otdk konferencia

Amikor a bizottság elnöke az ünnepélyen kezembe nyomta az országos különdíjat, három dolog járt a fejemben. Először is, hogy it only ends once, anything that happens before that is just progress, lehet találgatni honnan van az idézet. A másik, hogy az ember akivel éppen kezet rázok, menthetetlenül szívkoszorúér-elzáródásban fog meghalni pár éven belül, legalábbis a tömzsi ujjairól és a szuszogós-lihegős mozgás-és beszédstílusából ez látszik. Harmadszor nekem rohadtul elegem van ebből a bohóckodásból, én már kurvára otthon akarok lenni a nőm karjaiban, a díjat meg küldjék utánam postán ha annyira ide akarják adni, faszom. Tegnap reggel letudtam az előadást, azóta csak itt szenvedek a világ végén a pusztában, mert basszameg tudtam hogy ez lesz úgyis a végén, hogy hat óra is kevés lesz hazajutni bajáról, mert a busz olyan olyan sebességgel száguld mint egy döglött csiga, a mögöttem ülőknek pedig minden benzinkútnál eszükbe jut, hogy nekik most rá kell gyújtaniuk, fulladnának meg mind.
Most pedig szépen lehiggadok, a tonnányi oklevelet meg behajítom a papírkötegbe a többi közé ahová való, úgyse nézem meg többet az életben.
Btw nem kell valakinek a nyereményem, egy kék mappa mindenféle geometriai formákkal? Nekem már van mappám.
Na jó, nekiesek a 242 olvasatlan feedemnek.