kütyük

Tudjátok, régen mennyire ragaszkodtam egyes kütyüimhez. A Trekstoromról ódákat és bejegyzéseket zengtem (ő is zengett nekem jó zenéket. De még milyen jókat...), ezt a blogot is az ő halálának tiszteletére kezdtem el írni. Őt már sajnos semmi nem pótolhatja, de tegnap anyával megvettük az új MP3-lejátszómat, karácsonytól nem a gagyi CreAtive-ot fogom használni, ami kettétörik a kezemben és magától bekapcsol és lemerül, hanem Philipset (jó, mondjuk azért se vagyok annyira oda), de úgy választottuk ki, hogy három fontos igényemnek megfeleljen.

- Vezetékkel kapcsolódjon a géphez, ne közvetlen USBvel. Ha közvetlen, akkor valszeg kupakos, és ha sokat huzigálom a kupakot, kilazul, és dührohamot kapok, ha a buszon elő akarom venni a zsebemből, és csak a kupakja marad a kezemben, és én dühömben nekiesek a buszsofőrnek, nekivezetem a buszt a szalagkorlátnak, a 29-es lezúg a Magas-Csermőkéről, bele a kis útmenti vityillókba, felrobban és mindenki szörnyethal és menthetetlenül szénné ég.
- Legyen külső billentyűzár. Rettentőmód idegesített a CreAtiveon, (amin nem volt külső billentyűzár,) hogy beleraktam a fullra feltöltött aksit, aztán virultam, hogy hú de frankóm fogok majd zenét hallgatni este hétkor hazafelé botorkálva a sötét, nyirkos buszon, és mikor elővettem volna, akkor vettem észre, hogy magától bekapcsolt, mert megnyomódott a táskámban, és egész nap ment, és annyira lemerült, hogy egy hangot nem tud kinyögni. Ilyenkor nem dühös voltam, hanem inkább szomorú. Egy ilyen fontos funkcióra nem figyelnek oda a CreAtivenél azok a "KreAtív" dolgozók. Az már más kérdés, hogy alig lehet látni valamit a kijelzőjén, hogy fél év után letört az akkumulátorfedél, és hogy ezt is húzogatni kell az USB miatt.
- Ne legyen színes kijelzője, mert az zavar. Mást nem, de engem olyan dolgok is zavarnak néha (gyakran) (nagyon gyakran), amik másokat nem*. A színes kijelző ilyen. Ha MP3-lejátszó, legyen monokróm kijelzője, és kész.

Naszóval. Ezt csak azért írtam le, mert rájöttem, hogy már nem annyira bensőséges a viszonyom a technikai cuccaimmal, kivéve a laptopot, mert azzal tartom a kapcsolatot a külvilággal és a saját emlékeimmel. Amihez ragasszkodom még, az a fejhallgatóm, ami most is itt van a fejemen, és még Dénessel vettük az Intersparba', és azóta is jól szuperál. Viszont ma érkezett meg a 9210i-m, és az első kérdésem az volt magamhoz, hogy "tényleg kellett ez nekem?". A válasz valószínűleg nem. De most már ittvan, nemtudom visszacsinálni, se adásvételi, se CD, csak adatkábel és töltő, és nem is annyira szép, mint képzeltem, valószínűleg nem is ért volna ennyi pénzt, de ilyenkor, válság idején tudom megmutatni a felesleges kiadásaimmal, hogy sznob vagyok**. Szülinapomra vettem egy hónappal ezelőtt, csak kicsit késve érkezett.
De azért majd megpróbálok vele összebarátkozni, az unalmas kémiaórákon majd ki fog derülni, hogy mit tud a kicsike játékok és e-bookok terén.

Egyre jobban kéne valamit kezdeni már a Linuxxal, mert a Windowsom kezd megbolondulni (még jó, hogy csak most, biztos érzi már a közelgő véget), eltűnt a tálcáról a telepémérő, és nem bírom visszacsalogatni, és a sávszélességem feltűnő váltakozása, a wlan önhatalmú ki-be kapcsolgatása és a videovezérlő váratlan helyzetekben történő rendszeres összeomlása mind-mind egy közelgő, végzetes katasztrófa előjeleinek tűnnek. Úgyhogy alkut kötöttem az Xp-mmel, eladtam az ördögnek (Kapuk Béla(?)*** bácsinak) a lelkem: Ha a következő két hét során semmi galibát nem csinál, talán nem cserélem le linuxra****.

* Mellesleg ez az AS (Asperger-szindróma, ezentúl mostmár mindig csak AS) egyik tünete, mily meglepő.
** Nem reklámnak, nem is felvágásnak (na jó, annak), de ma írt nekem a HÖK, hogy 8 lepedő karácsonyi ajándékot kapok a számlámra.
*** Bill Gates akar lenni.
**** Úgyse fog neki sikerülni, képtelen lesz két hétig jól működni.