2010. július 26., hétfő

Elmondjam, mi a kurvára idegesítő?
Nem baj, elmondom. Az, amikor a moziban egy olyan tinipicsa ül melléd (opcionálisan az aktuális pasijával), aki idegesítő mutáló orrhangon és tőszavakban kommentálja a vásznon történő eseményeket, plusz a potenciális néző felmerülő gondolatait ("most felébredt"; "még mindig pörög", 3x "megvette az egész céget, hihi" "juj, ciki"), a poénok után ál-cuki hangon vihorászik, a WTF-eknél pedig egy félhangosan elnyújtott "baazmeeg"*-et ereszt el ("baazmeeg, ötven évig?"), de mindig ezt, hiszen nyilván ez az egyetlen káromkodás, amit ismer. Mindemellett amikor éppen nincs mit kommentálni, akkor azt hangoztatja, hogy ő ezt most akkor nem érti.
Hát én sem értem baszki, mert az ilyenek miatt nem tudok egy filmet rendesen végignézni. (Egyetértek Zolival, mert aki olyan segg, hogy nem ért meg egy mindfuck akciófilmet, ami ráadásul még kerek egész történetbe is van ágyazva, és ráadásul Nolan ászcsászár volt az aki rendezte, annak nem a moziban a helye, főleg nem a mellettem lévő helyen.)
De ez még semmi. Leveszi a kis flip-flop papucskáját, és felteszi a lábát, meg keresztbe rakja úgy, hogy a csupasz lábfeje majdnem hozzáér a térdemhez. Böeee. Utálom, ha egy jó film alatt folyton az öklömre kell figyelni, el ne járjon önhatalmúlag.
Mert a film amúgy jó volt, nagyon is. Másodszorra még jobb. Komolyan. Legalább tízszer jobb. Azt nem tudom hogy mitől, de tízszer jobb.

* Amely egyébként számomra határtalan bunkóságra vall. Ha már alpári módon káromkodva fejezi ki meglepettségét, legalább elegánsan kiejthetné a d-t is a szóban. Lehet ezt szépen is mondani, de amit a csajszi csinált, az már csak műveletlenség, tuskóság, a "baszd meg" káromkodás lealacsonyítása valami proli szintre.