2008. szeptember 5., péntek

ma voltam beiratkozni

Fura dolog az egyetemrejárás. Ott van például az a papír, amin táblázatba szedve tantárgyak vannak, és kódjaik, és kreditpontok, és csak itthon nézegetve jöttem rá, hogy a rácsozat mennyire hasonlít arra, mint ami a Leckekönyvben van. Lehet, hogy ez alapján kellett volna kitölteni a Leckekönyvet, amit végül üresen adtam be, mer' hát honnan a fenéből tudjam még, hogy milyen tantárgyakat fogok felvenni, amiket azóta persze már felvettem.
Amúgy meg az ábrázológeometriát megint lenyúlták a nagyok, hogy mennének fémet önteni és öntőformának a puszta kezüket használnák.

De komolyan nem tudom, miért szidják annyira a Neptunt. Nem könnyű kezelni, de legalább minden egy helyen van. És nekem nem is fagyott le eddig. Jó jó, hibaüzeneteket ad folyton, de hát melyik Windowsos szerver nem?
És nekünk elárulták, hogy a kapacitása mindössze hatvan fő, úgyhogy örüljünk, ha egyáltalán sikerül belépni.

Aztán ott van még maga a kreditrendszer. Unom már, hogy mindig én veszem észre mindennek a hiányosságait, és az is szép, hogy minden tárgy mellé oda van írva, hogy hány pontot ér, csak éppen azt nem tudja senki megmondani nekem végre, hogy hány darab kredit kell egy rohadt félévhez. Mert azért nem mindegy. Nem mindegy, hogy egyszerre kell matekon és iparjogvédelmen lennem kedd reggel. Tehát vagy megtanulom klónozni magam, vagy rögtön két kredittel kevesebbem van. Már így is csak 26-nál tartok. Mert az iparjogvédelmen kívül mást nem lehet felvenni már. És azért ne félév végén derüljön már ki, hogy mi van. Meg az se lenne jó, ha fel vennék egy tárgyat, hogy meglegyen a kreditem, és félévkor derülne ki, hogy négy hónapig a semmiért jártam Etikára.

Aztán itt a következő: az idegennyelv mér' 0 azaz 0 pontot ér? Ezért kellett megcsinálnom azt a rohadt nyelvvizsgát? Hogy aztán csak annyi hasznom legyen belőle, hogy nem kell bemennem?
Mert hogy a tesi is 0, az oké, végül is pénteken van, heti egy sport jól jön. Ha én lennék az oktatási miniszter, letörölném a 0 kredites tárgyakat, mert azokra senki sem megy, mer' minek.

És végül: Holnap az ünnepélyes évnyitón a polgármester ünnepélyesen polgárává fogad annak a városnak, aminek amúgy már több, mint 18 éve ünnepélyesen a polgára vagyok. Mindegy, erre csak ő képes. És Hiller bácsi is itt lesz, ünnepélyes beszédet fog mondani. Illetve majd csak próbál mondani. Igen, Az a Hiller. Jó lesz. Csak nehogy ünnepélyesen elröhögjem magam a nagy néma csend közben.

És valaki segítsen, nem tudom, mit kezdjek az ütköző órákkal. Át lehet őket pakolni? Mi olyankor a teendő, ha nem tudok úgy szabadon választottat felvenni, hogy ne ütközzön valami kötelezővel? Valaki tapasztalt egyetemista légyszi segítsen!

1 komment:

Zoltán írta...

Na, akkor mint tapasztalt egyetemista, elárulom a titkot: az egyetem honlapján van egy olyan menüpont a felső sorban, hogy órarendek, itt kiválasztod a kart és a tanulócsoportot, és látni fogod, hogy a felvett tárgyak előadásai hol lesznek és mikor egy buzi kék táblázatban. Namármost, egy-két felvett tantárgynak vannak gyakorlatai, ezek lehetnek útban, ezeket pakolja a rendszer egymás nyakába. De a Neptunban, ha egy tárgynak van gyakorlata, akkor választhatsz kurzust is, ha a felvett tárgyaknál a kurzusváltoztatás gombra kattansz, akkor kijelzi, hogy mely időpontokban vannak az órák, melyiken van még hely, stb. És ezekkel kell variálni, amíg jó nem lesz.
Emellett 30 kreditnek meg KELL lennie, többet is felvehetsz, de ha félévkor nincs meg a 30, akkor szevasz-tavasz, mész a sunyiba.
És nem, ezt nem az egyetemen mondták nekem sem, hanem egy ott dolgozó ismerősünktől tudom. Na jó, meg Kittiől. És azt is, hogy még ezen a héten zavard le gyorsan, mert utána már minden változtatás után perkálni kell az egyetemnek. (ha valamit nem egyértelműen írtam le, kérdezd meg nyugodtan emilben)
Azt is, hogy a tesire mindegy, mikor mész be, csak menj be, hogy ép testben legyen az ép lelked. Szóval a többiekkel beszéljük meg, hogy mikor van mindenkinek két üres órája, és mindenki menjen akkor.