Legyűrhetetlen késztetést érzek, hogy az europass önéletrajzba a Társas készségek és kompetenciák szekcióba odaírjam, hogy az meg mi a fasz.
Egyébként meg elmennek a fenébe, de ezt már reggel leírtam. Egyszerűen semmi közük hozzá, hogy én a szabadidőmben három hangszeren játszom, rejszolok vagy éppen linuxot üzemeltetek, vagy a három közül valamelyik tetszőlegesen választott kettőt művelem. Tüntetőleg az én önéletrajzom lesz a legrövidebb, amit valaha a kezükbe kaptak, úgy kell nekik, most aztán jól odamondom nekik, ha.
A holnapi napot is elvitte egyébként a fene, nehéz lesz úgy hetven százalékot összehozni hogy még az előre kidolgozott kérdések is kínaiul vannak. Minden félévben úgy vagyok vele, hogy Na ennél gecibb tárgyat soha a büdös életben nem sóznak a nyakunkba, de aztán a négybetűs élet mindig elkap a brével hátulról, miközben kéjesen a fülembe lihegi hogy nem úgy van az. A vége rendszerint az a dolognak, hogy egy (... kettő... négy) félév alatt csak bemákolom azt a tárgyat valahogy, és erre büszke is vagyok, különös ismertetőjegyem (azon kívül hogy mesterien tudok észrevétlen maradni még piros kabátban is) hogy nálam jobban senki nem tudja hanyagolni azokat a dolgokat (tárgyakat), amik kurvára de nem érdekelnek.
Viszont ha most el kéne képzelnem hogy akkor mégis hogy a jó francba fogom abszolválni a tanulmányaimat, akkor számtalan lehetőséget látok felsejleni fantáziám végtelenbe nyúló naplementés horizontján. Ezekből kiszórom a nagyon elborultakat, és szigorúan a valóság talaján maradva az alábbi opciók maradnak:
- beköszönt az apokalipszis, a) pánikjelleggel mindenki kézbe kapja a diplomát, hogy aztán egyből mehessen fegyvert gyártani friss mérnöki tudásával, vagy b) mindenki meghal akinek valaha diplomája volt, így a fogalom jelentése is kivész a köztudatból
- bemákolom, erre kevesebb az esély mint a világvégére, de mérnöki pókösztönöm azt súgja, hogy attól még közel sem elhanyagolható
- megtanulom az anyagot és IQ-ból lediplomázom, miközben persze valaki végig egy 45-ös kaliberű Smith & Wesson csövét nyomja a tarkómhoz
- megtanulom az anyagot is IQ-ból lediplomázom, miután kihevertem az internet- és sorozatmegvonás kínjait
- megyek az utcán, és hirtelen véletlenül találok egy nevemre szóló anyagmérnök diplomát summa cum laude minősítéssel, meg egy post-it-tel, amin az áll hogy aki megtalálja, megtarthatja
- megyek az utcán, és hirtelen véletlenül találok egy nevemre szóló hátizsákot benne annyi pénzzel, amennyit egyelőre még el se tudok képzelni, mert már-már szégyellem hogy olyan sok
- megyek az utcán, és hirtelen véletlenül elrabolnak az ufók, és valamelyikük leköltözik ide a Földre helyettesíteni engem, lediplomázik, aztán rájönnek hogy nem kellek nekik úgyhogy engem visszahoznak, aztán elmennek, de a diplomával nem tudnak mit kezdeni, úgyhogy azt itt hagyják nekem
- a valami fejes lánya/fia/borja belémszerelmesedik, és elintézi a dolgot
- valami bürokratikus kavarodás történik, aztán még egy bürokratikus kavarodás után azt hiszik, hogy elsőre nem is volt bürokratikus kavarodás, úgyhogy annyiban hagyják
- annyira lerészegedek, hogy az államvizsga utánra teleportálom magam térben és időben
- építek egy féregjáratot, és az államvizsga utánra teleportálom magam térben és időben
- annyira lerészegedek, hogy építek egy féregjáratot, amivel az államvizsga utánra teleportálom magam térben és időben
- beviszem megmutatni a cicámat, és annyira meghatódnak tőle, hogy egy simiért cserébe bármit elintéznek nekem
Ez tehát a lista, lehet fogadni a bőrömre. Én meg addig megyek keresek egy állást ahol azért fizetnek, hogy sorozatokat nézzek extrudált kukoricapehely zabálása közben.
Az a legszarabb, amikor előre tudod, hogy a holnapi vizsgán nincs esélyed. Hacsak nem töltötted az utóbbi negyven évet digitális rendszerek realizálásával. De ha azzal töltötted, akkor meg mi a faszt keresel egy ilyen vizsgán?

3 komment:
Kurvajó
én nem így érzem :D
:D Én azt mondom, h a lehetetlen nem opció.
Megjegyzés küldése