2011. május 10., kedd

nénik

Első posztulátum. A buszmegállóban a megálló hosszának mentén annak a valószínűsége, hogy az első ajtó pont azon a helyen nyílik ki, az alábbi kézzel rajzolt görbe szerint változik, ami eredetileg gauss-eloszlású sűrűségfüggvény lenne X környékén, máshol közelíti a nullát.*
Namármost abban az esetben, ha én érek először a megállóba (márpedig ez az esetek döntő hányada), logikus, hogy a legnagyobb valószínűséghez tartozó helyet (X) foglaljam el, mert akkor tudok relatíve a legkevesebb energiafelhasználással feljutni a buszra.

Igen ám, de aztán megjelenik a néni. Szépen komótosan odabattyog és letáborozik az Y helyen. Elemezzük a helyzetet egy kicsit. Nyilván ő is az X helyre pályázik, ezért helyezkedik el olyan közel, és viselkedésével (szuszogás, nagy szatyrok pakolászása) pedig tudat alatt azt próbálja sugallni felém, hogy ő idősebb, és ebből kifolyólag nekem -annak ellenére hogy az X helyen állok- az íratlan szociális szabályrendszernek megfelelően mégis előre kell majd őt engednem a felszállásnál.

Nos, ezúton üzenem a hasonló stílusú néniknek, hogy NEM. Nem, és GTFO a személyes teremből!
Látható, hogy X és Y között tulajdonképpen csak időbeli különbség van, az foglalja el előbb az X helyet, aki hamarabb ér a megállóba. Tehát kedves nénik, tessék elindulni öt perccel hamarabb otthonról, és akkor majd nem kell azon bosszankodni a séta okozta légszomjtól való fuldoklás közben, hogy az úriember nem engedte előre a felszállásnál.

A másik néninek a buszon pedig üzenem, hogy a világon összesen két nőnek van reális jogalapja spontán módon a karomnak támaszkodni, és ebből a második számú nem ő, hanem az anyám.

* a busz jobb felé halad

1 komment:

makkancs írta...

Nálam ugyanez szokott lenni a villamosnál. Azzal a különbséggel, hogy úgy 10 centivel elém áll. Vagy mellém, hogy amikor majd beáll a villamos a megállóba, villámgyorsan és észrevétlenül, mint egy kommandós, elém settenkedik, és fél órán keresztül kapaszkodik fel a két fok lépcsőn, míg a lépcső másik oldalán még javában szállnak le...