A mai nap első fele azzal indult, hogy tök jó idő volt, miskolc, szikrázó napsütés és a frizurám még mindig tökéletes, napszemüvegben indultam melóba, hell yeah. Aztán odabent kiderült, hogy a tanár akinek a vezetésével a kilenc mintámat megmikroszkópoztatnám nincs bent mert valahol a halál faszán van éppen, úgyhogy rábasztam használhatom a kompozitlabor kis asztali scanningjét (yeey \o/ ), teljesen egyedül és úgy ahogy csak én akarom, hell yeah, ez az első alkalom hogy totálisan egyedül használok egy scanning mikroszkópot. Mondjuk elment vele egy csomó idő, de nem baj, M időközben befejezte a sulit és bejött hozzám és aranyosan ücsörgött és nézelődött amíg dolgoztam.
Aztán végeztünk, de a napsütést borús idő és szél váltotta fel, de a frizurám még mindig tart. M meghívott pizzázni, egy új pizzériát teszteltünk le, a hely elegáns és a pincérnő is kedvesebb mint a múltkori, de olyan furán billegteti a fejét beszéd közben, meg olyan mintha nukleáris reaktor hajtaná, szerintem egy android. Aztán átmentünk a plázába, immáron esett az eső, tök romantikus miskolc esti fényeiben esőben smárolni. De persze csak történetesen a szíved választottjával. Miközben a taft még mindig tökéletes védelmet nyújt a frizurádnak. Szóval átmentünk a plázába, mert ott le lehet ülni, így hát ott leültünk, és közben elfagyizgattunk, és beszélgettünk, és M enyhén irigy osztálytársa, a pizsislány végig kémkedett utánunk. Indulás előtt bementünk a könyvesboltba szexszel kapcsolatos könyveket nézni, és végül kikötöttünk a gyerekkönyvrészlegen. Az a részleg tök creepy. Amilyen állatos fotókat tesznek be gyerekkönyvekbe, meg amilyen perverz pár mondatos szövegeket írnak melléjük, nem csoda hogy annyi manapság a hülyegyerek meg az ámokfutó.
Aztán utána a szokásos módon hazabuszoztunk, és most itthon vagyok és ezt írom. Út közben rajzoltunk gekkót a busz ablakán a párára. Eredetileg kecske volt.
Szeretem azt a lányt, teljes szívemből.

0 komment:
Megjegyzés küldése