Ezennel én, J. K. Levente, megígérem, hogy még földi pályafutásom alatt megkeresem azt az embert, aki visszaélt hatalmával velem szemben, nevezetesen V. Gy.-t, és előre megfontolt módon viszonzom mindazt a sérelmet, amit a hermanos diákévek nyolc éve alatt tőle elszenvedtem.
(Ide majd kérnék néhány tanút kommentben jelentkezni!)
Továbbá ígéretet teszek, hogy ha mindez sikerül, a részletes történetet megosztom mindenkivel a blogomban.
De basszameg. Ha vbalaki még egy dolgozatot akar íratni ma velem, ki fogok menni az óráról. Még meg se gyógyultam, azt se tudom, ki a fene volt az, akiről ma dogát kellett írnom egy hét hiányzás után rögtön a második törin. nem fogom hagyni, hogy egy tanár büntetlenül szívasson. Ámen.

5 komment:
Én tanúskodom.
De ne megbosszuld, azt majd érettségi után. Nagyon vigyázz, nehogy olyasmit tegyél, amit az érettségin megbánnál. Szépen el kell neki magyarázni (vigyázva, nehogy véletleül az arcába köpj), hogy hiányoztál, ésatöbbbi.
Amúgy meg nem Mindenkiörul vagyok, hanem Levente.
Dénes mér buta?
Ja, és minden kommentemre reagálj!
1,Persze, ismersz. Aprólékosan kidolgozott tervvel fogok ideállítani más olyan sok év múlva, hogy már elfelejtette, mit is tett velem. De emlékezni fog rá.
2,Tudom, hogy úgy hívnak, ahogy engem, de ha a nciknevedet írom, az keményebb. De jól van, akkor átírom.
3, Mert felidegesített, éa bosszúból ezt írtam a címbe. Azért, mert miután megmutattam neki, gyorsan kiléptem, így nem verhetett meg, mert törött kézzel nem tudom visszacsinálni. Zseniális terv. Írhatnék egy "Hogyan zsaroljuk Dénesünket?" -könyvet.
4, Azt csinálom, még visszamenőlegesen is.
Megjegyzés küldése