ez a poszter.
Nem kisregényt jöttem olvasni, baszki. Ez legalább érdekelt volna, ha nem ilyen igénytelenül néz ki, és lett volna benne akár csak egyetlen tényszerű kísérleti adat, nem csak tankönyvi szöveg, meg ömlengés arról, hogy ez fontos téma és jó lenne vizsgálni.

- A szerbek, akik arról tettek ki kettő teljesen ugyanolyan posztert, hogy megszámolták, mikor van a legtöbb kullancs. Nyáron.

- A szintén Corvinusos csajok, akik összehasonlítottak hatféle mézet összetevők alapján, hogy aztán megállapítsák, hogy ilyen módon nem lehet rendesen összehasonlítani a hatféle mézet.

-Az a poszter, ami arról szól, hogy a románok hogyan kínoztak azzal nyuszikat, hogy megvonták tőlük a vasat, aztán túladagolták őket. És az aljára betettek egy ilyen képet.

Aww, FUCK YOU.

- A Corvinusos poszter arról, hogy ha összepréselték a gyümölcspürét, megnőtt benne a C-vitamin koncentrációja. Nebassz.

- A románok, akik képesek voltak 5 nanós fémkristályokat SEM-mel karakterizálni, TEM-mel viszont nem.

- A csaj, akinek arról szólt a posztere, hogy milyen király csíráztató készüléket csinált, meg akartam kérdezni hogy pontosan mi az és hogy működik, de nem találtam őt sehol.

Egyébként voltak jó előadások és jó poszterek is. És jól szórakoztam, az a lényeg. Publikációs jegyzék up.