Reggel arra ébredtem, hogy apa jön be a szobába, és közli, hogy a pincét elöntötte a víz, segédkezzek a mentési akcióban. A szivattyú nem bírta, a víz nagyobb nyomással jött fel a föld alól, mint amekkorával a szivattyú nyomta kifelé. Egy darabig vödrökkel górtuk ki a vizet, de az se volt megoldás. Végül most fél három van, nagyjából most fejeztük be azt az árkot, amit a ház alá ástunk, keresztül az udvaron, ki az erdőbe, mert ott már lejt, ott van egy gödör, abban pedig egy kisebb (~2m mély és ~10m átmérőjű) tó alakult ki. Tisztára mint egy Emmerich-katasztrófafilmben: szakadó eső, de szarunk rá, nyakig sáros pólóban ássuk az árkot, ragad a föld, a víz a hajuknról a szemükbe folyik, közben halljuk, ahogy lent a városban mindenfelé szirénázás.
Aztán jön a szomszéd, meséli, hogy a kiliánból mindenkit kitelepítettek, valami tornateremben helyezték el őket, de aztán oda is betört a víz. Aztán jön a másik szomszéd, mondja, hogy ő szivattyúért akart menni, de a praktikert bezárták az orra előtt, mert azt is elöntötte a víz. Aztán bekapcsoljuk a tévét odabent, és ott meg mondják, hogy a boltokból az összes szivattyút és gumicsizmát felvásárolták.
Szóval elázott a modem és a router, nincs net és telefon, csoda hogy áram egyáltalán van, úgyhogy ezt majd akkor fogom postolni, ha kapcsolatot tudunk teremteni majd a külvilággal.
Én meg azon gondolkozom árokásás közben, hogy nem mindenki mondhatja el magáról, hogy saját medencéje van a pincében, és csónakázótava a háza mellett. Piranhát kéne bele telepíteni. Aztán azon gondolkoztam, hogy még szerencse, hogy gravitációs körülmények között leledzünk, sokkal egyszerűbb így elvezetni a vizet. Aztán azon is, hogy még szerencse, hogy ez csak víz, és nem tömény sósavoldat.
És valami abszurd módon, de ásás közben, átázva, sárosan, fáradtan, végig az járt a fejemben, hogy cimbora rád köszöntöm fél kupámat, cimbora kívánom, hogy élj soká.
Szerk: este fél nyolc, sikerült úgy bedugni (tipp alapon) a routert az aljzatba, hogy az vízen úszik és mégse baszott meg senkit az áram (még). Ennek köszönhetően végre postolhatom ezt itt.

3 komment:
nekünk is van medence a pincében és tó a kertben... én árkot nem ástam, de pakoltam homokzsákot, hogy megvédjek egy egész utcát
kemény vagy koppány
te is én is
Jah, mi kemények vagyunk :)
hát ez király!!
én meg azt hittem h de rossz nekem h ennyire fúj a szél
Megjegyzés küldése