2021. március 11., csütörtök

Az idióta főnököm folyamatos rettegésben éli az életét, hogy biztos azért veszek ki rendszereses időközönként egy-egy nap szabadságot, mert állásinterjúkra járok. És ez a tény mindent el is árul arról, hogy mennyire alábecsüli a munkaerőpiaci értékemet. Nem kell nekem interjúkra járogatnom ahhoz, hogy ajánlatokat kapjak.

2021. február 8., hétfő

2021. február 3., szerda

 a főnököm két képkockában:

2021. január 18., hétfő

Zsófiától loptam, és nem szégyellem bevallani.
Meg kicsit átalakítottam. Mármint nem őt, hanem a mémet.
Meg meg is erőszakolom. Mármint nem őt, hanem magamat, és csakazért sem fogok minden kérdésre világjárvánnyal válaszolni. Maximum utalni fogok néhol rá, ahol túl magas labda.

2020-as évem

What one event, big or small, are you going to tell your grandchildren about?
Shit, ez nem fog sikerülni így :D
A tökömbe. Akkor hagyjuk.
El fogom mesélni, hogy Mad Max szintű apokalipszis köszöntött be, ahol a nagypapi és nagymami gázálarcban merészkedtek be a boltba, hogy a dédnagyiéknak élelmiszert szerezzenek, de el kellett kerülniük a WC-papírnál és élesztőnél járöröző fosztogatókat.
És hogy az internet még a valóságnál is nagyobb vadnyugattá változott.

If you had to describe your 2020 in 3 words, what would they be?
Társasjátékok
Mozik
Haverok
Merthogy mindössze ezek hiányoztak :(

What new things did you discover about yourself?
Hogy a karantént azt igazából élem. Vagyis élném, ha vonatkozna rám, és nem kéne ugyanúgy bejárnom irodai munkát végezni, mint egyébként.
Egyszer tényleg kipróbálnám, csak akkor nem tudom, mekkora katasztrófának kéne bekövetkeznie hozzá.

What single achievement are you most proud of?
Nem kaptam még el.
Meg ugye a francia nyelvvizsga, amiről a múltkor írtam.

What was the best news you received?
Igazából a közelgő munkahelyváltásommal kapcsolatos minden hírt az aktuális legjobbnak értékelek.

What was your favourite place that you visited in 2020?
Továbbra is a lakásunk nappalija az a hely, ahol a legjobban szeretek lenni a világ összes helye közül.

Which of your personal qualities turned out to be the most helpful this year?
A türelem.

Who was your number one go-to person that you could always rely on?
Változatlanul M.

Which new skills did you learn?
Megtanultam EUC-t vezetni.

What, or who, are you most thankful for?
A játékforgalmazóknak, hogy idén is elláttak a legfaszább PC-játékokkal.

If someone wrote a book about your life in 2020, what kind of genre would it be? A comedy, love story, drama, film noir or something else?
Skandináv művészfilm.

What was the most important lesson you learnt in 2020?
Az emberi lakosságnak van egy nem elhanyagolható hányada, amelyik hülyébb, mint egy zacskó szárított, őrölt segg.

Which mental block(s) did you overcome?
Levetkőztem némely gátlásomat a tudományos vitákat illetően, mind az interneten, mint a valóságban.

What 5 people did you most enjoy spending time with?
Hát M, a nyuszik, meg úgy kábé ennyi. Na jó, van néhány barátom, akikkel találkoztam idén párszor, ők nyilván szerencsés kiválasztottnak érezhetik magukat a körülmények ellenére. Én annak érzem.

What was your biggest break-through moment career-wise?
Amikor megnyílt a titkos lehetőség egy olyan munkahelyre, amit nem kell majd szégyellnem mások előtt úgy, mint a mostanit.

How did your relationship to your family evolve?
Nemnagyon fejlődött, az jó maradt, mint előtte. Annyi, hogy kicsit jobban érdekelt mindenkit egymás egészsége, nyilvánvaló okokból.

What book or movie affected your life in a profound way?
A Háromtest-trilógiával egész nyáron elvoltam, és meglepő módon sokkal jobban tetszett, mint amire számítottam. Gondolatébresztő jellegű volt az az 1700 oldal.

What was your favourite compliment that you received this year?
Az, hogy szeretnek velem dolgozni. Ezt a kollégám mondta az ismerősének a telefonba az irodában.

What little things did you most enjoy during your day-to-day life?
Hogy reggel a buszon olvashatok tovább. Csak olyan rövid a buszút.

What cool things did you create this year?
Hát a Vostok 650541 órámat teljesen átalakítottam amennyire csak lehetett, új tokot, bezelgyűrűt és mutatókat is kapott. A Ninebotomat is átalakítottam, kapott akksipakk-renoválást, téli abroncsot, védőszivaccsal tapétáztam körbe, és kapott fényszórót is.
A digitális térben öntőformákat terveztem réz elektródákra, alaprajzot öntészeti csarnokra, de a legbüszkébb a PLWS-szondára vagyok, amivel nyáron pályázatot nyertünk a NASA-nál, aminek a 3D műszaki modelljét én csináltam. Abszolút nem volt egy bonyolult dolog, csak némely NASA-előírástól leolvadt az agyam közben.

What was your most common mental state this year (e.g. excited, curious, stressed)?
Óvatos. Szerintem az, hogy óvatos.

Was there anything you did for the very first time in your life this year?
Ezeket már írtam a múltkor. Játszottam VR-ban. Vettem öltönyt, amit varrónőhöz vittem. Vezettem EUC-t. Napoltam el esküvőt. Néztem koronavírust elektronmikroszkóppal.
Az életem csupa első alkalmakból áll. Folyamatos, egymást követő első alkalmak.

What was your favourite moment spent with your friends?
Joe-val a sörözések azok elég jók voltak. Nem sok barátokkal töltött pillanat akadt az évben.

What major goal did you lay the foundations for?
Szintet lépek hamarosan munkaszínvonalban, és reményeim szerint fizetésben is. Az alapjait még a nyár közepén kezdtem lefektetni.

Which worries turned out to be completely unnecessary?
Semelyik aggódás nem volt alaptalan. Mindegyik totál megalapozott volt, jó?

What experience would you love to do all over again?
Tavasszal, amikor az emberek féltek annyira a vírustól, hogy kurvára kussoltak és összehúzták magukat, és komolyan vették. Na, olyat lehetne mégegyszer.

What was the best gift you received?
Apa rám hagyományozta a HiradásTechnika PTA-4000-es mikrokompjúterét a '80-as évek elejéről, amivel aztán a születésem óta számtalan épület alapjait fektette le, és amire én hatéves koromban már egy tovarobogó vonatszerelvényt programoztam BASIC-ben, ami csipogott is meg töfögött. Tutorial alapján persze. Most lomtalanít, ki akarta dobni, mert nem kell neki egy ilyen matuzsálem porfogó, amikor már évtizedek óta PC-n dolgozik, de én meghatónak találtam hogy megkérdezett engem előtte, kicsit úgy érzem, mintha megkapnám apám kardját, amellyel a háborúban harcolt. Ennek a cuccnak lelke van, és engem magához láncolt már kisgyerekkoromban.
Egyből programoztam is rá múlt héten egy faktoriális-számoló rutint.


How did your overall outlook on life evolve?
Szerintem sokat segített a földi evolúción a koronavírus, de szerintem a kérdés nem erre akart célozni. De én igen, én erre akartam.

What was the biggest problem you solved?
Folyamatosan azt csinálom. Az a munkám.
Az idei legnagyobb egy innovatív, olcsóbb, egyszerűbb, de sokkal jobban szabályozható haloterápiás berendezés, amivel a cég úgy nagyjából változtatás nélkül pályázott is.
Lófasz nem lesz belőle, az már az elején látszott, el lesz kótyavetyélve ez az ötletem is mint a többi, de én büszke voltam magamra.

What was the funniest moment of your year, one that still makes it hard not to burst out laughing when you think about it?
Minden ebédnél szénné röhögjük magunkat egyébként, pláne, ha a szájer-ügyről diskurálunk. Nem tudok külön vicces pillanatot kiemelni. A munkahelyi hangulat nálunk kifejezetten jó.

What purchase turned out to be the best decision ever?
Szerintem az új, ultra-short throw projektorom, amin mozizni szoktunk. Debrecenben szerelték le az Agórából, én meg lecsaptam rá. Ez az egyik amit minden alkalommal egekig szoktunk magasztalni, a másik pedig az a pár indukciós főzőlap, amin főzni szoktunk. Azt is minden alkalommal dicsérjük.

What one thing would you do differently and why?
Semmit nem tennék máshogy.

What do you deserve a pat on the back for?
Hogy reggel van motivációm kikelni az ágyból és dolgozni menni. Óriási akaraterőre vall.

What activities made you lose track of time?
Az olvasásba bele tudok feledkezni. Meg a számítózásba is. Meg a munkába is, ha flow-élményt ad.

What did you think about more than anything else?
Arra, hogy milyen jó lenne társasozni. Eddig mindig felkaptam a társast, és mentem csapatni a barátokkal, nem sok gondolkozás kellett hozzá. Most meg sajnos ott szomorkodnak a polcon, miközben azon gondolkozom, de jó lenne játszódni velük.
Megvan a BSG is, egyszer se volt kipróbálva, basszameg.

What topics did you most enjoy learning about?
A részecskeszűrő-szabványok, és a szabványokban foglalt vizsgálatok. Roppant érdekesek.

What new habits did you cultivate?
Fokozottab higiénés figyelem. Gyakoribb kézmosás és -fertőtlenítés.

What advice would you give your early-2020 self if you could?
Kurvagyorsan kezdj el betápolni latex gumikesztyűből, etanolból, és FFP2 maszkokból! NE KÉRDEZZ SEMMIT, CSAK CSINÁLD!! Ja, és vegyél moderna-részvényeket.

Did any parts of your self or your life do a complete 180 this year?
Nem, én csak 360-ban fordulgatok.

What or who had the biggest positive impact on your life this year?
Az, hogy nyáron elmehettünk nyaralni. Az nagyon kellett.

2021-es évem

What do you want the overarching theme for your 2021 to be?
Hát most a posztapok témát felválthatná mondjuk a cyberpunk \m/

What do you want to see, discover, explore?
Nászútra szívesen mennék, de nincsenek illúzióim.

Who do you want to spend more time with in 2021?
Barátokkal és szerettekkel. Meg a nyuzsmákokkal.

What skills do you want to learn, improve or master?
Az összes skillemet imprúvolnám.

Which personal quality do you want to develop or strengthen?
A frizurám az szerintem elég személyes minőség, és fejleszteném.

What do you want your everyday life to be like?
Mint régen, pre-covid, csak több fizetésből. De szerintem ezzel a vágyammal nem vagyok egyedül.

Which habits do you want to change, cultivate or get rid of?
Nem kéne annyit zabálnom mint egy dagadt fasz.

What do you want to achieve career-wise?
Erről már elég sokat pofáztam eddig is.

How do you want to remember the year 2021 when you look back on it 10/20/50 years from now?
A felszabadulás éve. Csak így, bővebb magyarázat nélkül.

What is your number one goal for 2021?
Új meló és új pénz. A többi az kábé sínen van, de ezeken még sokat kell alakítani.

2021. január 15., péntek

Nem is tudtam, hogy a világ legelitebb katonai iskolájában takarítónőket képeznek stratégák helyett. Valahogy eddig nem éreztem kurvafontosnak, hogy egy katonának úgy ragyogjon a bakancsa és a padlószőnyege, mint a Nap. Én valahogy sokadlagos szempontnak gondolnám valahol azután, hogy mondjuk milyen jól tud célozni, úszni, közelharcolni, sőt, én valahogy még a főzőtudományát meg a szanitéci ismereteket is fontosabbnak érezném annál, mint hogy hogyan veti be az ágyát. Pláne ha mondjuk Kambodzsába küldenék, vagy Pakisztánba, valami katonai művelet miatt, és megmutathatnák a közönséges bakáknak, hogy mit ér az elit kiképzés. A gerillákat meg csillogósra sikált angolvécével és kifogástalanul élére vasalt nadrágszárukkal fogják teljesen megzavarni. Nem kell SEAL-esnek lennem ahhoz, hogy mulatságosnak tartsam ezt a nevetségesség határát bőven átlépő, végletesen túltolt sznobizmust.
Mindenestre érdekes perverzió, hogy van, aki pénzhegyeket fizet azért, hogy tisztaságmániás vadidegenek bullyingolják egy évig.

2021. január 5., kedd

antivaxxer logika

 Kognitív disszonancia redukció at its best.

  • A vírus ellen nem véd a maszk, minden további nélkül átmegy rajta.
  • De az oxigén és a szén-dioxid nem megy át, az felgyűlik alatta és megfulladunk.
  • A maszk nem véd. Erre az a bizonyíték, hogy bár én lázadok és nem hordom, egyre több a beteg körülöttem.
  • A C-vitamin viszont megvéd, csak sokat kell szedni. Aki eddig meghalt, az is mindenki súlyos, krónikus skorbutba halt bele a vírus helyett, mert ugye egyikőjük se szedett vitaminokat, de mivel tilos boncolni, így senkinél sem tudták ezt megállapítani. Mármint rajtam kívül, mert én facebookos videók alapján meg tudom.
  • Ráadásul a vitamin olcsó és egészséges, és a normális életre vágyók csoportjában gyorsan és közvetlenül meg lehet venni 990000 Ft/doboz áron. Milyen jó, hogy ott nem nyomulnak a profitéhes gyógyszercégek!
  • A vakcinát most kotyvasztották össze egy év alatt gyorsan, úgyhogy egy veszélyes moslék. Meg már 2004-ben is volt koronavírus, és azóta van vakcina is ellene, csak ezt mind eltitkolták.
  • Az oltás hosszú távú, öröklődő genetikai változást okoz, hogy kiírtsák az emberiséget. Ezért első körben főleg a védtelen és hiszékeny időseket oltják, akik jobb híján talán telepátiával fogják továbbörökíteni.
  • Az oltás az emberek kinyírására van. Ezt én mondom, aki attól van életben, hogy megkapta a gyerekkori oltásait.
  • Van róla videó, hogy egy nővér már abban a pillanatban elájult, ahogy közelített hozzá a tű, aztán jól meg is halt. De elmúlt, mert aztán meg nyilatkozott.
  • Ha nincs mellékhatás, akkor nem ér semmit és csak placebó, muszáj mellékhatásnak lennie! Ha van mellékhatás, akkor harmadik kezem nő, dupla D kosaras mellem, és gyíkká változom. Ha ez 20 évvel később történik, akkor is emiatt volt.
  • A gyógyszergyárakat csak a pénz érdekli meg a betegen tartás. A pereskedés meg a hatástalan/káros gyógyszerek kivonása a piacról mondjuk pont nem profitábilis, de ez jelentéktelen részletkérdés tele ismeretlen kifejezéssel.
  • Ha több millió ember oltását követően meghal néhány, akkor az biztos, hogy a vakcina miatt történt, és elhallgatják a valós számot, ami sokkal nagyobb. Ha naponta több ezren halnak meg koronás szövődményekben, akkor kizárt dolog, hogy koronás szövődményekben haltak volna meg, és elhallgatják a valós számot, ami sokkal kisebb.
  • Hát milyen orwelli világban élünk, még sose hallott a világ olyan felháborító dologról, hogy oltásigazolással kelljen utazni, ész megáll. Legalábbis a koronavírus kapcsán, rengeteg más betegségnél ugyanis bevett szokás, de már olyan régóta, hogy arra már senki nem is emlékszik.
  • Forrásokat nem tudok mutatni. Amikor legutóbb megnyitottam az egyiket, vírusos lett a gépem, de valami auragyógyász beszélt erről hangalámondással egy kaputelefonnal felvett videón. Ő pont az ellentétét mondta annak, mint amiről az immunológus cikkezett. Most akkor kinek higgyek?

Szerk. továbbiak:
  • Én nem fogom beadatni, pláne akkor nem, ha kötelező lesz, lője magába ezt a mérget az, akinek két anyja van! De oltári módon felháborodom, hogy mi az, hogy kötelező regisztrálnia annak aki kér, és nem osztogatják csak úgy marokszámra az utcasarkon?!
  • A halálozási és megbetegedési statisztikák teljesen kamu számok. De az influenzára, meg a többi betegségre vonatkozó KSH statisztika az nem kamu, hanem halálosan pontos érték. Kivéve a tavalyi influenzára vonatkozót, mert éppen pont megint kamu. Ja, és minden ország fölfelé kamuzza a számait, hogy elesettebbnek és védtelenebbnek tűnjön a többi ország szemében. Kivéve egyedül Kínát, mert az meg pont lefelé.
  • Az emberek nem is a vírustól halnak meg, hanem az ellátatlanságtól, a lockdowntól, és a tönkrement gazdaságtól. Amik közül egyikért sem a vírus a felelős, hanem csak úgy megtörténtek.

2021. január 2., szombat

Meg az év legnagyobb achievementje talán az volt, hogy nyáron letettem a francia nyelvvizsgát (phd, szakmai), pedig nagyon kínszenvedősen ment. Mármint nem a nyelvvizsga, az pörgős volt és jó hangulatú, hanem az, hogy odáig eljussak. Merthogy nekem nagyon nem volt hozzá affinitásom, mégis fél évig jártam a gimis tanáromhoz különórákra heti rendszerességgel, aztán a járvány ennek is betett, de pár hónap szünet után mégis újra járni kezdtem, és szorított az idő, mert az vizsgáztató néni nyugdíjba készült vonulni.
De nekem meg annyira, de annyira nem volt az egészhez kedvem, annyira nehezen szántam rá magam a tanulásra, a készülésre órák előtt, hogy elvonszoljam magam órára, aztán meg vissza, és próbáltam addig halogatni az egészet, amíg csak lehetett. Kinőttem ebből az egészből, és minden alkalom előtt meg kellett erőszakolnom magam.
De aztán csak meglett, sőt, jobban nem is sikerülhetett volna, de én annak örülök a legjobban, hogy túlvagyok rajta, és soha többé nem kell megszólalnom franciául, ha nem akarok.

A múltkor félbehagytam Nallag mémjét, úgyhogy most elkezdek egy másikat, mert fuck logic.

First things first, did you have a good year?
Összességében igen, mert nem, hogy életben maradtunk, de ráadásul többnyire egészségesek is, és közeli hozzátartozónk sem halt meg. Ezek már értékelendő dolgok, amik egyértelműen pozitív irányba döntik a mérleget. Minden, ami ezen felül történt, már csak extra.

What was your favorite article of clothing this year?
Lett egy kurvajó fekete bőrdzsekim, ami kellően meleg, kellően jól néz ki, és kellően strapabíró is, ha orbitálisat tanyálok a kerékkel, úgyhogy minden téren bizonyított, bár a bal alkar alja már nincs a legjobb állapotban sajnos.

What song sums up this year for you?
Amit különös módon a szövegétől függetlenül is véletlenül ronggyá hallgattam, az a Kali Yuga über alles. A legjobb idei feldolgozás talán a Burn The Witch metál verziója.

What was your favorite movie of the year?
A Tenet egész jó volt ahhoz képest, hogy eléggé sűrű. Én értettem és élveztem is. Mást szerintem nem is láttunk most moziban, azt viszont tényleg érdemes volt. Azóta már a DVD-gyűjteményemet gazdagítja.

Did an actor/actress catch your attention for the first time this year?
Akinek a játékától lenyűgöződtem, az Cameron Monaghan, akire most külön rá kellett keresnem. Ő játszotta a főszereplőt a Jedi: Fallen Orderben, és a legmeglepőbb az volt, hogy eléggé szimpatikus.

Favorite new TV show?
Hát most idén a bezártság miatt amúgy is a BSG-t, a Witchert, a Mindhuntert és a Stranger Thingset bingeltük végig, ha jól számolom, de ezek közül egyik sem olyan, hogy megvenném adathordozón. A BSG már meg van véve, a Witcher bár önmagában ippeg megállja a helyét, a regényfolyamhoz képest kifejezetten szar, a többi pedig úgy egynek egész jó volt.

Did you make any big permanent changes this year?
Hát most mit mondjak, tanultam új skillt a vírus alatt, más nagyobb horderejű változás egyelőre nem történt. De majd ez az év, na ez majd a változások éve lesz.

What was one nice thing you did for yourself?
Feláldoztam a korán kelést. Úgy vagyok vele, hogy ebben a nehéz időszakban, annak ellenére, hogy magas szellemi munkával játékpénzt keresek, a főnök örüljön neki, hogy egyáltalán még bemegyek dolgozni. Egyébként örül, szóval mindenki nyert.

Did you develop a new obsession?
Igen, különös módon nagyon vonzanak a nagy, enduro-abroncsokkal és lengécsillapítással megáldott EUC-k, a '80-as években épített számológépek, és a vákuumfluoreszcens kijelzők. Ha rajtam múlna, mindenbe olyat raknék.

Did you move?
Sajnos reggelente kénytelen vagyok, mert elfekszem az egyik oldalam.
Nem, nem költüztünk, bár év elején még eléggé tervben volt. De aztán jöttek nagyobb ívű tervek, amik felülírták az ilyen pitiáner kis piszlicsáré terveket, mint házvásárlás és letelepedés.

Did you get a pet?
Pár jópofa pókon kívül nem érkezett senki a nyuszmákok mellé.

Do you regret not doing anything?
Hát az esküvőnket ugye el kellett egy évvel tolni, és még így se biztos, hogy lesz lagzi, sőt egyre valószínűbb, hogy egyáltalán nem lesz, és örülnünk kell majd, ha a koszorúslányok egyáltalán be tudnak jönni az EUba. Ezt egy kicsit bánom, mert be kell vallanom, hogy a nőkhöz hasonlóan én is hét határra szóló vidám és önfeledt esküvőről és lakodalomról álmodtam, vagy legalábbis egy olyanról, amilyen az ismerőseimnek volt eddig a pontig, és már minden meg is volt hozzá konkrétan rendezve a részünkről. Szóval emiatt bánatos vagyok, hogy olyan formában, amilyennek évekig tervezgettük, valószínűleg sose lesz erre lehetőség, és csak kollektív álmaink között fog ezután már szerepelni.

Do you regret doing something?
No ragrets.

Did anyone/thing make you so mad it stayed with you for days?
A főnök faszságait egyre nehezebben tűröm, de ez ellen hamarosan tenni fogok. Más faszságai nem okoztak napokig tartó fejfájást, még a facebookon izomkodó elmeroggyantak sem.

Did you lose anyone close to you?
Csodával határos, hogy ezt mondhatom, de nem.

Who was important to you this year but wasn’t important last year?
Ennek az ellekezője igaz, az emberi kapcsolatok most kicsit készenléti állapotba kerültek.

Who wasn’t as important to you this year as they were last year?
Mindenki.

What was the best moment of the year for you?
Ez.


What was the worst?
Arról nem készült kép, de blogposzt igen. Sokmindent elárul, hogy a legrosszabb élményeim kizárólag mind munkával kapcsolatosak.

What have you learned about yourself this year that you didn’t know in the years prior?
Hogy ügyességi skilleket sosem késő megtanulni, és kizárólag gyakorlás kérdése. Ha az ember erre rájön gyakorlás közben, az roppant felszabadító élmény.
Meg azt is, hogy ha van internet meg megfelelő szerszámok, akkor villamosmérnöki diploma nélkül is meg lehet szerelni egy akkumulátorpakk vezérlését.

What do you wish for others for the coming year?
Jóegészséget, kevesebb idióta faszt, és tisztességes fizetést.

What do you wish for yourself?
Ugyanezeket.