Napi awkward szociális élményeim.

Terepen mérek háromlábú teodolittal. Szemem az okuláron, nyomogatom és tekergetem a gombokat a műszeren. Két nagymama (wtf) jön az ötéves unokával, délutáni séta. Nézd csak, valamit kukkol a bácsi. Mit kukkolhat? Menj oda, kérdezd meg hogy mit kukkol. De nem, nem akarom. De, menj oda és kérdezd meg a bácsit, hogy mit kukkol. (A másik nagyihoz fordulva: Biztos azt a mezőt méri...) Gyerünk, menj csak oda. Mi az, nem mered? Nem mered, mi?...

Végül senki nem jött oda és nem merte megkérdezni senki, mit kukkolok. Szerintem a nagyit jobban érdekelte volna. De hát hang volt, inkább küldte volna a gyereket.

A múltkori fazon nem volt hang a Bodótetőn, a buszmegálló végénél állomásoztam a műszerrel, erre odajött, vicceskedve kérdezi, hogy ezzel a cuccal meg tudom-e állapítani, ha öt méteren belül dohányzik a megállóban. Mondom persze, minden további nélkül. Erre elzarándokolt a megállótól 10 méterre, rágyújtott, és panaszkodott, hogy kiszorítottuk őket, dohányosokat. Hát ja, ezek a mai fiatalok, már passzívan sem akarnak dohányozni, mivé lesz így a világ.

Aztán meg buszon beszélget a csajszi az ismerősével. Undorítóan full extrás picsa felszerelés, teljes smink, lenge rikító ruha, melírozott és vasalt haj, műköröm, pinkre festett lábkörmök. A múltkor megállt mellette egy autó az utcán, és a fickó felajánlotta, hogy hazaviszi. Hogy mik vannak, Persze ő azt felelte, hogy nem. Nem érti, miért történik ez mindig.