2008. június 15., vasárnap

öltöny

Vannak dolgok, amiket nem írhatok ide le, mert annyira személyesek. Csak utalás szintjén említhetem meg őket, de konkrétan nem mondhatom ki és nem írhatom le. Most például az egyik családtagomat húztam fel azzal, hogy azt mondtam neki, én nem szeretek öltönyt viselni. Pedig ez még nem is tabutéma. Nem mertem tovább folytatni az okfejtésemet, mert rosszabb következményei lettek volna. És itt a baj. De azért elmondom, mert szeretném felhívni bizonyos dolgokra a figyelmet. Úgy kezdődött, hogy megkérdeztem, holnap az érettségimegnyitóra öltönyben kell-e menni. Hülyének néztek, hogy ilyet kérdezek. Miért, mibe kéne? Megnyitó, arra mindig öltönyben kell menni, még akkor is, ha utána hazajövök.
Az a bajom az öltönnyel, hogy oké, hogy elegáns, de kizárólag a társadalmi elvárások és a megszokás akasztották rá, hogy elegáns. Mert amúgy kényelmetlen, szűk, az anyaga gyenge, bele lehet ízzadni, könnyen koszolódik, és olyankor még mosni se lehet csak úgy, ráadásul drága, satöbbi. Én tapasztalatból mondom, hogy a farmernadrág az pont megfelelő lenne viseleti célokra, mert erős, nem akadályoz a mozgásban, könnyen szellőzik, föntre meg bármi jó, ami kényelmes.
És öltönyt meg arra találtak ki, hogy az emberek ezzel fejezzék ki a mások iránt érzett tiszteletet. De másra kifejezetten alkalmatlan. Ha nem így lenne, mindenki ilyet hordana még otthon is.
A baj tehát az, hogy vannak emberek, akik a társadalmi normák elleni támadásnak fognak fel egy-egy szubjektív véleményt, ami jelen esetben akár egy objektív igazság is lehetne. Én tiszteletben tartom mások véleményét. Jó, hordjanak öltönyt, ha úgy tetszik. Jó, akkor én is hordok, ha ezt várják tőlem. De engem senki nem tud csak úgy meggyőzni, hogy az öltöny "jó dolog". És ez már messze nem csak az öltönyökről szól. Nemtudom, érteni-e.
Azt mondták, még nincs kialakult véleményem, azért mondom ezt. Hát ha eddig nem volt, most van, de másról is.
Úgyhogy holnap felkelek, és kiakasztom magamra a magasabb rangú személyek (és mindenki más) iránt érzett tiszteletemet, ha annyira nem is törődnének velem, hogy viselkedésemből se látnák a tiszteletet. Utána hazajövök és levágom az ágyra azt a göncöt.
Elegem van.

5 komment:

bemapoe írta...

Az én öltönyöm baromira kényelmes. Imádom a nyakkendőket is.
Szerintem jó dolog öltönyben lenni.

bemapoe írta...

Amúgy értelek.

A megoldás: feküdj ki a hideg fűbe fél órára fejjel a földnek, vagy fürödj egy fél órát hideg vízben, vagy állj az esőben fél órát meztelenül.

A középső megoldás szerintem a legpraktikusabb.

De ez komolyan jó ilyen válsághelyzetekre. Megtanulod az alázatot és megérted, hogy vannak kötelességek.

És napokig sokkal jobb lesz a kedved.

Shade írta...

...és még egyenruha nem is volt rajtad.
De azért, amit ma Katsi levágott... Én nem értem, hogy miért az egész osztállyal üvöltözik egy ember miatt. Az empátiaérzéke nulla, főleg érettségi előtt.

Shade írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Balázzs írta...

Vessetek meg érte, de isten bizony jólesett hallani utoljára(?) egy Elmondtam...!-ot tőle...