2016. október 2., vasárnap

A kissé magasabb részvételi arány már csak azért lett volna jobb, mert így kissé szegényes az idei rendkívüli események a választáson/népszavazáson felhozatala. Másért nem, de ez szubjektív vélemény.
Szóval ebből a nem túl izmos mezőnyből azért egyből látszik hogy egyrészt valami járványnak lehet szezonja, másrészt a szükség óráiban néhol még az áramellátás is szünetelt. (Lehet hogy éppen elment szavazni.)
A személyes kedvencem az, amikor a feljelentéssel fenyegetőző nőt felszólítják a tevékenysége beszüntetésére. Lehet, hogy sikerrel foganatosították a felszólítást, és a nő beszüntette a feljelentéssel fenyegetőzés tevékenységét. A tényállás végkifejlete mindenesetre nem derül ki.
Meg amikor az egyik bizottsági tagnak át kellett öltöznie, mert öltözékével befolyásolta volna a választópolgárok akaratát. Ötletem sincs hogy milyen felső(/alsó/tanga) lehetett rajta, de nekem is kell egy olyan.
De a nagy testű kutya azért viszi a pálmát még mindig.

2016. szeptember 30., péntek

Indexes cikk arról, hogy éjjellátó kamerához ilyen IR-lámpát lehet használni, és a betörő nem fogja észrevenni a kamerát a sötétben:


És vajon az se tipikus, hogy a behatolók mobilt visznek magukkal? Hm?
Csak azért kérdezem, mert a közeli infravörös tartományt például bármelyik mezei mobil vagy kamera CCD-detektora érzékeli, ahogy az köztudott. Vagy ha nem köztudott, akkor vedd a kezedbe a távirányítót, és nézd mobilon keresztül:


Szóval vehetsz ugyan high-tech infravörös biztonsági izzót csillió pénzért, de lófaszt sem ér, ha a támadónak van annyi esze, hogy mondjuk előtte mondjuk lefotózza a beállót amit fel akar törni. Nem kell ide éjjellátó szemüveg, csak egy mobil.
Viszont legalább alá lehet állni melegedni, ha már annyira kurvasokba került.
Mivel gyakorlatilag a kutatáson és a tudomány magyarázásán kívül még a szabadidőmben sem nagyon csináltam mást az utóbbi időben, azt hiszem meg lehet érteni, hogy az idei kutatókéjszakájába már azelőtt belefáradtam, hogy elkezdődött volna. Nálunk mindig az van, és nem is csak éjszaka.

Nem akarom elkiabálni, de lehet hogy a közeljövőben belekerül a hivatalos egyetemi jegyzetbe egy írásom a fotonkorrelációs spektroszkópiáról.

2016. szeptember 28., szerda

Akinek van negyed órányi elbaszni való ideje, az megnézheti ezt a videót Egely Györgyről, és egy találmányáról, amivel nem tud érvényesülni, mert a gonosz háttérhatalmi olajlobbi ellehetetlenít minden innovációt.

Akinek azért kevesebb elbaszni való ideje van mint negyed óra, annak összefoglalom röviden és tömören, hogy mi történik a  videóban:

- Egely György kissé összeszedetlenül beszél az ingyenenergia-kutatók hányattatott helyzetéről (ja, köcsög energiamegmaradási törvény).

- Elmondja, hogy megnyertek egy pályázatot, ki is utalták nekik a pénzt, de elvették tőlük (?), mert egy mosonmagyaróvári cég kapta a pénzt (?), amit felvásárolt egy norvég olajcég(?). Nem én zanzásítom így, pont ilyen ködösen fogalmazza meg a sztorit, így semmi nem derül ki arról, hogy hogyan lophattak el valakik egy már kiutalt összeget valakiktől, most akkor róluk van-e szó vagy egy meg nem nevezett mosonmagyaróvári cégről, tettek-e a tettesek ellen feljelentést, illetve hogyan lehet egy céget annak a beleegyezése nélkül csak úgy pikk-pakk felvásárolni. De felbukkannak ettől még rágósabb kérdések is később a videó lényegi részében, úgyhogy ezen az egészen nagyvonalúan túllendülhetünk.

- Aztán bemutatja a találmányát, amivel a kisembereket célozza, és ugyan semmit nem tudunk meg sem a működési elvéről, sem a részegységeiről még hozzátevőlegesen sem, annyit azért bemutat, hogy faszenet kell belerakni egy üveggömbbe, és elárulja, hogy állítólag víz is kell hozzá, ami azért furcsa, mert egyrészt láthatólag nem is kell hozzá ha anélkül is működik, másrészt a továbbiakban egyetlen szót sem ejt a vízről és állítólagos szerepéről a folyamatban.
De mindegy is.
Az üveggömböt berakja egy látszólag is csőkemencének kinéző csőkemencébe, bezárja egy ráccsal, motyog valamit valami nagyfeszültségről, a csőkemence belseje zizegni és világítani kezd, aztán kiszedi a gömböt, és megvárja hogy kihűljön.

- Elmondása szerint a masina elsősorban hőt termel, mivel szabályozott formában fúzió történik a belsejében. Ezt azzal próbálja bizonyítani, hogy a kísérlet után az üveggömbből kábé a bemért tömeg 5%-nak megfelelő mennyiségű mágnesezhető anyagot ráz ki. Előtte nem volt mágneses, most már az, tehát szerinte a faszén vassá alakult, és azért ment össze, mert sok szén kell egy vas atom létrejöttéhez.

Lelövöm már a sztori közepén a poént, és elmondom, én mit láttam: Berakott egy marék őrölt faszenet egy ívkemencébe, elégette a szenet, aztán kirázta a golyóból a maradék hamut.

- Aki arra lenne kíváncsi, hogy miért pont csak az üveggömb belsejében lévő cucc fuzionál és a gömb maga miért nem, vagy arra, hogy miért fuzionál a karbon ahelyett, hogy oxigénes, keresztülszellőző atmoszférában ezer fokon nem oxidálódna-e el a picsába a vassal együtt, az bizony hoppon fog maradni, mert ezek szintén nem derülnek ki soha többé. Ilyenekre ne legyünk kíváncsiak.
.
- Aztán megmutatja messziről és olvashatatlanul egy EDS-analízis eredményét, amiből kiderül, hogy nátriumot, káliumot, szilíciumot, alumíniumot, mindenféle egyéb dolgot tartalmaz a hamu. Aki veszi arra a fáradságot, hogy másfél perc alatt kiguglizzon egy 2016-os referált publikációt, amelyből világosan kiderül, hogy egy átlagos faszén pont ebben az összetételben tartalmazza már eredeti állapotában is az itt felsorolt összes elemet, az igazából ennél a résznél már kényelmetlenül érezheti magát, mert nem tudja eldönteni, hogy akkor ez most egy paródiavideó, vagy nem az.
Nem az.
Ezt Egely György halálosan komolynak szánta.

- De folytatja is a showt, és elmondja, hogy optikai emissziós spektroszkópon keresztül nézve a bent égő lángot (!!!) sárga és kék színű lángokat lát, és a nátrium is sárga színnel ég, tehát nátrium is keletkezik a fúzióban.

WHAT.

- Egy idézet a végére, melyhez nem kell külön kommentár: "Nagyon sok rezonanciát teszünk egymás mögé."

Régen olvastam sok könyvét is, meggyőzően tudott érvelni. Aztán egyetemre mentem, szedtem magamra egy kis tudományos szemléletet, most meg már olyan véleménnyel vagyok róla, hogy ha ő mondjuk egy hallgatóm lenne, és ez mondjuk egy mezei kötelező féléves projektmunka lenne, nem engedném őt ezt előadni.
Sajnálom egy kicsit ezt az embert. Teljesen abban a tudatban van, hogy a világ ellene dolgozik. Mondjuk attól még faszányos kis ívkemencét rakott össze.
Ja, nem.
- A kínából érkezett raspberry RCA-kábelem mellé valamilyen megfontolásból csomagoltak egy eldobható borotvát is. Nem használok analóg borotvát. Pláne nem raspberry-kábelek mellé.

- A városban MINDEN NŐ ma délután vette át az avonos és oriflémes faszságait a postán. Az ÖSSZES. És mind elém állt be. A zsinórban hatodik már röhögött, a postás már rezignálódott, én pedig már awkward seal fejet vágtam.

> A telekom egy fos, sokadszorra működésképtelen a drága pénzbe kerülő hálózatuk.
> Betelik a pohár, bemegyek szerződést lemondani.
> Nem tudják megoldani, mert éppen meg van halva a rendszerük.
> U mad? Kőkorszak baszki.

2016. szeptember 25., vasárnap

vasárnapi mém

1. Tell us about your pets. If you don’t have one, share why you don’t.
Nekem van egy. Kiflinek hívják, és legfőbb ismertetőjele, hogy szeret felugrani az ágyra annak ellenére, hogy pontosan tudja, hogy azt nem szabad. Meg hogy savasat pisil. Az egyik képen éppen alszik, a másikon meg éppen a biztonsági kamerán keresztül van nézve amit építettem, és azon is.


2. Name three things that are close to you.
Akkor most menőzök egy kicsit a cuccaimmal: a késem, az órám, és a zöld lézerem, ami már kevésbé menő, mert már van helyette kék, amivel a konferenciákon lehet villogni (szó szerint), ezért be se linkelem.

3. How was the weather for your summer?
Nem tudom, nem voltam itthon. Ahol voltam, ott többnyire azért jó volt, bár a klímaváltozást elég durván lehetett érezni (heves viharok, több napig tartó hidegfrontok a nyár közepén).

4. What was the last film you saw? Did you like it?
A 12 dühös embert néztük meg, mert megvettem DVD-n a '97-es változatot, és hogy a fenébe ne szeretném, kibaszott jó az eredeti, de még az összes rimékje is, pont azért vettem meg DVD-n. Legjobb és legfordulatosabb minimalista dráma ever.

5. Tell us about the last trip that you took.
Délután most a Hádába mentünk be a plázában nekem farmert nézni (a rendszeres biciklizéstől hamar kilyukad a seggemen, ez van), és végül kijöttünk egy multifunkciós nyomtatóval. Meg egy farmerrel.

6. Where do you buy groceries? Why?
A Lidlben. Nem azért, mert sznobok vagyunk, hanem mert az van a legközelebb, a szomszéd utca sarkán.

7. Tell us something that you did today. Or will do if you haven’t had your morning coffee yet.
Vasárnap van, így szerintem elnézhető nekem, hogy nem voltam túl produktív ma. Meg a Hotline Miamival játszottam, újra elkezdtem az első részt rögvest azután, hogy a második részt befejeztem. És eldöntöttem, hogy a legközelebbi comic conra elnézek, és Richarnak, a főszereplőnek öltözök.

8. Have you pulled an all-nighter?
Már nagyon régóta (kb. hat éve) nem, viszont rendszerint hajnali fél kettőkor fogok hozzá elaludni (addig olvasni szoktam), szóval ráfoghatjuk, hogy minden áldott nap.

9. Can you taste the difference between Pepsi & Coke?
Bitch please, én minden relevánsabb kólát meg tudok különböztetni a másiktól (a gyakorlat ugye). A legfinomabb egyébként a Márka kóla, a Pepsi és a Coke a fasorban sincs hozzá képest.

10. Tell us about your siblings. How many and what do they do?
Van egy nővérem, aki hivatalosan műszaki menedzser, gyakorlatilag meg elég sikeres abban, hogy három kisgyerek anyukája legyen. Rajta kívül van egy öcsém, aki hivatalosan informatikus mérnök, így van bőven pénze a hobbijára, hogy befutott zenész legyen. Van egy másik öcsém is, aki még egyelőre szintén műszaki dolgokat tanul, emellett pedig elismert Dj.
Szóval ja, nem én vagyok az egyetlen a családban, aki műszaki diplomát szerzett azért, hogy aztán tök mást csinálhasson.

11. What’s the oldest thing that you own?
A hűtőszekrény. Valamelyikünk nagymamájáé volt. Ha kipurcan, eskü kiszedem belőle a freont és elraktározom, ma már a lehetetlennel határos dolog hozzájutni.

És itt van egy gif még a nyusziról, amin dafakkol.


#mosoly


A termikus katódból érkező 200kV sebességű fókuszált elektronsugár-nyaláb képe, amint beleütközik a fluoreszcens ernyőbe a TEM-ben, 57000x nagyítás, digitális technika, 2016 - 150M HUF

A legutóbbi ~éves katódcsere óta ő vigyorog ránk így fejjel lefelé.

2016. szeptember 23., péntek


Tehát hogy akkor az ittlévő "színesbőrűek" mellé még egy kontinensnyi fegyencet is be akarnak telepíteni?