Talán nem haragszik meg Nallag, ha idemásolok egy részletet tőle, de erről nekem eszembe jut az a sztori (amit már biztos meséltem, de nembaj), hogy nekem az egyik szakirányom vezetője már első perctől rühellt engem (és ez mind a mai napig tart), mert én legelőször professzor úr helyett letanáruraztam (évekkel később tudtam meg a többiektől, hogy ez a gondja velem). Ugyanis én balga módon feltételeztem, hogy emeritusként van annyira érett szellemileg, hogy nem csinál egy ilyen ügyből problémát, de csinált, és ott próbált megbuktatni a karrieremben, ahol csak ért. És sikerült is sokszor nehéz helyzetbe hoznia, éltem én már át olyan megaláztatást és izgalmat egy félév végi prezentáció előtt, amelyet azóta se, és valószínűleg soha többé nem is fogok, és volt olyan, hogy a tételeit olvasva zokogtam a záróvizsga előtt egy héttel, volt olyan, hogy az egyik vizsgán próbált nagyon megbuktatni, de nem ment neki, mert megtanultam az anyagot, ezért inkább M-et kezdte el szidni, meg engem, hogy egy papucsférj leszek.

Ennek az egész szappanoperának több eredménye is lett: egyrészt ugye utálattal bár, de mindig megtanultam a tananyagát amennyire tőlem tellett, illetve mind a mai napig konzekvensen tanárurazom amikor összefutunk (és éppen nem tesz úgy, mintha fel sem ismerne), és olyankor vigyorogva figyelem az arcát. Számomra ez elégtétel. Ennyi jár nekem.