De a legnagyobb magic számomra még mindig az, hogy itt vagyunk ketten, én meg ő, két külön aggyal, külön lelkivilággal és külön testalkattal (neki még melle is van), külön neveléssel és külön családfával, 15 évig még csak fogalmunk sem volt a másik létezéséről. Külön értékrendszerrel, még az illata is sokkal másabb mint az enyém, máshogy látja a tündérkék szemén keresztül a fényt, egy nagyon kicsit máshogy érzékel az érzékszerveivel, és a legnagyobb magic a világon az, hogy mi mégis egymáséi vagyunk. Hogy szőröstül-bőröstül szeretjük a másikat, mindenben egyetértünk és osztjuk egymás véleményét, hogy még csak oda sem kell súgnom neki hogy nézd már azt a nénit milyen fura a haja, mert már az arca profilján látom, hogy ő is épp azon gondolkozik, hogy odasúgja ezt nekem. Pedig nekem a konzervatív és az elborult elég sajátos keveréke a világnézetem, és nagyon sokáig azt hittem, hogy ez a fő gátló tényező minden emberi kapcsolatomban, és hogy ezzel egyedül vagyok, és el vagyok így cseszve. Pedig ez pont az ellentéte, ez átsegít nagyon sokmindenen, hálás vagyok azért amiért ilyen vagyok, és bizony nem is egyedül, mert ugyanez a keverék ugyanebben az arányban benne is megvan. És ez a közös, a személyiségünk. A gondolataink, az érzéseink, a véleményünk a világról. Két agyunk van, de egy szívünk. Az az igazság, hogy ő a legjobb barátom és a lelki társam. Hozzá oda tudok menni az auchanban, és megmondani neki, hogy a DVD-polcoknál direkt odaálltam háttal a Hannah Montana elé, hogy lefingjam, és ő ezen percekig röhög. Neki tudok mutatni elborult drogos Sigur Rós koncertfelvételt, és az tetszeni fog neki. Vele tudok hajnali háromkor az emberi pénisz anatómiájáról és az ideggázok neuroanatómiai hatásmechanizmusáról tudományos igényességgel műhelyvitát folytatni, mert az még hajnali háromkor is érdekes. Vele tudok agyfaszolni az embereken, zombikon és orkokon akiknek hordáival találkozhatunk napi rendszerességgel ha utcára tesszük a lábunkat, és látom az arcán, hogy igen. Hogy nem nyugszik bele ő sem abba, ha valami nem tetszik neki. Hogy a saját képére formálja a világot, mert van hozzá lelki ereje, és hogy meg van győződve arról, hogy a világ pont azért létezik, hogy a mi boldogságunkra lehetőséget adjon és azt kiszolgálja. És ez így is van, a világ pont azért létezik. Ez nem a határozottság, hanem ez az intelligencia, hogy ezt felmérje, és a lelkierő, hogy megvalósítsa, és ezzel elérje a céljait. És benne ebből nagyon sok van, és ez számomra nagyon vonzó. Imádom ezt a lányt.
2014. március 11., kedd
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

0 komment:
Megjegyzés küldése