2016. október 6., csütörtök

steal his look

Ha a múltkor emlegetett Hotline Miami-s Richardon kívül választanom kéne, akkor még mindig nem döntöttem el, hogy a legközelebbi farsangra squatting slav in tracksuit-nak öltözzek be, vagy a Teréz körúti robbantónak. Utóbbira álljon itt egy starter pack.



Előbbi nyilván költséghatékonyabb megoldás lenne, valami hamisított adidassal.

2016. október 4., kedd

A finnek akkor is szerzőként raktak engem a cikkükbe, ha összesen 1 TEM-kép az összes adat, ami tőlem származik.

Ki lehet találni, hogy ezzel szemben a főnököm és régi miskolci munkatársaim mit léptek meg két tőlem származó TEM-képpel.


A tanszéki szerver naplója szerint a Fig4A és Fig4G képet én készítettem május 19-én délután, a tanszéki napló szerint a TEM-felelős van beírva aznapra. Annak a bizonyítéka pedig, hogy nem a miskolciak, és még csak nem is az itteni TEM-felelős készítette a felvételeket, az, hogy nekem tűntek ismerősnek a képek, amikor megláttam ezt a cikket, és én vagyok most ezen az egészen enyhén kiakadva. Meg az, hogy konkrétan nekem vannak meg eredetiben.

Hízelgő egyébként, hogy az ország legnagyobb TEM-szakértőjének képei közé suvasztották az én képeimet ott a messzi északon, de legalább szólhattak volna, hogy ne szopjak a mintákkal egy fél napot, mert meg sem leszek említve. Mert szerintem ez így geciség, még ha csak egy kettes impaktú újságba van is elpasszolva ez az egész.

Az tök oké, ha pár kép miatt még nem leszek szerző. Az se gáz, ha még csak köszönetet sem böffentenek az apróbetűs részben. A gáz az, hogy a netről tudtam meg a friss irodalmat szemlézve, hogy valakik mással is lemérették a saját mintáikat, aztán az én munkámat is úgy csapták oda mellé, mintha az övék lenne.

UPDATE: a cikk hat fotójából ötöt mi készítettünk, just for the record
1) Én anélkül is tudok emberek előtt beszélni, hogy olvasnom kéne valahonnan. Élőben is.
2) Letörölhetné a testnedvét a kamera lencséjéről, mert kurvára undorító és semmit nem lehet tőle látni.

2016. október 3., hétfő

Nagyon experimentál vagyunk.
Miért, a fogorvos fog megvédeni a cigitől?
A szájüregi daganatos megbetegedések 65%-át ugyanis az okozza.

2016. október 2., vasárnap

bomba for ants

Na, túl hamar ítéltem. Itt az idei nyertes:


A kissé magasabb részvételi arány már csak azért lett volna jobb, mert így kissé szegényes az idei rendkívüli események a választáson/népszavazáson felhozatala. Másért nem, de ez szubjektív vélemény.
Szóval ebből a nem túl izmos mezőnyből azért egyből látszik hogy egyrészt valami járványnak lehet szezonja, másrészt a szükség óráiban néhol még az áramellátás is szünetelt. (Lehet hogy éppen elment szavazni.)
A személyes kedvencem az, amikor a feljelentéssel fenyegetőző nőt felszólítják a tevékenysége beszüntetésére. Lehet, hogy sikerrel foganatosították a felszólítást, és a nő beszüntette a feljelentéssel fenyegetőzés tevékenységét. A tényállás végkifejlete mindenesetre nem derül ki.
Meg amikor az egyik bizottsági tagnak át kellett öltöznie, mert öltözékével befolyásolta volna a választópolgárok akaratát. Ötletem sincs hogy milyen felső(/alsó/tanga) lehetett rajta, de nekem is kell egy olyan.
De a nagy testű kutya azért viszi a pálmát még mindig.