2012. április 7., szombat

A mindentudás egyeteme múltkori epizódjában mindent értettem. Illetve csak azt a részét nem, hogy minek az okán vontak be a kolloidkémiáról való beszélgetésbe egy béemés pszichológust.
Ahogy a teológus fószert sem értettem az asztrobiológiás kerekasztalnál. Oké hogy szólaltassuk meg az összes oldalt, de szürreális volt, ahogy azt próbálja bizonygatni a két percnyi szöveg alatt amit neki osztottak, hogy fogalma sincs, miért van ő most ott, egy kvantumfizikus és egy űrkutató között. Én meg csak ültem és lol'd.

2012. április 6., péntek

Nem készülök politikusnak, de azért még most szólok, hogy az én szakdolgozatom még megvan, itt van a könyvespolcomon, és hogy én ötöst kaptam rá.
Persze, nekem sem telik sokból elképzelni hogy megy ez: az atya, miután befejezte a buzipornós faszverést, a letöltött képekből összeállított egy csinos kis prezentációt powerpointban, majd black hat programozói tudását elővéve jegyzettömbben kódolt hozzá egy miniatűr autorun-scriptet, hogy az előbb megcsinált prezi mindig magától induljon, ha valaki beteszi a pent a gépbe. Aha, reális, nyilván a pap volt a tettes, ki más.

2012. április 4., szerda

Az mvk vett egy új hibrid buszt, és idefele azzal utaztam. Megfigyelések: ugyanúgy nem lehet benne elférni, mint a többi modern buszban, mert tele van baszva az egész csövekkel meg helyfoglaló szarokkal. A sofőrt nem választja el üveg, hanem csak úgy ott ül. A belső kijelző, ami kijelzi a megállókat meg az időt, csak azt jelzi ki, ha valaki megnyomja a STOP gombot. Szóval minden megálló előtt. Ha meg le akarok szállni, külön nyomógomb van a babakocsiknak, meg külön vészcsengő, van ott három gomb, és gondolkoznom kellett, hogy akkor melyiket nyomjam meg.
A melóban meg állítólag tönkretettem egy pH-elektródát. Vagy legalábbis kiderült, hogy el van romolva. Lehet hogy a legutóbbi 10 kísérletemet hibásan mérte. Kúl...

2012. április 3., kedd

A mai nap legfontosabb eseménye, hogy fájt a fejem. Nekem soha nem szokott fájni a fejem. Meg olvastam ma véletlenül egy érdekes TDK-absztraktot egy Pázmányos hallgatótól, aki a GSM-hálózat segítségével tervezett GPS-szerű helymeghatározó rendszert, csak ingyen, és jobbat. Szerintem felveszem vele a kontaktot, mert érdekel.
Amúgy ma nem történt semmi. Egész nap a szabad levegőn voltam. Nem tudok dolgozni mert nincs műszerem.

2012. április 2., hétfő

ezt meg Monának üzenem

Nem zavarja hogy hölggyel vagyok, tenyérbemászó szöveggel odajön hozzánk. Sürgetjük, bökje már ki, mit akar. Nagy nehezen kinyögi, hogy pénzt, még szép hogy azt. Egy fillérünk sincs sajnos, igazán sajnáljuk, de tényleg nincs. Szó nélkül odébbáll, majd a hátunk mögött kezd valamit mormolni ránk. Köszönöm hogy szakítottak rám időt, nem tesz semmit, semmi gond, vagy valami, nem, csak a szokásos módon mi vagyunk a faszszopó gecik amiért nem adunk neki pénzt, pedig tutira van nálunk (nincs). És kb. minden alkalommal ez van. Mi a faszt képzelünk. Mi a retkes faszt képzelünk, hogy egy koszos, büdös, ápolatlan fickó odajön hozzánk tarhálni gyufával/üveggel a kezében és nem adunk neki se piát, se cigit, se pénzt.
A buszon utána komolyan elgondolkodtam, hogy mennyire etikus az ilyen emberekhez később odamenni, és baráti modorral itatni velük előre, direkt ilyen és hasonló esetekre bekészített metanollal kevert pálinkát, illetve hogy egy ilyen eszközzel, ilyen körülmények között elkövetett bűnügyet mennyire lehet nehéz felderíteni, különös tekintettel arra, hogy az elkövető fiatal, megnyerő és intelligens személy, tehát ideális sorozatgyilkos-alkat.

A 12-es egyetemi busz utaskihasználtságáról pedig annyit, hogy ma valaki összeesett rajta, a busz megállt, a sofőr kinyitotta az ajtót, kidobták rajta a szerencsétlent, majd ajtó bezár, és mehetünk tovább.

2012. április 1., vasárnap

Jelzem mindenkinek, hogy én viszont bárki állításától függetlenül tökéletes vagyok, és az is akartam eredetileg is lenni. És M is tökéletes. Nézzetek csak ránk.