Reggel lekéstem a buszt, mert a humorérzékem bérletem a másik gatyámban hagytam.
Így volt alkalmam közelebbről is megvizsgálni azt a batár karácsonyfát fent a körforgónál. És hát nem ért csalódás. Budipapírgurigák vannak becsomagolva szaloncukornak. Most képzeld csak el így a szaloncukrok előéletét, és próbálj ne röhögni az egészen.
A rákövetkező 10 percben két őrült is megtalált, (ez már így több mint amennyi egy év alatt szokott, szerintem érezték rajtam hogy szokatlanul kómás állapotban vagyok és letámadtak) az egyikre először azt hittem hogy be van lőve, de kiderült hogy csak egyetemista (ja, akkor jó), és gépész, és látta a szalagom, és elkezdett beszélgetni én meg bólogattam hogy igen. Főleg arról volt szó, hogy miért félnek a diákok a nanotechnológiától (mert kurva bonyolult) (pedig annyira nem is, csak ész kell hozzá). Aztán hogy rövid úton megszabaduljak tőle, leszálltam a temetőnél, ahol egy másik fazon megkérdezte az időt, aztán panaszkodni kezdett hogy ritkán járnak a buszok, ezért kár volt hazajönni magyarországra. Szó volt még milosevicsről és a szerbekről, meg hogy ki kéne telepíteni a cigányokat a faszba, meg hogy angliában egy takarító keres annyit mint itthon egy politikus, et cetera. Először azt hittem rá hogy nincs belőve, csak simán ittas egy kicsit, de amikor mondta hogy még csak most megy pálinkázni diósgyőrbe a haverjához, akkor megnyugodtam. Életemben nem vártam még ilyen hosszú ideig a huszonkilencesre.
Aztán megjött a busz. Fülhallgató be, pokerface fel.
Soha többé nem fogom lekésni reggel a buszt.

0 komment:
Megjegyzés küldése