Akkor először most egy idézet az indexről:
És akkor elmesélem, én hogyan rekonstruálom magamban a történteket. Ott van a kismama, szól, hogy ég a gyomra. A kórházban nyilván senki nem volt, akinek valaha is égett volna a gyomra, különben tudták volna, hogy gyomorégésre a kanálnyi szódabikarbóna az évszázados hagyomány, ehhez nem kell kémikusnak lenni, még a hülye is tudja. A kórházban ezek szerint nem tudták. Ráadásul úgy tűnik, a szülésznő mégiscsak kémikus volt, az alábbi reakció játszódott le a fejében: gyomorsav = sav -> sav + bázis = só + víz. Fogta is hát egyből a legbázikusabb cuccot amit csak talált, (csoda hogy szét nem marta a poharat) és egyből tolta oda szerencsétlen kismamának. Mert azt viszont mondhatja nekem bárki hogy "véletlenül" összecserélték a flakonokat vagy tudomisén mit találtak ki magyarázatnak, de azt egyszerűen nem vagyok hajlandó elhinni, hogy ilyen "véletlenül" előfordulhat, túl morbid poén lenne a sorstól ez a nyilvánvaló közömbösítéses reakció. Egyrészt.
Másrészt meg elég durva, hogy elvileg diplomás orvosok érted, ott fekszik a nő szétégett nyelőcsővel, okádja a vért, a szemük láttára kezdenek égésfoltok megjelenni a száján, azok meg állnak fölötte, és azt mondják: hmm, ez biztos csak allergiás reakció. Erre nincs más szó, csak az, hogy durva.
Látjátok gyerekek, ezért kell tanulni az iskolában, nem másért. Még akkor is, ha szülésznőnek készül az ember.
Ha meg már ennyire kiborult a bili, akkor a másik dolgot is felfedem ami bassza a csőrömet. Ez most origós. Erről van szó:
Ez most what the fuck? Most komolyan nem tudok rendesen elolvasni egy cikket egy elbaszott reklám miatt? Ezt hogy képzelték? Felmerült egyáltalán, hogy nem fogok túlzottan örülni, ha a nyugodt délutáni olvasgatás közben a pofámba basznak egy fekete képet, ami a fél bekezdést kitakarja? Rajtam kívül komolyan eltűri mindenki más az ilyesmit? Egy origó-főoldalas cikknél? Milyen IT-szakemberek dolgoznak annál a portálnál? Ennyire nem adja az igény? Látjátok skacok, egy nemzet szellemi színvonalát nem verseken meg iq-teszteken lehet lemérni, hanem hogy egy vezető hírportál vezető cikkét el lehet-e olvasni. És az emberek az ilyesmit amúgy eltűrik? Azért mennyire gáz már, hogy a modern netező legjobb barátja az adblock? Elárulom: nagyon. Lófaszt a seggébe annak, aki erre ránézett és azt mondta, hogy ez így jó, maradhat.
Savlekötő helyett maró folyadékot, erősen lúgos kémhatású kálium-hidroxidot itattak egy szülő nővel az ÁEK Podmaniczky utcai kórházában. [...] Tíz óra vajúdás után orvosa császármetszés mellett döntött. A szülésznő a műtét előtt egy pohárka folyadékot itatott vele, mondván az savlekötő, hogy később ne legyen gyomorégése. A folyadék elfogyasztása után a kismamának azonnal égni kezdett a szája és a torka, majd fulladni kezdett, és végül vért hányt. A súlyos lúgmarás tüneteire azt hitték, hogy allergiás reakció. [...] A korábban MÁV-kórházként ismert intézmény illetékesei szóban elismerték a hibát, belső vizsgálat is indult, de végül arra jutottak, hogy megmagyarázhatatlan ami történt, nem tudták kideríteni, miként került maró folyadék a savlekötős üvegbe, majd onnan a kismama poharába.
És akkor elmesélem, én hogyan rekonstruálom magamban a történteket. Ott van a kismama, szól, hogy ég a gyomra. A kórházban nyilván senki nem volt, akinek valaha is égett volna a gyomra, különben tudták volna, hogy gyomorégésre a kanálnyi szódabikarbóna az évszázados hagyomány, ehhez nem kell kémikusnak lenni, még a hülye is tudja. A kórházban ezek szerint nem tudták. Ráadásul úgy tűnik, a szülésznő mégiscsak kémikus volt, az alábbi reakció játszódott le a fejében: gyomorsav = sav -> sav + bázis = só + víz. Fogta is hát egyből a legbázikusabb cuccot amit csak talált, (csoda hogy szét nem marta a poharat) és egyből tolta oda szerencsétlen kismamának. Mert azt viszont mondhatja nekem bárki hogy "véletlenül" összecserélték a flakonokat vagy tudomisén mit találtak ki magyarázatnak, de azt egyszerűen nem vagyok hajlandó elhinni, hogy ilyen "véletlenül" előfordulhat, túl morbid poén lenne a sorstól ez a nyilvánvaló közömbösítéses reakció. Egyrészt.
Másrészt meg elég durva, hogy elvileg diplomás orvosok érted, ott fekszik a nő szétégett nyelőcsővel, okádja a vért, a szemük láttára kezdenek égésfoltok megjelenni a száján, azok meg állnak fölötte, és azt mondják: hmm, ez biztos csak allergiás reakció. Erre nincs más szó, csak az, hogy durva.
Látjátok gyerekek, ezért kell tanulni az iskolában, nem másért. Még akkor is, ha szülésznőnek készül az ember.
Ha meg már ennyire kiborult a bili, akkor a másik dolgot is felfedem ami bassza a csőrömet. Ez most origós. Erről van szó:
Ez most what the fuck? Most komolyan nem tudok rendesen elolvasni egy cikket egy elbaszott reklám miatt? Ezt hogy képzelték? Felmerült egyáltalán, hogy nem fogok túlzottan örülni, ha a nyugodt délutáni olvasgatás közben a pofámba basznak egy fekete képet, ami a fél bekezdést kitakarja? Rajtam kívül komolyan eltűri mindenki más az ilyesmit? Egy origó-főoldalas cikknél? Milyen IT-szakemberek dolgoznak annál a portálnál? Ennyire nem adja az igény? Látjátok skacok, egy nemzet szellemi színvonalát nem verseken meg iq-teszteken lehet lemérni, hanem hogy egy vezető hírportál vezető cikkét el lehet-e olvasni. És az emberek az ilyesmit amúgy eltűrik? Azért mennyire gáz már, hogy a modern netező legjobb barátja az adblock? Elárulom: nagyon. Lófaszt a seggébe annak, aki erre ránézett és azt mondta, hogy ez így jó, maradhat.
3 komment:
ilyen hirdetést én is láttam már de azt hittem h én vagyok a hülye h nem tudom kikapcsolni.
de ezek szerint csak el van baszva
ezen a lúgos témán én is ledöbbentem, főleg, hogy írják, hogy "a kórház dolgozói nem értik, hogy történhetett meg". nyilván véletlenül mászott bele az üvegbe...
Jaja, mert érted, ha sav lett volna, vagy méreg vagy hígító vagy valami, akkor oké, azt mondom hogy összekeverték a cuccot, rossz helyre rakták a polcon vagy valami, előfordul.
De így, hogy savra lúg, ez annyira nyilvánvalóan direkt volt, hogy nem is érdemes tagadni. És pont emiatt döbbenetes is.
Megjegyzés küldése