Reggelre kirabolták az irodámat.

Kinyitottam az ajtót, és azt láttam, hogy a papírjaim szanaszét, a képernyő elforgatva az asztal közepén, a grid-tartók szétdobálva, minden szét van szórva, az asztalomról pedig eltűnt a túrórudipapírom.

Mert ugye tegnap ettem egy túrórudit, és nyertem vele még egy túrórudit, ezért a papírját ott hagytam az asztal közepén, hogy majd másnap beváltom. És eltűnt!

Aztán kiderült, hogy csak a takarítónéni járt, és ki lett dobva, a kukából kellett kibányásznom, miután rendet raktam az asztalomon. Meg lesz neki mondva, hogy az irodában sem érhet hozzá a járólapon kívül máshoz, ahogy a laborban sem.

Engem a plusz kilóim csak az utóbbi években kezdtek aggasztani, amióta feszül a hasamon a póló és alig jön rám a farmer. A testmagasság csak egyes visszamaradottabb társadalmi rétegekben lehet atrocitások alapja, mert azt mondjuk el tudom képzelni hogy a gyárban a szalag mellett én lennék a törpe, de értelmiségi közegben sose volt senki alacsonyabb attól, hogy alacsonyabb. Arról meg elég jól fel lehet ismerni a proli nőket, hogy látványosan viszolyognak az alacsonyabb férfiaktól.

Tapasztalatom szerint a farokméreten is csak azok szoktak pörögni, akik csak pornóban láttak eddig nőt. A valóság ezzel szemben az, hogy a kelleténél nagyobb fasz a nőknek nem túl kellemes élmény. (Persze aki a saját faszméretétől szenved, azt általában amúgy se érdekli, hogy mi kellemes a nőjének és mi nem.)

A hajhullás a tesztoszteron jele. Aki kinövi a buzis ecsethajú korszakát, és csak amiatt izgatja a hajhullás, hogy pedofil sorozatgyilkosnak tűnik tőle a feje, annak azt javaslom, hogy vágja minél rövidebbre a maradékot, és meg van oldva. A magabiztosság nem a hajhullásnál ér véget, hanem pont ott kezdődik, hogy problémát csinál-e belőle, vagy sem.

Most az utóbbi napokban összesen négy hallgatóm készül szakdolgozatok és projektmunkák leadására, úgyhogy elképesztően sok szabadidőm van (nem). Az asszonypajtival közös Borderlandsezésen kívül azzal kötöm le magam, hogy DIY spektrofotométert építek otthon, ami UV-VIS-NIR tartományban működne. (Hogy is fogalmazzam meg... egy kicsit inspirálóbbnak és hasznosabbnak érzem, mint a DIY kötögetést meg a DIY lakásdekorációt, de ez egyéni ízlés kérdése.) Egy speciálisabb detektoron kívül itthon (és a laborban) minden kacat adott is hozzá. Ezt a gratinget például ma csináltam egy keresztüllyukasztott LCD-képernyő polarizátor fóliájából és két halott merevlemez hajtótengelyének lefogatógyűrűjéből. Nemsokára jövök egy részletesebb howto-poszttal ebből, ha valaki követné a példámat, és például gyorsan meg akarná a boltban nézni, hogy az a bizonyos kiszemelt napszemüveg tényleg szűri-e az UV-t, vagy esetleg csak rontaná azzal a szemét, hogy a tág pupilláján keresztül több UV jut el a retinájáig, úgyhogy inkább meg se vegye.

(Spojler: tényleg szűri, de erről később.)

elevator pitch

Találtam a neten ilyen marketingbullshitet, hogy hogyan adjam el magam. Megpróbálom.

A tengervíz és az ég kék színe a fotonok vízben történő rugalmatlan szóródása miatt különböző egymástól.
Most, hogy a teljesen szükségtelen funfacten túllendültünk, elárulom, milyen problémát oldok meg: bármilyet. Bármilyen műszaki problémát. Bullshitelés és klisés faszságok nélkül.

Őszintén: egy árva fillért sem fogok spórolni. Amit én csinálok, az bizony kurvára pénzbe fog kerülni, mert a munkámnak és az eszközeimnek ára van.

Abban, hogy én elvégzem a melót, nem csak meresztem a seggem, mint a marketinges kollégák. Akarod, hogy el legyen végezve a meló, vagy nem?

Olyan vagyok, mint Wolfe a Ponyvaregényben. Ha kitör a szarvihar, és elönti a buzi lovagot is a buzi fehér lovával, akkor én nem csak buzi hasonlatokat vinnyogok, hanem jövök, és elintézem a dolgot. Mérnök vagyok baszki, problémákat oldok meg, az a dolgom. Na kell a szolgáltatásom, vagy nem?

A múltkor említettem, hogy kaptam egy gémer PC-t*, amit egyből a Witcher 3-al avattam fel.

Igen, azért nem írtam egy hónapig.

De így, a versenyzős mellékküldetéseket (bokszolós, lovaglós és kártyázós) és a main plottól független felfedezhető helyszíneket leszámítva nagyjából 170 óra alatt végig is mentem a cselekményen, és be kell vallanom, hogy  egy pillanatra sem volt unalmas. De most már végre felszabadult a lelkem, megírhatok egy posztot anélkül, hogy remegve az indítóikon felé kacsintgatnék. (Akkor most jöhet is azonnal a két DLC.)

Hosszabb kihagyás után mindig az a kérdése mindenkinek, hogy hogy megy a suli. Hát a képzésemből az utolsó hónapokat rúgom, ősztől már doktorjelölt leszek. 0+8 cikkem van, amiből eddig 2 elsőszerzős, és ebből igazából nullát tudok felhasználni a doktorimhoz, vagy azért, mert mások használják fel a tézispontokat  a saját dolgozatukhoz, vagy azért, mert semmi köze nincs a cikknek a témámhoz. De terveim szerint még két évet biztos lehúzok itt doktorjelöltként, szóval nincs miért aggódni, minden a legnagyobb rendben van.

A következő kérdése mindenkinek a Puli szokott lenni, hogy azzal mi van, megy-e akkor a Holdra, vagy nem. Igen, menni fog még ebben az évtizedben, Egy Atlas-V rakéta orrkúpjában, A Peregrine leszállóegység payloadjaként, és mivel folyamatos az egyeztetés velük, folyamatosan alakulnak a mi tervrajzaink is. A konkrét rendszereket pedig az integrálhatóság kimaxolása miatt éppen most tervezzük át (mivel a GLXP-ből a partnerünkkel együtt kiestünk, így kissé szabadabb kezet kaptunk), ettől bővebb információt nem oszthatok meg.

Egyébként az autóvezetésben most két hét szünetet tartok, mert az ösztöndíjamat várom, aztán befizetem az utolsó kötelező 10 órámat, aztán meglátjuk. Szerintem elég jól tudok már vezetni ahhoz képest, amit az utakon szoktam látni úgy hétköznap, már csak egy jó adag gyakorlás kell nekem, meg önbizalom.

Meg autót akarunk venni, hogy az év második felétől már azzal járjunk.

M is megvan még, meg a nyúl is. Mindketten épek és egészségesek, esznek úgy ahogy kell, és napközben alszanak.

A dobcuccom is megvan, most a teljes motyó bent van az egyetemi üvegtechnikán, mivel a Rock klub tulajdonosa eltávozott, a klubot határozatlan időre bezárták, minket is kipateroltak a többiekkel együtt, így a zenélésünk is határozatlan ideig szünetel. De néha azért persze összeülünk ott bent az egyetemen, és zúzunk valamit, amíg nincs jobb. Ha tud valaki megfizethető próbahelyet Szegeden, ne tartsa magában az információt.

* igazából az átlagostól csak egy fokkal jobb, de az már nekem gémer

Ha tényleg ő a technológia istene, akkor remélem könyörtelen isteni haraggal sújtott le arra a szerencsétlen lélekre, aki 50%-os JPG minőségben merészelte kirakni az internetre a képét. Nem OMG, hanem inkább LOL.

Ma délelőtt elvezettem Makóra, meg vissza. Ijesztő volt az eszeveszett kilencvenes sebesség.

Meg ma délután pontban négykor bezárták nálunk az ETR-t, ezzel az utolsó bástya is leomlott a felsőoktatási rendszerünk végvárain, hogy helyét a barbár neptun vegye át. Azt hittem, hogy örökre megszabadulok attól a vödör trágyalétől, ha elköltözöm a világ végére, de még ide is utánam jön basszameg. Érdekes módon négy óra tíz perckor még szabadon lehetett használni az ETR-t, utána viszont bejelentkezni már nem lehetett, viszont aki még előtte bejutott, azt nem dobta ki egyből, hanem bent maradhatott.

Elmondhatom magamról, hogy talán én voltam az utolsó ember, aki ETR-t használt ezen az egyetemen. A végsőkig kitartottam. Az utolsó percek szívszorító eseményeit tökjól összefoglalja ez a facebook-beszélgetés.

Ez a kislány 1 vagy 2 évvel járt M alatt a hermanba, (az is lehet, hogy pont akkor jött amikor végzős voltam,) de úgy tűnik, az elit minőségű oktatás ellenére mégiscsak a testéből sikerül megélnie. Nincs persze ezzel baj, a szolgáltatási szektorban mindig lesz igény arra amit ő nyújt, különösebben meg se kell erőltetnie magát, az pedig legyen az én problémám, hogy egyre öregebbnek érzem magam attól a gondolattól, hogy ő tegnap még oroszlánkirályos hátizsákba pakolta bele az emeletes tolltartóját, ma meg már azt nyilatkozza bikiniben a kamerába, hogy nagyon kefélne már valakivel, de valahogy majd csak kibírja ezt a pár hetet. Viszont az érdekes, hogy vajon honnan tudja, hogyan viselkedne hosszú távú kapcsolatban, ha még nem volt olyanban?