Mivel más nincs itthon, már egy hónapja női tusfürdővel zuhanyozok, és nem mondanám, hogy bárkinek is feltűnt volna. Hogy zuhanyozok. Már egy hónapja.
---
Meg ha valaki megkérdezett volna engem is, egyből mondtam volna hogy ez a wonder woman szerintem elég cinkes így 2011-ben. Bár az még úgy elmegy hogy egy szál ruci van rajta és abban szaladgál ostorral, az nem zavar.
---
Azt álmodtam, hogy volt egy nagyon régi szovjet gyártmányú zongora, amin ha elkezdtem játszani, jött egy macska, felült a kottatartóra, és elkezdte nyalogatni az ujjaimat. A legnagyobb csalódás akkor ért, amikor felébredtem és rájöttem hogy nem tudom megvenni a zongorát.
---
Valaki meg árulja már el légyszi, mi a kurva (stilisztikai jelentőségű vulgáris kifejezés) értelme van a geolokáció alapú szűrésnek a videóportálokon, mert én nem bírok rájönni, köszike.
---
A mai mechán pedig a tanár hirtelen valami ismeretlen goa'uld dialektusban kezdett szövegelni, úgyhogy úgy döntöttem hogy engem ma senki nem fog beszervezni semmilyen szektába, inkább elindulok hazafelé. Igen ám, de az első sarkon majdnem elütött két egymást üldöző fosztogató mókus. Arra gondoltam pár napja, hogy ezeket a mókusokat tényleg ki lehetne arra képezni, hogy a járdán sétáló nőkre hátulról rátámadjanak, suttyomban kivegyék a retikülből/kistáskából a pénztárcát, és odahozzák hozzám. Adnék nekik diót, fair üzlet lenne. Varratnék nekik mini kis banditaálarcot, mi lennénk arakéta csapat mókus gang. Ha igazán perverz lennék, szerelnék a fejükre kis kamerákat. Még szerencse hogy nem vagyok igazán perverz, ugye?
---
Meg ha valaki megkérdezett volna engem is, egyből mondtam volna hogy ez a wonder woman szerintem elég cinkes így 2011-ben. Bár az még úgy elmegy hogy egy szál ruci van rajta és abban szaladgál ostorral, az nem zavar.
---
Azt álmodtam, hogy volt egy nagyon régi szovjet gyártmányú zongora, amin ha elkezdtem játszani, jött egy macska, felült a kottatartóra, és elkezdte nyalogatni az ujjaimat. A legnagyobb csalódás akkor ért, amikor felébredtem és rájöttem hogy nem tudom megvenni a zongorát.
---
Valaki meg árulja már el légyszi, mi a kurva (stilisztikai jelentőségű vulgáris kifejezés) értelme van a geolokáció alapú szűrésnek a videóportálokon, mert én nem bírok rájönni, köszike.
---
A mai mechán pedig a tanár hirtelen valami ismeretlen goa'uld dialektusban kezdett szövegelni, úgyhogy úgy döntöttem hogy engem ma senki nem fog beszervezni semmilyen szektába, inkább elindulok hazafelé. Igen ám, de az első sarkon majdnem elütött két egymást üldöző fosztogató mókus. Arra gondoltam pár napja, hogy ezeket a mókusokat tényleg ki lehetne arra képezni, hogy a járdán sétáló nőkre hátulról rátámadjanak, suttyomban kivegyék a retikülből/kistáskából a pénztárcát, és odahozzák hozzám. Adnék nekik diót, fair üzlet lenne. Varratnék nekik mini kis banditaálarcot, mi lennénk a

2 komment:
én otthon férfi tusfürdővel szoktam, ami mentás. (az a feltevésem h apám kapott valakitől egyet, de ő szappannal szeret fürdeni ezért nem használja, de én szeretem a mentás illatot)
ezt nemtom minek írtam ide. de kommentelek, mert én is szeretem ha kapok kommentet, biztos te is
igen, én is :)
Megjegyzés küldése