A hőtágulást húztam, amihez kísérletileg tartozott egy lombik, tele valami ismeretlen eredetű lila színű löttyel, egy hőmérő, és egy bimetal-szalag. Úgyhogy önhatalmúlag a tálcára raktam a gravesand-karikát is egy másik tételből, amikor elmentem a tételben szereplő eszközökért. És feleletnél azt mondtam, hogy a tételem ugyan nem tartalmazza, én mégis fontosnak tartom megemlíteni hőtágulásnál a gravesand-karikát, úgyhogy lesznek szívesek meghallgatni azt is. Először meglepődtek az elnökbácsi és katinéni, de aztán meghallgatták, és kiderült, hogy tényleg jó, hogy beleraktam. És így feleltem 16 percig fizikából 10 helyett.
Még ilyet... Jó, hogy a kísérleti eszközöket nem nekem kell kigyalulni fából és kiönteni acélból. Még hogy itt a hülye bimetállal vacakoljak, és a gravesand-karikáról meg szó sincs... úgyhogy direkt beleraktam.
De azért jó felelet volt.
Magyarból SzabóLőrincet húztam, nyelvtanból a nyelv szinkron és diakrón változásait, töriből az első világháborút (wáli szokás szerint szemét* volt, de rászívott, mert mindent tudtam), infóból meg az analóg és digitális jeleket, adatokat, képtömörítési eljárásokat, egyedül az nem ment 100-ra.
És írnék még többet is, de annyira álmos vagyok, hogy most semmire nincs erőm. Aki még nem tudta le a szóbelit, annak előre szólok, hogy utána nagyon, nagyon álmos lesz.
Ja és még annyit (és erre vagyok a legbüszkébb), hogy hivatalosan én voltam bent a legtovább szóbelizni, négy tárgyból mentem, illetve összesen ötből (irod,nyelvt,töri,fiz,inf), és nem kevesebb, mint négy és fél órát töltöttem bent a vizsgateremben. (A fizika feleletem után már menesztettek volna, de mondtam, hogy még van egy infó, és a végén, amikor már tényleg befejeztem, Alicenéni átölelt**, és tudtomra adta, hogy az egész vizsgabizottság nagyon örül, hogy végre már hajlandó vagyok elhúzni a csíkot és nem felelni több tárgyból. Szerintük amúgy legalább 5 órát voltam bent.)
* figyelitek, milyen alliterációkat vágok itt ki csak úgy csuklóból, alig öt órával a szóbeli után, ráadásul félálomban?
** persze nem ott mindenki előtt

3 komment:
Vály velem is szmét volt, nem tudom, hogy a demokrácia kialakulásába miért tartozik bele a harcmodor...
Gratulálok a 4 és fél órás kitartásodhoz:)
Vály szerint a harcmodor mindenhova beletartozik.
Hova lett a nyolc év?
:D
megmondom én hova lett: elszállt
Megjegyzés küldése