Megszentségtelenítettem az Aceremet. Egy Mac OS-sel. Macerőszakoltam. Hátulról, a DVD-meghajtón keresztül. Behatoltam a meghajtóba, átszakítottam a tűzfaláthártyáját, és a Macemévá tettem. Próbált ellenállni, de a Mac telepítő DVD-je erősebb volt, hiába virít ott az istenek jele, a Windows Vista Basic matrica a touchpad mellett. Nem sok köze van a Microsofthoz, és ezt ő is tudja valahol, a BIOS mélyén. Mert (ezt még nem árultam el neki, de) adoptálva lett, nem a PC-sek az igazi szülei. Op. rendszer nélkül szállították, a matrica csak megtévesztésnek van ott, hátha így jobban bánnak majd vele, elnézik neki a hibáit.
De nekem erre nincs szükségem, az én Acerem bizonyított. Elérte a kort, hogy megtudja: A Microsoftosok hamis istenek, és ideje már a saját talpára állni. Ebben segítek neki egy Maccel. Jobb sorsot érdemel egy Xp-nél, ezt már bizonyára ő is sejti, mert nem hajlandó további biteket áldozni a pufferelés oltárán*.
De most a váratlan digitális aktustól frissülten, újúlt erővel veti magát a munka sűrűjébe, állítván az órajelét a biztonságos és modern működés szolgálatába.

Csak geekeknek. Kalandok az alma földjén:
De a dolog nehezebben ment, mint először hittem. Az acer ellenállt, amíg csak tudott. Először is a BIOSban kellett turkálni, mert úgy döntött, hogy ha már Mac, akkor a merevlemez vezérlését ő AHCI-n akarja végezni, nem IDE-n. De ez még nem volt elég. Egy napba tellett, mire rájöttem, hogy a partícionálást kizárólag csökkentett módban (bootolásnál F8, utána -x parancs begépelése) volt hajlandó végezni, különben csak elkezdi, de megunja és abbahagyja. Ezután már engedi a merevlemezre tenni magát a rendszert is, ám még ezzel korántsincs vége.

Mert legelső indításnál automatán elindul egy afféle területi beállítások varázsló, és ha végeztünk a beállításokkal, megint. Végtelen ciklusban. Ezen kívül ha a merevlemezről bootoltatnánk a rendszert, hátha úgy továbbengedne, közli, hogy ott bizony nincs semmi, ami bootolható lenne. Sherpa és pár brazil nyelvű szakfórum segítségével a telepítő parancssorából sikerült konfigurálnunk a merevlemez boot-szektorát. Pipa.
Ezután már semmi gond, merevlemezről bootol, bejelentkezőképernyő, aztán csak lesünk, amikor jelszót kér és nem enged be. De Sherpa és a -s boot-parancs használatával megkerülhetők az efféle gyermeteg akadályok, a jelszó volt az utolsó védelem, amivel szegény acerem próbálta menteni magát. Áthekkeltük, és ezúttal a Mac beengedett. Igaz, így is csak csökkentett módban volt hajlandó bootolni.És akkor most a száraz tényeken túl, hogy mi is történt:
Fel akartam telepíteni a Mac OSX 10.5.2 rendszert, a Leopardot Kalyway Intel-átiratával és sleep-kernellel. A telepítő közölte, hogy most pedig szépen le fogja tarolni az NTFS-merevlemezemet, mert a Macnek saját fájlrendszer kell. Sóhaj, beleegyeztem, úgyis minden adatot lementettem már a gépről. Elkezdene formázni, de megfagy. Ez volt az első gond, és 26 órába tellett, mire az első formázási próbától eljutottam egy működőképes operációs rendszerig. Addig lényegében nem volt laptopom (ezért nem írtam bejegyzést). Ám amikor már minden klappolt, még akkor is voltak problémák. Több is, mint vártam. És akkor most az értékelés alig 3 óra Mac-használat után:
-Amire Windows alatt a legkevésbé volt szükség, és csak idegesített minket, az hiányzik innen a legjobban. A Support. A Mac nem ismerte a konfigurációmat. Ami nem is meglepő, mert ez egy acer. A Mac pedig elvárja, hogy Maces hardvert tegyünk a Mac-gépünkbe. Gondolok itt az AMD-processzorra. Oké, hogy a Mac már átállt az intelre, de sok dolog így se stimmel. Például azért kellett megválnom gyönyörű Macemtől, mert a wifimre nem létezik driver Mac alatt. Egyszerűen nem létezik. Tehát vagy nem lesz netem amíg Macet használok, vagy vehetek egy wifi-adaptert. Ennyit nekem meg nem ér meg. Ennyit a hardver-támogatásról.
- A másik dolog a szoftver-támogatás. Ezt a rendszert nem laptopra írták. Akkumulátorfigyelő alapból nincs benne, és egyéb jelek is arra utalnak, hogy asztali gépre tervezték a cuccot. De ez eddig még nem baj. Ami a baj, hogy nincs hivatalos szoftver-támogatottság. Nincs olyan, hogy az apple honlapján minden fent van egy helyen, és onnan letöltöm. Itt mindenféle külföldi fórumokat kell éjt nappallá téve böngészni, hogy fel tudj tenni egy programot, ami felismeri a DVDket. Túl sok macera van vele. Windows alatt ehhez hozzászkohattunk már, és fel se tűnik, de Mac alatt nagyon fárasztó tud lenni, miközben éppen azt kell megszoknunk, hogy a bal oldalon kezz bezárni az ablakokat, és nem a jobbon.
Összesen tehát: Szép volt, jó volt, csak épp nem nekünk való. Ezt a rendszert nem laptopra írták, és főleg nem csóró Kelet-Európai acerre. Akinek megfelelő hardvere van hozzá, tehet vele egy próbát, de amúgy meg több vele a szenvedés, mint az öröm. De az is igaz, hogy sokat lehet tanulni egy ilyenből. Például, hogyan törjünk fel jelszóvédett Maceket. Hogy lehet partíciót bootoltatni kényünk-kedvünk szerint. Hogyan kell kihagyatni települési lépéseket. Satöbbi. Nekem csak akkor kéne Mac, ha eredeti Macbookon adnák, már rendesen feltelepülve. Akkor nem lenne vele baj. De így van.
Most épp ötödik órája töltögetem le a drivereket az Xp-mhez, és ha lejöttek, egy Mac-skint is leszedek.
* Magyarul a firefoxom inkompatibilis a zixpémmel, a beágyazott médiát ritkán sikerül lejátszania. Még mindig.

1 komment:
a post első két sora többet én nekem, mint balassi b. egész munkássága
Megjegyzés küldése