Szóval az volt, hogy odaérem korán, és várni kellett sokat. Volt sok giccs, sok sírás, sok világoskék hajú, filctollal rajzolt szemöldökű néni, akik nem tudták kiszámolni öt széksor közül, hogy melyikbe szól a jegyük. A téós csaj, aki az utóbbi időben feltűnően kedves volt velem, most azon problémázott percekig, hogy hogy legyen az ülésrend. Az mindegy volt neki, hogy a sorakozásnál úgyis be tudunk majd állni névsorba, amikor rákérdeztem, hogy akkor meg nem tökmindegy-e, csak üljünk végre le, azt mondta, hogy nem, mert ő már előre kitalálta, blablabla. Nem nagy szám, a rektor külön egyenként bemutatta a díszvendégeket, mindenki tapsolt, de amikor a görög katolikus lelkész asszisztenséhez értünk, akkor már nagyon erősen megfordult a fejemben, hogy a tökömnek van erre szüksége, lennék inkább otthon. Maga a diploma egyébként szintén nem nagy szám, kemény kötésű kartonba belülre azzal a ragasztó rágóval(!!!) be van ragasztva két papír, a gagyibb fajta vékony fénymásolópapír, amin van két aláírás, pecsét, meg szöveg, ami hiányzik belőle, az az igényesség. Éhes voltam, szomjas voltam, izzadtam mint egy ló, és amikor megláttam hogy még utánam jön kétszáz gazdász a fehér kesztyűjével,a talárral meg az amerikai négyzet-sapival, akkor azt gondoltam, FUCK THIS, és hiába hogy három órás műsor alatt nem lehet elhagyni a termet, az ajtónálló fickónak megmondtam hogy ne szórakozzon velem mert kurvára elegem van ebből, úgyhogy kiengedett. Agyfasz egyébként az egész rendezvény, előre ki volt számolva, hogy végzősönként 1 ülő és 1 állóhely jut a vendégeknek (!), illetve ki volt kötve, hogy az ülőhelyekről tilos fényképezni és filmezni.

Jaó. Kézhez kaptam, mondtam a többieknek hogy gyíkok, én léptem, és léptem. A dipi borítója jó lesz könyvtámasznak, a rágós papír meg úgy magában kevesebb helyet foglal, úgyhogy berakom a többi közé a cipősdobozba.

Most meg költözöm vissza M-hez megint.