Hogy senki ne vádoljon azzal, hogy oltásellenes módra érvek nélkül lesöpröm a témát az asztalról, leírom,
mi a hiba ezzel a linkkel.
Nem azt mondom, hogy az írás egy kalap trágyát sem ér, de ha mondjuk én elsőéves hallgató lennék, és ez lenne a beadandóm, akkor anyira égne az arcomról a bőr, hogy nem merném beadni. Szerkezetileg többé-kevésbé imitál egy szakcikket, olyan értelemben, hogy például van címe, és az ábráknak van felirata. De a lóláb rengeteg helyen kezd kilógni: sehol nem jelent meg, senki nem lektorálta, az experimental rész eleje teljes egészében hiányzik, nincs semmiféle gyakorlati tagolása a szövegnek, az alkalmazott anyagokról, azok eredetéről és tisztaságáról, műszerekről, módszerekről, vizsgálati paraméterekről semmit sem tudunk, így semmi nem reprodukálható, semmi nem értelmezhető. A tartalom túlnyomó része konkrétan más cikkekből van összelopkodva, feltételezem az eredeti szerzők tudta nélkül (a köszönetnyilvánítás és Acknowledgement is hiányzik). A bemutatott eredmények egyike sem saját, egy részük meg csak simán azért szerepel, mert "hasonlít" arra, amit a szerző mutatni szeretne. Ilyet szakcikkben még sose láttam, pedig azért párat már olvastam, ez számomra egészen megdöbbentő.
A maga módján én azért lenyűgözőnek tartom, hogy valaki képes volt ennyi felesleges energiát direkt beleölni ebbe csak azért, hogy a saját igazát bizonyítsa olyan emberek felé, akik egyébként abból élnek, hogy ugyanilyen cikkeket gyártanak, csak igaziakat.
"For the high-technology measurements and the care of the investigation, all the controls were activated and reference measurements adopted in order to obtain validated results."
Ezt nem leírni kell. Ezt be kéne mutatni. Adatokkal, ábrákkal, leírásokkal. Ez már egy egyetemi hallgató laborjegyzőkönyvében is alapkövetelmény, ezzel szokott kezdődni.
"...objects that show great similarity with images from literature..."
Én meg hasonlítok a mikulásra. Őrület. Nem hasonlóságokról kell győzködni, hanem számszerű mérési adatokkal igazolni. Az-e, vagy nem az.
"The standard sample corresponding to graphite or graphene has a hexagonal symmetry, and generally has several concentric hexagons."
A vonatkozó képen egy köbös kristályrács elektrondiffrakciója látszódik, de ezzel a szerző egészen nyilvánvalóan abszolút nincsen tisztában, ezért azt gondolja, hogy a grafén "koncentrikus hexagonjai"(?) látszódnak rajta, bármit is jelentsen ez.
Nem, nem az látszódik. Bár ilyen fogalom nem létezik, de sejtem, mire gondolhat a szerző, és nem, se a diffrakción, se a mellette lévő ábrán nem az látszódik. Pláne nem a skálán ábrázolt nagyításból. Úgy soha nem is fog.
Emellett a következő, 5. ábra TEM-felvételnek van beállítva, pedig az ábrán látható paraméterek alapján egészen nyilvánvalóan pásztázó elektronmikroszkóppal készült. Ha a szerző nem képes ezt a kettőt sem megkülönböztetni, akkor mit higgyünk el neki abból, amit látni vél rajta?
Mellesleg itt illett volna legalább megemlíteni az eredeti 2018-as cikket, amiből ezek a képek lopva lettek.
A 6. ábrán szerves oldószerek maradványai látszódnak lacey-griden. Semmi nem utal arra, hogy a képen látható sötét- és világos foltoknak bármi köze lenne grafithoz vagy grafénhez, azon túl, hogy a szerző szerint ránézésre hasonlítanak valamire az előbb említett cikkből.
Egy következő szekcióban energiadiszperzív szondával vizsgálták a vakcinát, és C-t, O-t és a só összetevőit találták benne. Mindenki csodálkozna, ha nem így lenne, és az mRNS valójában nem is tartalmazna karbont és oxigént, merthogy azok egyébként abból állnak. Hogy a vizsgálatnál hogyan zárták ezt ki, és hogyan állapították meg, hogy a karbon jele kizárólag grafénból jöhet és semmi másból, rejtély.
"A 50 micron elongated body, as seen in Figure 13 is a sharp mysterious presence in the Pfizer vaccine. It appears and is identified anatomically as a Trypanosoma cruzi parasite..."
Ha a szerző egyetlen ismeretlen eredetű és nem is túl szép SEM-felvételről sikeresen és minden kétséget kizáróan azonosított egy konkrét fajt, akkor úgy gondolom, pályát tévesztett. Taxonómusok megváltója lehetne, a biológia tankönyveket pedig újra kell írni.
Viccet félretéve, szakember ilyet soha nem tesz. Nem hinném, hogy részleteznem kellene, hogy miért.
A 12. és 14. ábra ugyanaz, mégis két külön felvételként van feltüntetve. De mindegy is milyen elemeket látunk a spektrumokon, mivel a mintaelőkészítésről zéró információ szerepel, így a vizsgált minta simán lehet akár szennyeződés is. Ha valaki nyomnyi mennyiségű nehézfémeket és egyéb fémes elemeket szeretne kimutatni egy folyékony mintából, az miért nem ICP-vel vizsgálja?
Nem világos, hogy a 21. ábrán milyen spektrumot látunk. XRF? Optikai? NMR? Konkrétan még a jelölések sem látszanak a tengelyeken, így ez ebben a formában értékelhetetlen.
A SEM-felvételek skálájának és információs sávjának a levágása már szerzői jogi kérdéseket vet fel. Akárkinek az engedélyével közölték ezeket, a képek ilyen módon történő átszerkesztéséhez egészen biztosan nem járult hozzá. Ez a tény, a felvételek átszerkesztése egyébként már önmagában is hiteltelenné teszi az ábrákat.
A bevezetésben fel volt sorolva, hogy a mintákat Dark Field optikai mikroszkóppal, XRD-vel és NMR-rel is vizsgálták, de ezekről, ezek eredményeiről a továbbiakban egyetlen szó sem esik. A Dark Fieldet többször is emlegetik a 3. ábra kapcsán, de azon teljesen nyilvánvalóan Light Field felvételek láthatók, pedig a kettő közötti különbséget nem agysebészet megérteni.
További rejtély, hogy ha láthatóan a grafén és grafit oxidált és redukált formáit keresték a mintában, akkor az ICP mellett miért nem használtak pl. Raman-spektroszkópiát, amely egy nem túl költséges, de számszerű eredményt adott volna, ráadásul pont erre vonatkozóan.