2009. április 24., péntek

egy átlagos nap

Teljesen átlagos nap volt a mai. Kezdődött azzal, hogy ébredés után két apró hibát fedeztem fel a rendszerben, amiből az egyiket megoldottnak tekintem, a másik pedig az, hogy rendszerbetöltésnél nem indítja el automatikusan a Compiz beállításait. És egyben ez az első eset az emberi történelmem során, hogy egy saját kezűleg magamtól írt, bootidejűleg futó scripttel módosítottam a rendszerem futását. Az már más kérdés hogy nem működött, de nem omlott össze tőle semmi, ami nálam már félsiker, ismerve a programozói tehetségem.
Ezután elmentem, és teniszeztem egy jót Zolival és Kittyvel, a szokásos. Utána zeneiskola, szimfin derült ki, hogy valami pöcs lezárta a timpanit a felső D-nél, negyed órámba került újra kinyitni. Egyébként meg a timpanit egyedül nekem van jogom bárhol is lezárni, világos? Kiszedtem belőle a csavarokat is és zsebrevágtam, úgyhogy ezt kajakra benézted, háhá.
Aztán meg ültem, még ugyanott a zenesuliban, és egy néni éppen mellettem világosított fel egy 10 éves kislányt, aztán meg a nemiszervükkel kapcsolatos történeteket meséltek egymásnak.
Csak a szokásos.

2 komment:

Joe írta...

El tudom képzelni az arcod:D

Koppany írta...

Teljesen átlagos képet vágtam, mint amilyen maga a nap is volt.