2008. december 23., kedd

a matek

Na ma volt ugye a matekvizsgám. Történt, hogy reggel hatkor akartam felkelni, mondván, hogy így lesz elég időm elkészülni, és nyugisan meg tudom majd keresni az elveszett XII-s előadót, amiről legendák keringtek, mert sokan elindultak már megkeresni, de kevesen tértek vissza és ők is meg voltak őrülve. Determinánsokról és inverz egységmátrixokról zagyváltak, és sajnos főbe kellett őket lőni, mert veszélyesnek bizonyultak a társadalomra így bomlott elmével. Na jó, ez az utóbbi nem teljesen igaz, nem lőtték le őket, még mindig köztünk élnek és bújkálnak.
Igen ám, de ekkor még nem tudtam, hogy képes vagyok álmomban kinyomni a csörgőórám, mert amikor reggel hétkor felkeltem, láttam, hogy ki van nyomva. Pedig én felhúztam, az hétszentség. De reggelre lenyomódott. Na most vagy a mumus* szórakozik felem, aki az ágyam alatt lakik, vagy valahogy megtanultam álmomban lenyomni, és valljuk be, erre nem az első egyetemi vizsgám reggelén a legjobb rádöbbenni. Végülis sokkal rosszabb lett, mint számítottam rá, a végére én is megőrültem, az eredményhirdetésre már ott se maradtam, és egy gyászos közepest sikerült szereznem a fele analízis, fele mátrix-vektor-komplex számítás félévből.
Úgyhogy most Csillagkapu van vakulásig. Szó szerint.

* azóta amúgy van rendes ágyam ami egy hét használat után le is szakadt, ahogy kell, anyaghiba miatt. Ezért leszek anyagmérnök, hogy kiszűrjem az anyaghibákat. Teszteléses módszerrel, szúrópróbaszerűen. Mint az ágyamat. Ééérteed...

3 komment:

bemapoe írta...

Ez pont ugyanaz, mint én az órámmal. Komolyan, mintha nem olvasnád a blogomat :P

Koppany írta...

Az lehet, de én akartam előbb írni.
Képzelheted, hogy meglepődtem, mikor nálad olvastam először.

bemapoe írta...

De velem már vagy 5 napja történt, csk nem volt időm megírni. :P