Retró rovat. Amikor a Hermanban a menza udvar felőli bejárata mellett még kólaautomata sem állt, volt ott egy igazi, hamisítatlan fali telefon, mint a telefonfülkékben. Ha ezt a mai hermanosoknak mesélném, el se hinnék, illetve azt se tudnák hogy mi az. Pedig az első pár évben én még arról telefonáltam haza, mert nálunk otthon még csak anyának volt mobilja, ezért bármikor el tudtam érni ha valami van. Fogtam a szép telefonkártyám, bedugtam a telefonba, és addig beszélhettem, míg meg nem szakadt a vonal mert elfogyott a kártyáról a pénz. Ha nem volt nálam kártya, asszem pénzt is dobhattam bele, de a kártyát jobban szerettem. Minden hívás után kiírta a telefon a hívás idejét, én pedig egy ragadós cetlivel ráírtam a kártyára, hogy mennyi pénz maradt rajta legközelebbre.
Aztán utána már lassan mindenkinek lett mobilja. Az enyém egy 5110-es volt. Eredetileg az anya első mobilja volt, de odaadta nekem, amikor újat vett, és így hagyományozódott rám. Aztán jöttek a kólaautomaták, meg a modern kor.



