most jövök Atuséktól, megcsináltam a számítógépüket. Nem mintha olyan nagy guru lennék, de az évfolyamon sajna mindenki hülye a gépekhez rajtam kívül, ez tény. Persze már aktívan fejlesztem fel a népet, és térítem az open-source filozófia igéjét. Na de most Atus gépe egy hete beadta a kulcsot, és mivel a telefonos support nem hozott felmutatható eredményt, engem kért meg, hogy menjek fel hozzá valamit gányolni.
Szóval a napom többi része nem volt olyan gagyi, mint reggel. Felmentem Atushoz, és nekiálltam a gépnek. Legelőször is bekapcs, hogy saját szememmel lássam a nyavalyát. A tünetek: újraindulásnál boot-folyamat előtt befagy, bekapcsolásnál néha beindul néha nem, ha beindul a két wincsi közül az egyiket nem látja. (Meg hát egy ronda deafult Xp figyelt be boot után, de azt bénább helyeken nem tekintik szoftveres hibának sajnos, pedig az.)
Tehát első lépés, ubuntu CD be. Memtest elindít, nagyon gyanús nekem az a memória. Aztán már fél óra után izzadni kezdtem, amikor no error, a memória ártatlan mint egy kisded. Akkor itt valami más lesz. Xp csak egy wincsit lát, LiveUbuntu is csak egyet, na most mi legyen. Iszonyat nyomás nehezedett rám, mert bár Atus jámbor mint egy bárány, az egész családja ilyen ütlek, borulsz tipusú, tehát vagy záros határidőn belül megoldást találok a problémára, vagy a másik lehetőségbe bele se merek gondolni. Atus apja felajánlotta, hogy ha nem tudnám megoldani a problémát, szívesen belerúgna a gépbe, az segít. Nem a gépen, rajta. Én meg vigyorogtam bambán, és bólogattam. Nem vagyok hozzászokva az efféle erőszakhoz. Majd ha kiszedtem az Ubi CD-t, na majd akkor lehet gyepálni a köcsög Xp-t, abba még én is beszálltam volna.
Tehát a következő gondolatom a komplex problematikára épült, és a legrosszabbat feltételeztem fel, mivel az a legesélyesebb: a felismerhetetlen wincsi azért felismerhetetlen mert meghalt, a boot meg azért hülye, mert a táp is haldoklik. Ezzel szerencsésen beijesztettem az Atus-családot, már épp kezdték számolgatni, hogy mennyibe fog ez nekik fájni a szervízben.
Bios deafultra állít, LiveUbuntuval felismerhető merevlemez letarol, majd gyors ima, újraindít. Nem lett jobb, az ima nem hatott. Na itt már a búcsúlevelemen kezdtem gondolkozni, egy lehetőség maradt, a Win7. Legutoljára hagytam, vésztartalék. Fél óra alatt felment, közben egyszer büszkén megmutatta magáról a microsoft termékek elmaradhatatlan jellemzőjét, lehalt egy kib..szottnagy kékhalállal. Innen lehet látni hogy kéremszépen egy windowssal van dolgom*. Utána valahogy összeszedte magát, másfél óra vesződés árán sikerült magyar nyelvet is telepíteni, meg a netet is be kellett lőnöm, szerencsére addig sem kellett a hardveres problémán agyalni.
De utána viszont kellett. Végső elkeseredésemben szétkaptam a gépet, és hopp, az egyik wincsi csatlakozója kicsit ferdén fityeg, néhány tű nincs a helyén. Nem sokat adok neki, de mindig tiszta munkát végzek, hát megigazítom.
Következő két újraindítás hibátlan, nem fagy be, mindkét merevlemezt látja, no problemo. A gond elszáll, a win7 megmarad. Mintha soha nem is lett volna semmi baja.
Mindegy is az, a lényeg hogy megtarthattam a szerencsétlen kis életemet, és plusz egy elégedett ügyféllel több lett a mai nap. Sikerült tehát megcsinálni a gépet, öt órát szenvedtem, hogy végül rájöjjek, hogy csak a wincsi csatlakozása hibás. Már az elején is gondoltam erre, de nem akartam addig szétkapni a gépet, amíg a többi hibalehetőséget ki nem zártuk.
Jó volt, elvoltam, sokat röhögtünk a hülye win7-en, és mondták hogy ha leteszteltem a linux-dualboot működőképességét, akkor feltétlenül igényt tartanának egy ubuntura, meg is rendelik meg minden, és rakjam fel nekik, mert az jobb.
Eredményes nap volt a mai. Csak a reggel ne lett volna ilyen idétlen.
Mellesleg még mindig dunsztom sincs, ki az a csaj akit reggel felhívtam. A neve rémlik valahonnan, de több nem.
* nem is értem, mások azt írják a fórumokon, hogy hát szerintük stabilabb, nem fagy, világbéke, hát szerintem meg ez rohadtul nem stabilitás, hogy a telepítési folyamat közepén a képembe vágja a nagy kékséget. Szubjektív vélemény, de vélemény.
Szóval a napom többi része nem volt olyan gagyi, mint reggel. Felmentem Atushoz, és nekiálltam a gépnek. Legelőször is bekapcs, hogy saját szememmel lássam a nyavalyát. A tünetek: újraindulásnál boot-folyamat előtt befagy, bekapcsolásnál néha beindul néha nem, ha beindul a két wincsi közül az egyiket nem látja. (Meg hát egy ronda deafult Xp figyelt be boot után, de azt bénább helyeken nem tekintik szoftveres hibának sajnos, pedig az.)
Tehát első lépés, ubuntu CD be. Memtest elindít, nagyon gyanús nekem az a memória. Aztán már fél óra után izzadni kezdtem, amikor no error, a memória ártatlan mint egy kisded. Akkor itt valami más lesz. Xp csak egy wincsit lát, LiveUbuntu is csak egyet, na most mi legyen. Iszonyat nyomás nehezedett rám, mert bár Atus jámbor mint egy bárány, az egész családja ilyen ütlek, borulsz tipusú, tehát vagy záros határidőn belül megoldást találok a problémára, vagy a másik lehetőségbe bele se merek gondolni. Atus apja felajánlotta, hogy ha nem tudnám megoldani a problémát, szívesen belerúgna a gépbe, az segít. Nem a gépen, rajta. Én meg vigyorogtam bambán, és bólogattam. Nem vagyok hozzászokva az efféle erőszakhoz. Majd ha kiszedtem az Ubi CD-t, na majd akkor lehet gyepálni a köcsög Xp-t, abba még én is beszálltam volna.
Tehát a következő gondolatom a komplex problematikára épült, és a legrosszabbat feltételeztem fel, mivel az a legesélyesebb: a felismerhetetlen wincsi azért felismerhetetlen mert meghalt, a boot meg azért hülye, mert a táp is haldoklik. Ezzel szerencsésen beijesztettem az Atus-családot, már épp kezdték számolgatni, hogy mennyibe fog ez nekik fájni a szervízben.
Bios deafultra állít, LiveUbuntuval felismerhető merevlemez letarol, majd gyors ima, újraindít. Nem lett jobb, az ima nem hatott. Na itt már a búcsúlevelemen kezdtem gondolkozni, egy lehetőség maradt, a Win7. Legutoljára hagytam, vésztartalék. Fél óra alatt felment, közben egyszer büszkén megmutatta magáról a microsoft termékek elmaradhatatlan jellemzőjét, lehalt egy kib..szottnagy kékhalállal. Innen lehet látni hogy kéremszépen egy windowssal van dolgom*. Utána valahogy összeszedte magát, másfél óra vesződés árán sikerült magyar nyelvet is telepíteni, meg a netet is be kellett lőnöm, szerencsére addig sem kellett a hardveres problémán agyalni.
De utána viszont kellett. Végső elkeseredésemben szétkaptam a gépet, és hopp, az egyik wincsi csatlakozója kicsit ferdén fityeg, néhány tű nincs a helyén. Nem sokat adok neki, de mindig tiszta munkát végzek, hát megigazítom.
Következő két újraindítás hibátlan, nem fagy be, mindkét merevlemezt látja, no problemo. A gond elszáll, a win7 megmarad. Mintha soha nem is lett volna semmi baja.
Mindegy is az, a lényeg hogy megtarthattam a szerencsétlen kis életemet, és plusz egy elégedett ügyféllel több lett a mai nap. Sikerült tehát megcsinálni a gépet, öt órát szenvedtem, hogy végül rájöjjek, hogy csak a wincsi csatlakozása hibás. Már az elején is gondoltam erre, de nem akartam addig szétkapni a gépet, amíg a többi hibalehetőséget ki nem zártuk.
Jó volt, elvoltam, sokat röhögtünk a hülye win7-en, és mondták hogy ha leteszteltem a linux-dualboot működőképességét, akkor feltétlenül igényt tartanának egy ubuntura, meg is rendelik meg minden, és rakjam fel nekik, mert az jobb.
Eredményes nap volt a mai. Csak a reggel ne lett volna ilyen idétlen.
Mellesleg még mindig dunsztom sincs, ki az a csaj akit reggel felhívtam. A neve rémlik valahonnan, de több nem.
* nem is értem, mások azt írják a fórumokon, hogy hát szerintük stabilabb, nem fagy, világbéke, hát szerintem meg ez rohadtul nem stabilitás, hogy a telepítési folyamat közepén a képembe vágja a nagy kékséget. Szubjektív vélemény, de vélemény.
0 komment:
Megjegyzés küldése