2014. január 26., vasárnap

1:What was the last argument you had about?
Pénteken az oktatóval, mert nem értette, hogy a fázisdiagramomból honnan látszik, hogy normál oxidatív környezetben a hematit stabilabb, mint a magnetit. Negyed óráig tartott, mire egyáltalán felfogtam hogy neki ez a problémája, úgyhogy meg is mondtam neki, hogy konkrétan abból sehonnan, de ha én azt mondom, akkor higgye el nekem, mert én ezt jobban tudom. Jobb híján kénytelen volt hát ezt tenni.

2:How long is your longest relationship?
Idáig három éve tart, és valószerűtlen hogy bármikor is véget érjen, mert mi Asszonypajtással totálisan egymásba vagyunk zúgva, minden időnket együtt töltjük, suli után együtt ejtünk délutáni szunyát, együtt böngésszük át a napi feedeket és a facebookot, együtt főzünk egymás számára vacsorát, egy oldalon írtjuk a CSében az ellent, és utána összebújva beszélgetünk szép emlékekről elalvás előtt. Most éppen itt alszik mellettem, és imádom azt amilyen édesen itt szuszog a vackában, csak az orra hegye látszódik ki.

3:What is something not many people know about you?
Nagy a méretem, de erről eddig csak egyvalaki tudott rajtam kívül.

4:Two truths and a lie. Go.
Gyűlölök minden embert, titokban milliomos vagyok, és letöltés helyett boltban vásárolom a filmjeimet és PC-játékaimat. Hogy ezek közül melyik a kamu és melyikek nem, azt nem árulom el.

5:Do you believe in fate/destiny?
A sors egy létező dolog, arra szokták mondani, amikor valaki úgy alakítja a teljesen szabadon alakítható életét, mintha valami vezérfonala lenne. A végzet meg a vezérfonal egyes sarkallatos pontja. Ilyen fogalomkörben hihető a létezése.

6:Where is somewhere you’ve always wanted to live?
A MacMurdo állomást kipróbálnám az Antarktiszon, de nem állítom, hogy családot ott akarnék alapítani. Kissé nehézkes ott bármit is házhoz rendelni, amúgy szerintem jó hely, mert relatíve kevesebb a köcsög és több az átlag feletti szellemi képességű élőlény.

7:Has there ever been a song that made you cry?
Nem. Én nem sírok.

8:Do you jump/scare easily?
Ugrani könnyen tudok, meg bizonyos idegállapotban megijedni is.

9:Which birthday has been your favorite?
A sajátom.

10:Have you ever been pulled over? Arrested?
Nem voltam még igazoltatva, csak jegyellenőrök és kalauzok által. De egyszer bírósági pert nyertem egy spammer ellen, erről utólag értesítettek levélben. Fasszopó spammerek.

11:Have you ever been to a fortune teller?
Voltam már párszor, kivétel nélkül antipatikusak és penetráns kamuszagúak voltak.

12:What’s your favorite series of books?
Ray Bradbury novellagyűjteményének a kötetei.

13:Who is someone that you think knows the most about you outside of family?
Szerintem Józsi a laborból. Tényszerű adatot szerintem nem sokat tud rólam, de ő megért és átlát rajtam.

14:What is the weirdest thing you’ve eaten?
Vadgesztenye a földről. Nem volt finom.

15:List one of your quirks.
Fél szem rágót szoktam egyszerre rágni, amit rágás után lenyelek. Semmi bajom nincs tőle.
Mutatóujjal szoktam megnyomni a tömegközlekedési eszközök kapaszkodóján a leszállásjelzőt.

16:State 1 bad habit of yours.
Túl sokat gépezek és lusta vagyok. Ennél rosszabb szokásaim nincsenek.

17:Has a scary movie ever given you nightmares?
Rémálmot nem, csak nehezen aludtam el tőle. Egy régi fekete-fehér dzsungel könyve filmben volt, hogy Maugli leszúrt a víz alatt egy gorillát és az nem volt szép látvány, pedig nem mutattak belőle semmit, csak a sötétebb szürkeárnyalatú voltot szétterülni a világosabb közepén, meg utána egy gorillatetemet lebegni a víz felszínén.

18:When was the last time you got your hair done in a salon?
Szerintem az még évekkel ezelőtt volt.

19:What was the last thing you did with your friends?
Beszámolni voltunk, és kibeszéltük az oktatót amíg az értekezleten volt.

20:What’s something that you like to do that others might see as weird?
Nem tudom, gőzöm sincs hogy mások mit látnak furának, de igazából le is szarom.

21:What was the last trip you took?
Az első hó örömére szánkózni voltunk ma M-mel és az öccsével a Kriptongyárnál, jó volt.