Szóval az volt ma, hogy a délelőttöt átaludtam, délután meg elmentünk pacikat fotózni Mmel ki a faszba a martin kertvárosba, illetve ő inkább barátkozott velük, én meg inkább a fényképezőmmel barátkoztam, picit azért ijesztő ha egy ló kajának kezdi nézni a cuccodat, nem is értem M miért olyan bátor, jó, ő mondjuk már több lovat látott mint én, tudja hogy kell kezelni őket.* Gondolom. Itt ül ő maga a fűben, és nem erre néz, de így pont jó, mert egy nyilvános blogban nem vállalnám az arcát.
Be akartam tenni egy olyan képet amin a melegítőnacin keresztül is látszik hogy milyen formás feneke van,** de nem engedte, de igaza van, mert az ő feneke az én kizárólagos tulajdonomat képezi, és nem mutogatom csak úgy mindenkinek.
Szóval ő etette őket, meg beszélt hozzájuk, meg tapizta őket***, én meg fényképeztem bőszen, és közben arra gondoltam, hogy ha egy kibaszott manuális zoomgyűrűt tettek volna a gépre, akkor nem késne másodperceket a zoomválasz, meg hogy ha a fénymérő nem szpotra lenne állítva, akkor talán nem égne be a képek fele. Aztán utána csak ültünk a fűben egymás mellett, és próbáltuk kitalálni hogy melyik felhő mire hasonlít, - többnyire tengeri állatokra és csúszómászókra hasonlítottak, - aztán visszafelé a buszhoz megbeszéltük hogy meleg van, aztán elköltöttünk egy romantikus miniebédet a legközelebbi mekiben, aztán elindultunk a törzshelyünkre, ahol romantikusan egymásnak szoktunk esni, de ezt a részt jobban nem részletezem mert Joe barátom menten szívinfarktust kap, aztán hazamentünk, és közben megint rácsodálkoztam hogy mennyire egymásra vagyunk találva, de tök komolyan, még fiúkkal se lehet ennyit baromkodni egyes tinipicsa kortársai viselkedési mintáján, mint vele, szerintem nekünk egy agyunk van, csak ketté van osztva. Hát ez történt ma. Nem írom tovább, mert most filmet akarok nézni.
* kb. úgy mint a férfiakat, etetni kell őket és attól besunyítanak
** szerettem volna menőzni vele, nem minden barátnőnek van ennyire jó feneke
*** [irigy fej]

0 komment:
Megjegyzés küldése