Már nem azér, de hülye aki azt hiszi/hitte, hogy majd az lesz élete szerelme, akivel 15-20 évesen a városban smárol.
Hogyha meg nem hiszi azt, hanem tudja hogy ez csak átmeneti kapcsolat a smárolás gyakorlására, akkor viszont nem is szerelmes igazán.
Na ez az, amit én nem értek. Szerelmesnek lenni csak komoly fejjel lenne szabad, nem összevissza. Aki meg nem komoly fejjel (értsd: nem 25 év felett) csinálja, az csak menőzni akar. Vagy dugni.
A számadatok persze változhatnak az érzelmi intelligencia fejlettségétől függően. Csak mer' én már 15 évesen is a komoly szerelmet kerestem, de akkor én voltam a hülye, mert mások ezt nem tudták felfogni. Pedig nem valami bonyolult a gondolatmenet.
Hogyha meg nem hiszi azt, hanem tudja hogy ez csak átmeneti kapcsolat a smárolás gyakorlására, akkor viszont nem is szerelmes igazán.
Na ez az, amit én nem értek. Szerelmesnek lenni csak komoly fejjel lenne szabad, nem összevissza. Aki meg nem komoly fejjel (értsd: nem 25 év felett) csinálja, az csak menőzni akar. Vagy dugni.
A számadatok persze változhatnak az érzelmi intelligencia fejlettségétől függően. Csak mer' én már 15 évesen is a komoly szerelmet kerestem, de akkor én voltam a hülye, mert mások ezt nem tudták felfogni. Pedig nem valami bonyolult a gondolatmenet.
11 komment:
ha már enniyre benen vagy a témában; és az én lelkemben szerelmi légbuborékvan akkor aszond meg, hogy mit kell csinálni ha tudjuk, hogy életünks zerelme két nap mulva indonéziába megy megint?:D
Egyszerű: el kell tőle búcsúzni, aztán meg kell várni, hogy hazajöjjön :P
A bejegyzésemmel arra próbáltam rávilágítani - és most ne sértődj meg, de - 20 évesen neked még tutira nincsen életed szerelme. Ha még 5 év múlva is együtt lesztek, talán akkor.
Példákat is tudok mondani, tiniszerelemnek ott volt Levente és Andi, ők is mennyire egymáséi voltak már, aztán végül se kép se hang. Vagy most frissebbnek ott van Annalight.
Egy külön hetedik érzékre van szükség ahhoz, hogy érett fejjel megérezzük: ki lesz életünk szerelme, és ki nem. Persze én most könnyen beszélek, hiszen engem mindenki utál.
És ha 17 évesen megtalálod életed szerelmét, aki momentán 19 éves, és 80 hónapja együtt vagytok, ebből egy éve együtt éltek? :D
Egyébként én minden szerelmemnél (értsd: kb. 10 éves korom óta) azt hittem, hogy ő életem szerelme. És mindegyikre úgy gondoltam, mint jövendőbeli férjemre.
Már hat és fél éve együtt vagytok? :O
A másik meg, hogy na itt baj, hogy életem szerelméből és jövendőbeliből (normális esetben) _csak egy_ van, és ha már sok van belőle, akkor mi az már, akkor az nem igazi.
A harmadik meg, hogy tapasztalataim szerint igenis számít az életkor, mert idő kell ahhoz, hogy az embernek benőjön a feje lágya. Szóval majd ha te 25 leszel, a párod meg 27, és még mindig szenvedélyesen szeretitek egymást, akkor elmondhatjátok, hogy ti egymásnak teremtetettetek.
A negyedik pedig, hogy át kéne nevezni lassan a blogom Koptschek Lelkisegély Szolgálatra :P
Szerintem egyáltalán nincs olyan, hogy életem szerelme. Fokozatok vannak, és szerencsések, akik olyat találnak, hogy tényleg kibírják egymással egy életen át. Van, aki csak 40 évig bírja, van aki négyig, de ez elhatározás kérdése. Meg tudtuk volna csinálni, hogy együtt legyünk Andival még most is és még 20 évig, csak nem élveztük volna. És nyilván sok "életünkszerelme" létezik, mert milyen furcsa az, hogy azért viszonylag sokan találkoznak is vele. Elég sokan vagunk a Földön, biztos enm egy eber van, aki illik hozzánk.
De nem, erről szólt az előző postom vége is, meg ez is. Hogy valahol az univerzumban van nekem egy anti-párom, akivel ha egyesülnék, energia szabadulna fel.
nekünk menedzsment előadáson azt tanították (dejó hogy van ilyen), hogy párt (nőt) ugyanúgy keresel, mint cipőt. elindulsz, megnézel egy párat a városban, és ha találsz egy olyat ami már _eléggé_ tetszik, és jó is rád, akkor az lesz a megfelelő, elviszed. merthogy fizikailag képtelenség a világon levő összeset felpróbálni (ez még mindig szigorúan cipő-hasonlat!), és ha még sikerülne is, és elég időt is eltöltenél mindegyikben ahhoz, hogy tudd, hogy hosszú távon is az lesz a megfelelő, akkor sem emlékeznél biztosan, hogy melyik tetszett a legjobban, vagy nem biztos hogy újra megtalálnád amelyik jó volt, vagy addigra már elvinné más, vagy akármi... ezért megelégszel azzal, amit először mint "elég jót" eléd vet a sors, és ha szerencséd van, nem keletkezik rajta újabb lyuk, amíg csak hordod. és nem megy tele sárral. (cipő, ugye.)
másrészt ott van Áginéni meg Tasnádicsabi, akik gimnázium óta együtt vannak, szóval ilyen is van. ráadásul, ha jól tudom, épp a Herman volt az a gimnázium.
Ez tetszik.
Volt nekem régen egy szandálom, jól megvoltam vele, néha hordtam is amikor meleg volt, de aztán nyomni kezdte a lábam, és kényelmetlen volt, nemtom hogy mitől.
Voltam most nyáron tehát új szandált venni, nagyon kényes vagyok, nem hordok el akármilyen szandált. 10 km-es körzetben az összes boltot megnéztem, egyetlen pár szandált találtam ami tetszett, de mégse volt jó, mert kicsi volt, nem passzolt. Aztán feladtam a reményt.
Aztán volt egy másik szandál, ami kinézetre nem tetszett, de amúgy jó volt a lábamra, nem lelkesedtem az ötletért, de a szüleim rábeszéltek: szandál kell nekem még ma, és ez az egyetlen, ami akár szóba is jöhetne. Jóvan, mondom, megvettük, hordtam egy kicsit, és azóta szívesen hordok szandált, az a kedvenc szandálom ami eddig volt, nagyon jó kis szandál igazán.
És most ahogy belegondolok, az életemet írtam le az előbb.
Jelen esetben nemérdekelnek a cipők. Tudom, hogy ezzel a fiúval minden jól lenne mindig. Még akkoris amikor nem. Nyilván ott van a probléma, hogy a többi ember nem érdekel igazán.
Btw: tini szerelemnek lightposttal mi is tökéletes példa vagyunk. Amúgy ezúton üzenem lightpost, hogy veled is le tudtam volna élni egy éltetet, még jó is lett volna, csak utáltalak volna mindig ha késel :)
:P
Megjegyzés küldése