Szerintem pedig egy blogger ne az olvasótábora igényeihez idomuljon, hanem azt pont fordítva kéne. Ezt most mosolyogva mondom, de szmájlit nem rakok mert az nálam itt stílusidegen. Nézzük mi volt ma.
Összeállítottam a 025-öst, BP külön meg is jegyezte, hogy milyen termékeny voltam idén nyáron (nem biológiai szempontból. Bár...). Megjött Joe is, végre bedugta az orrát (ezt a kifejezést lehet nem itt kellett volna) és dolgozott. Kevesen voltak ma a laborban, a matekos szekció nem jött be dolgozni, de nem is baj, hangulatosabb így hogy sötét és kihalt az egész, így végre lehet normálisan és nyugiban dolgozni (egészen addig amíg valaki nem linkel k-pop videót). Aztán hazajöttem, hazahoztam a köpenyem is kimosni, de útközben elkezdett esni, úgyhogy az utcán felvettem és úgy jöttem haza. Aztán itthon ettem meg nem tudom már mit csináltam, mert végig arra gondoltam, hogy majd este meg elmentünk M-mel a városba, aztán ettünk, aztán megint rájöttünk hogy mennyire szeretjük egymást (mindig rájövünk), aztán hazamentünk (igen, itt igeidő-wtf van). Az öcsémmel vagyok itthon egy hétig. Meg a macskával, de őt kicsit nehezebb rávenni a mosogatásra. Késő van, miért vagyok még ébr... aztakurva, hogy a faszba jött be az a kibaszottnagy lepke a szobámba?!?!

0 komment:
Megjegyzés küldése