Na és az mit ad, hogy azt írom neki hogy jó lenne találkozni ma, de sajnos nem lehet, mert sokat kell tanulnom, és még a csokim is elfogyott, ő meg azt, hogy most el kell mennie egy időre, mondom oké. Aztán miközben bőszen számolom hogy a ferromangánszilíciummal mennyi szilíciumot vittem be additíve a betétbe, M hirtelen csak úgy itt terem a szobámban, csokival a kezében, besneakingelt és vigyorogva átölelt, hol találsz ilyen nőt, megmondom én, SEHOL, mert ilyenből csak egy van, és az az egy pedig az én karjaim között, és istenbizony nem adom oda senkinek, mert akinek akár csak egy halovány gondolat erejéig is megfordul a fejében ennek az ellenkezője, annak elrontom az arcát, az van.
Aztán hazafelé meg felsétáltam az elágazásig a főtérről, találkoztam megint Dudással, aki adott tíz percet megoldani egy nanotechnológiai problémát, amihez kell: egy tesiöltöző zuhanyzója, egy fényképezőgépvaku, meg egy mérőszalag. Nem tudja valaki a mailcímét?