2020. augusztus 11., kedd


Pedig a megoldás tökegyszerű.
Nem ezt a fost kell használni, hanem adatsorként menteni az adatokat, aztán meg originben, scidavisben, vagy bármi más normális adatfeldolgozó szoftverben feldolgozni. Aki excelt használ, és baja van vele, az magára vessen.

Annyi értelme van egyébként ennek a hírnek, hogy így most már biztos lehetek benne én is, hogy nem lehet kikapcsolni ezt az elbaszott funkciót, aminek a kikapcsolási lehetőségeit egyszer másfél órán keresztül kerestem, mielőtt inkább megnyitottam volna az origint az effektív munkához.
Most már biztos, hogy életem elvesztegetett másfél órája volt az, amit akkor az excellel töltöttem.

2020. július 15., szerda


Az utóbbi napok sikerei, hogy ne mindig csak a búvalbaszás legyen, hanem rocksztárság is néha:
  • Múlt héten megtanultam evőpálcikával enni, aztán meg M-mel és a barátnőivel rekordot döntöttünk egy 9/10-es nehézségi szintű szabadulószobában (48 percen belül jöttünk ki).
  • Hétfőn fél év rákészülést követően egyetemi szakmai nyelvvizsgát csináltam francia nyelvből, maximális pontszámmal.
  • Kedden a Puli csapat első díjat és 30k dollárt nyert a NASA pályázatán azzal a neutron-szenzorral, aminek a műszaki terveit én csináltam az utóbbi hónapokban.

2020. július 4., szombat

A nagyfőnök lejött Pestről vidékre lebaszni minket, és a mondandójából úgy tűnik, hogy a cég összes pénzügyi és hírnév-beli problémájáról személyesen én tehetek, mert
- Alkalmas műszer és szakértelem hiányában nem vállaltam egy mérést a kétes hírnevű gyógygombás cégnek.
- Miután az egyik biológust egyik napról a másikra indoklás nélkül kirúgta, a másik is felmondott az eset kapcsán felmerült bizalmi problémák miatt, és a mi kurva anyánkat, hogy nem vettük észre hamarabb, hogy "nem érzi jól magát köztünk".
- Nem találtam olyan részecskét az ismeretlen eredetű és minőségű, fű alatt szerzett folyadékmintában, mint amit az USA nemzeti laborjában találtak más mintákból készült fixált, beágyazott metszeteken. Azaz találtam valamit, csak nem ugyanúgy néz ki, úgyhogy a kurva anyámat.
Ez például itt a lenti képen semmiképp sem koronavírus, amelyet nem a a saját egészségem kockáztatásával készítettem vasárnap délben, és nem lacey-griden készült 100 kV gyorsítófeszültség mellett transzmissziós elektronmikroszkóppal, szóval kár is nézni.


Mégpedig azért nem lehet az, mert aki sose látott még koronavírust TEM-képen, sőt, lacey-gridet vagy TEM-et sem működés közben, és nem tud megkülönböztetni egy mesterségesen színezett, metszetet ábrázoló felvételt egy eredeti szuszpenzióstól, az megmondta, hogy ez nem az.
És erről ugye én tehetek.
- A félkész állapotban kért jelentésemben egyszer pontatlanságok voltak és félkész állapotú volt.
- Egy irodalmi összefoglalóban egyszer leírtam egy olyan dolgot is, amit ő személyesen már 25 éve tud.
- Megígértem neki a nyelvvizsgát, aztán azóta nem számolok be az ezzel való haladásról, amióta szólt, hogy hagyjam már békén ezzel, úgyhogy az is hagytam elsikkadni. (Jövő hétfőn megyek btw, miután fél évig jártam magántanárhoz.)
- És még a kolléga kérésére tonert is kértem a másik kollégámtól emailben, mert a miénk kifogyott. Ekkor már elnevette magát, hogy már elnézést, de mi a retkes picsát képzelek én. (?)

Jelenleg a kirúgástól az állami támogatás véd meg, és az, hogy a helyi kisfőnök foggal-körömmel ragaszkodik hozzám, és csak velem hajlandó dolgozni.
Mérnöki diplomával mondjuk nem aggódom, hogy ne fogadnának tárt karokkal bárhol máshol.
Szóval nem lesz hosszúéletű itt a munkaviszonyom, mert rá kellett jönnöm, hogy az előző cégnél tapasztalt "örülj, hogy itt dolgozhatsz lófaszért" mentalitás teljes idiotizmussal, taknyolással, gányolással párosul. Azt kell mondanom, hogy az előző cég annyival jobb volt, hogy ott legalább nem pofáztak bele abszolút fogalmatlanul a munkámba és a szakmai teljesítményembe. Minden másban ugyanaz, mint ott volt, egy brancsba valók ezek. A kezdeti megbecsülést már csak közvetlen közelről érzem, az viszont nem elég egy hosszú távú, bizalomra épülő, építő jellegű munkához, és erre a szomorú trendre az óvodás minőségű kommunikáció főnök és beosztott között csak rásegít.

A munkát leszámítva egyébként boldog életem van, a Videoton 5.1-es hangrendszerhez most készülök egy kategóriával minőségibb moziprojektort venni, tegnap meg hajlani kettőig UNKLE-playlistet válogattam, mert megdöbbenve tapasztaltam, hogy olyat még nem csináltam a spotin.

2020. június 15., hétfő

Amikor valaki szörnyethal, akkor az ijedtségtől hal meg, nem fizikai sérüléstől.
És ez jellemzően sokkal lassabb folyamat, mint amikor valaki lezuhan, felrobban, karambolozik, vagy egyéb pillanatszerű mechanikai hatás roncsolja szét a testét. Olyankor nem szörnyethal, csak simán meghal.
Jó lenne, ha legalább az újságírók tudnák a különbséget, mert az is kurvára idegesít, amikor össze-vissza használják.



Egy rákos megbetegedés is lehet rendkívüli körülmény és megrendítő.

2020. május 28., csütörtök

Ami kicsit baszkurálja a csőrömet mostanában, az az alábbi idagram negyedik síknegyede, melyet pirossal jelöltem.



Más az, ha az önkormányzat ingyen küld valakinek és nincs más, de akiknek van pénzük és lehetőségük, azok miért vesznek inkább színes homemade rongyokat, amikor kb. ugyanannyiért, vagy csak kicsivel többért tudnának venni olyan maszkot is, ami megvéd a vírustól?
Nézek itt most celebekre és influenszerekre. Meg akárkire, aki divatolni veszi a maszkot.
Lehet, hogy kicsit nyers vagyok, de az nem tűnik érvényes kifogásnak, hogy az FFP2-3 az kizárólag az egészségügyi dolgozóknak kell, mert egyrészt azzal őket védem és tehermentesítem, ha olyan maszkot viselek én is ami ér valamit, nem fertőződök meg és nem adom tovább a kórságot háromszáz embernek a boltban, másrészt nekik van, nekik jut, róluk a fenntartójuk gondoskodik, és ha én önerőből a felfutó járványgörbe alatt is tudtam venni annyi minőségi maszkot, hogy még elajándékozni is jutott belőle, akkor nem hiszem el, hogy az adott intézmény beszerzési osztályán mancika nem tudja megtenni ugyanezt annyiszor és annyi tételben, amilyenben tőle telik.
Nyilván kell nekik is. Nyilván szereznek is. De ha a járványhelyzet ellenére én mezei halandóként sikeresen hozzá tudok jutni akár egyhez is, akkor az azt jelenti, hogy van akkora kínálat a piacon, hogy nekem is jusson, és amiatt meg hadd ne legyen már bűntudatom, ha rámegyek a lepattanóra, mert az elérhető legjobb színvonalú cuccokkal szeretném megvédeni magam és a családom.

Azzal is szeretnek érvelni, hogy a sebészmaszk az csak a környezetet védi a saját testnedveimtől és ezért lófaszt sem ér, de arról valahogy ilyenkor mindenki elfeledkezik, hogy azoknál elég keményen van vizsgálva és szabályozva, hogy az anyagukon mi jut át és mi nem, sok évtizedes tapasztalat és kutatási eredmény gyűlt fel róluk a cseppfertőzéssel terjedő kórokozók kapcsán. Ilyen szempontból sokkal hasznosabb azt viselni, mint egy random otthon összevarrt maszkot, aminek a minőségéről csak annyit lehet megállapítani, hogy melyik turkálóban vettük függönyként kilóra.

2020. május 27., szerda

social engineering

A következő sztoriban valós események rekonstrukciója olvasható.
De a nevet azért megváltoztattam, mert GDPR meg minden, de attól még tényleg így történt.

Volt ma egy olyan, hogy hivatalos emailt kellett írni egy úrnak a Gyár pénzügyi osztályára. Igen ám, de az emailje az, hogy celesztin.jozsef @ gyar.com. A Gyár nemzetközi gyár, így mindenkinek a keresztneve kerül előre, de az meg úgy furán hangzik, hogy tényleg József Celesztinnek hívják, nem pedig fordítva.

Szóval nehogy elbasszuk, megkaptam a feladatot, hogy nyomozzam ki gyorsan, hogy mi a retek van.

A facebookon megtaláltam Celesztin Jozsef névvel, és az adatlapja szerint nem is a Gyárban dolgozik pénzügyesként, hanem az Üzemben, szóval ez biztos nem ő, és a fasz tudja, hogy az adatlapján nemzetközi formátumban szerepel-e a neve, vagy nem.
A linkedinen szintén megtaláltam Celesztin Jozsef névvel, szintén fasz tudja, hogy nemzetközi formátumban-e, mert kétnyelvű az adatlapja, de legalább a fotó alapján ez tényleg ő, és tényleg a Gyárban dolgozik.
Vissza a facebookra, most már kiderült, hogy az adatlap az övé, keressük meg a nejét, hogy Celesztinné vagy Józsefné-e. A neje ilyen névvel nincs fent, shit.
Akkor túrjuk át a fotóit.
Pár évvel ezelőtt feltett egy képet egy gyerekről, aki a fotón a kezében egy szavalóverseny első helyezéséért járó oklevelet tart, rajta a József Milán névvel.
YASS! A József a vezetékneve.
insert hackerman.jpg
Csupa izgalom az életem.


2020. május 26., kedd

27 óra után a végére értem a fősodornak. Itt a többi kép.

Szerintem innentől ez a kedvencem, ha valaki kérdezi.











2020. május 20., szerda


Így, szabad emberként teljesen más illata van a levegőnek, és sokkal kellemesebb hangon csiripelnek a madarak.
Mondanám, hogy szállok is fel a repülőre, ha közlekednének.