ütővizsga

És az ütővizsgámat meséltem már? Most volt kedden. Nem volt semmi extra, kényelmes (értsd:laza) fekete ruhában mentem (sztenderd szimfis fellépőcucc. Adidas sportcipő, és ha valaki megkérdezi hogy miért nem fekete makkos, akkor azért, mert kizárólag az adidasban tudok jól dobolni. Amúgy meg azért, mert az egyszerre kényelmes és kúl, + ugye farmer, az is hasonló okok miatt), kivártam a soromat, majd bementem, lezúztam 14 rövidke groove-ot egy-két apróbb hibával (a 12/8-os Funk és a heavy metal még nem adja, és a rock&rollnál a shuffle másodikra valami megmagyarázhatatlan természetfeletti erő okán képtelen vagyok kísérőt játszani, de bossa novából és 4/4-es funkból már verhetetlen vagyok. Direkt beválogattam egy-két könnyedebb hip-hop és James Brown R&B ritmust is, hogy ne nagyon fárasszam le magam). De a poén az volt, amikor a bent ülő vizsgáztató énektanárnő először csendben maradt a végén, én meg azt gondoltam, hogy ez most a szokásos ok, jólvan, végre befejezte, jöjjön a következő aztán végre húzhatok innen csend, de aztán azt mondta, hogy aki ilyen szintre eljut, annak már biztos élvezet a zene. Én meg csak néztem, mert tulképp semmi extrát nem csináltam, csak lenyomtam 14 különböző groove-ot gyors egymásutánban negyed óra alatt, mert én is ugyanúgy utálom a kötelező zeneiskolai vizsgát, mint mindenki más. Mindegy, azért jólesett. Meg az is kúl, hogy én vagyok az egyetlen hatodikos növendék, mert ugye aki dobolni akar az általában úgy áll hozzá, hogy egy év alatt megtanul úgy-ahogy, aztán már azt hiszi magáról hogy folyékony aranyat hugyozik, olyan kemény csávó ő, közben pedig ingadozik a dinamikája és a tempója, és nem tud normálisan leülni egy dobszerkóhoz, mert egy év kevés volt, hogy megtanulja. És hát ezek szerint ebben is én vagyok a kivétel, én most fejeztem be a hat évet, gyorsan eltelt. (Zongorában ugyanez kétszer ennyinek tűnt legalább.) És jövőre is járni fogok, mert én igazándiból szeretek zeneiskolában ütőt tanulni.
Na mindegy, ezután egyből húztam is a laborba a szokásos dolgom végett, közben meg meghallgattam egy spontán kiselőadást a higany káros hatásairól, meg rémtörténeteket fiatal és vonzó női tudósokról, akik ezeket a rémtörténeteket nem vették komolyan, és halálnak halálával holtak az elvetemült gonosz szerves higanyvegyületek által. Úgyhogy jól elvoltam.
Most meg ugye kitalálták, hogy zeneirodalom mifaszból is vizsgáznom kell két hét múlva. Mondjuk nem téma, mert megvan a kidolgozott tételsorom, alig több mint három oldal, bevágom én azt két perc alatt, de vannak benne olyan láma kérdések amiket fejből is tudok, hogy barokk jellemzők meg beethoven, nem az a gond, hanem az a gond, hogy szart sem ér az egész, csak egy beírást a bizonyítványomba. Meg egyébként nincs is nekem zeneirodalom tárgyam immáron öt év óta, WTF?! De őket ez úgy tűnik nem zavarja, beírtak engem is vizsgázónak, úgy gondolták biztos, hogy azér' ne legyen már olyan dobos, aki nem tudja felsorolni a három bécsi klasszicistát, mert az fontos, az kurvára fontos. Istenbizony kipróbálnám, hogy elmegyek, és direkt hülyeséget válaszolok az összes kérdésre, bukok vele egy kiegészítő megjegyzést a kitűnő bizonyítványomban egy olyan tárgyra, ami már öt éve nem is szerepel a törzsanyagomban. A szimfonikus zenekar viszont szerepel, azzal meg mi van? Naná, hogy az nem írják sehova. Bár nem mintha nagyon izgatna, ki nem szarja le hogy mi van egy zeneiskolai bizonyítványban, vagy mi nincs. A lényeg az, hogy már nyugodtan vehetek majd valami masterwork dobszerkót a tengerparti házamba Oahu Beachen, és betehetem a röntgendiffrakciós spektrométerem és a NAS-hálózatom RAID5-tömbje közé, és ha valaki jönne egy netán egy basszusgitárral, tudnék jammelni vele egyet vagy kettőt.

Az meg normális, hogy az ember a melóhelyen a főnökével a görög rakottkrumpli receptjéről és kulináris örömeiről beszélget, miközben arra várunk, hogy mellettünk egy összetákolt kemencében valami olyasmi dolog történjen, amihez nekem amúgy semmi közöm nincsen, hanem csak úgy bementem megnézni, hogy mi az ábra?