Szokásomhoz híven ismét borul a bili, tabutémát feszegetek, ugyanis ahogy emlékszem a vallás még nem szerepelt ezen a weblogon.
Szóval én nem hiszek Istenben. Már abban az Istenben, akinek ilyen fehér, kapucnis kámzsája van és nagy szakálla. Egyelőre nincs okom, hogy higgyek benne. Eddig nemigen kértem a segítségét, magam is el tudtam intézni mindent az életben, és kissé gyerekes dolognak tartom, hogy ha már valami nem akar összejönni, rögtön sírva rohanunk a papához hogy intézze el.
Na de azért írom ezt az egészet, mert most van itt a kezemben egy könyv, van benne egy érdekes esszé, pusztán teoretikus úton akarja bizonyítani Isten létezését. Az egyik legfontosabb érv szerinte, hogy az ok után következik az okozat. És hát na ez volt az a pont ahol eldurrant az agyam, már itt az elején. Emiatt gyűlölöm én ennyire ezeket a bigott vallási hülyéket, képtelenek gondolkozni, azt hiszik hogy ha szemellenzőben járnak-kelnek az utcán és mindent -de mindent!- elintéznek annyival, hogy Isten akarata, akkor az úgy is van. Hát kurvára nem úgy van. És ha meg elkezdesz nekik magyarázni Hawking kísérletekkel bizonyított eredményeiről és az idő irányának megfordíthatóságáról (teszem azt az ok-okozat sorrendjének felcserélődéséről), akkor nem fogják fel, képtelenek felfogni, hogy miről beszélsz. Mintha egy kutyának akarnál magyarázni az aeronautika szépségeiről, ő meg csak bambán csorgatja a nyálát mert oda se figyel, végig csak egy csontra gondol miközben beszélsz. Még csak vitázni se lehet velük értelmesen, tiszta idegesítő.
De nem, egy egyszerű de jól megfontolt kérdés, és megáll a tudományuk. Például oké, megmondod az illetőnek, hogy ha ennyrie okos, érveljen Isten létezése mellett. Ennyi elég nekik, és rögtön rákezdik, hogy hát ez a gyönyörű természet, meg az élet csodája, lehetetlen hogy véletlenségből keletkezzen, kellett egy teremtő. Oké, de akkor a teremtőt, aki létrehozta az élet csodáját kellett hogy alkossa valaki, mert ilyen bonyolult és hatalmas dolog, ami ilyen gyönyörűen összetett életet alkot, nem keletkezhetett magától. Ki teremtette a teremtőt, na? Ennél a kérdésnél általában már kussban szoktak maradni, és sejtelmesen csak annyit mondanak, hogy majd meglátod egyszer még te, csak hogy övék legyen az utolsó szó, Isten tanításai szerint bizonyára. Nagy számok törvénye, idő fogalma, alapvető biokémia, semmi, csak néznek mint a tök. És én még azt hittem az az idő már lejárt, amikor az egyszerű hit kiváltja a tudást. Aki lusta tanulni, aki lusta kutatni a világot, az kezdjen hinni, és akkor minden meg van oldva.
Azzal nekem ne jöjjön senki, hogy olyan szép az a hegy, hogy nem alakulhatott ki magától. Ha mondjuk nem hegy lenne, hanem egy otromba, mérges gázokat lövellő fortyogó vulkán, akkor az is szép lenne ha már ezer éve ott élnénk mellette. Én meg mondhatnám, hogy szerintem meg egy 800 kilotonnás atomvillanás a szép egy nagyváros közepén. Mikor tanulják már meg végre, hogy a szépség az egy kibaszottul szubjektív dolog?
A szerző Arisztotelészt, mint ókori pogány bölcselőt említi. Megáll az ész. Pogány bölcselő. Meg Newton Izsák. Anyád. Meg Galileit is említi, hogy istenhívőre hajazó nyilatkozatokat tett. Persze. Mert volna mást mondani egy rakás inkvizítorral szemben ülve, fáklyákat tartó durcás katonákkal az oldalán.
Amúgy meg vagyok keresztelve, igen. És amúgy én az élő, egységes univerzumban hiszek, nem egy régi meséskönyvben. Amit sokan Istennek hisznek, az az agyuk baloldali temporális lebenyében lakik, és enyhe epilepsziás rohamoknál szoktak a neuronkisülések jelenésnek tűnő érzékelési zavarokat okozni. Ha meg megint valaki azzal jönne, hogy de nem biztos hogy így van, folyton változnak a tudományos elméletek, arra én azt válaszolom, hogy az lehet, de mi legalább kutatni próbáljuk az izgazságot.
Az Isten az nem a sztatoszférában lebeg, hanem ott van benne az agyunkban. Bele van építve. Genetikai örökség. Bizonyítható. Nem egy ismeretlen tettesre kell ráfogni mindent, hanem be kell látni végre, hogy mi vagyunk azok akiket keresünk. Ha a homlokunkra kellene rámutatni, akkor gyorsan keresünk egy tükröt, és megérintjük ott, ahol a homlokunkat látjuk benne? Nem. A saját homlokunkat érintjük meg, a szemünk fölött. Erre már a majmok is képesek.
Na jó, én ezt az esszét nem olvasom tovább. Logikátlan, nonszensz, irreális, bigott, és nem mellesleg nélkülöz minden olyan tudományos tényt, amitől az elmúlt három évszázadban valamit is fejlődött az emberiség. Ennyi volt, ámen.