2012. március 4., vasárnap

Ja, azt meg még nem is mondtam hogy ma kifestettem a körmöm csillámkékre.
Szerencsére Mnek volt annyi lélekjelenléte, hogy gyorsan felkapott egy szalvétát és letörölte, mielőtt még megszárad.
Az egyetlen kívánságom a jövőre nézve az, hogy még 80 év múlva is tudjak majd még annyira beszélni, hogy elmondhassam neki, hogy szeretem.

kommentárral

Belváros, sétálóutca. Kissé hűvös szél fújdogál, de a Nap utolsó sugarai még melegen hullanak az utcakövekre. Egy szellő az arcába fújja egy hajtincsét. Felemeli a kezét és finom mozdulattal a füle mögé igazítja. A háta mögött sütő Nap vékony, sugárzó glóriát von fenséges alakja köré. Tündérkék szeme sugárzik a boldogságtól. Mosolyog. Haloványan, nőiesen.
- Szeretlek. - mondja halkan.
Közelebb lépek, óvatosan átkarolom a derekát. Tekintetünk eggyé válik, lassan közelebb hajolok, becsukjuk szemünket, ajkaink puhán egymáshoz érnek. Így állunk ott, ölelve egymást, mint két szobor egy hosszú, romantikus csókba fagyva. És ekkor jött a festett rövid göndör hajú néni, és szólt be hangosan, tanárnénis kioktató stílusban egy olyat, hogy "ezt az ágyban kell csinálni".

Most tekintsünk el attól a nyilvánvaló ténytől, hogy ezzel a nyers, faragatlan trollkodással akarja kompenzálni a hosszú évtizedek óta fennálló keféletlenségéből eredő felgyülemlett frusztrációt, és a végeredmény akkor is az, hogy NEM, az ágyban aludni kell meg szerelmeskedni, romantikusan, esti fényben megcsókolni szíved választottját pedig lehet a belváros sétálóutcáján, sőt, ajánlott. Meg azért tegyük azt is hozzá, hogy ilyen életfelfogással (csókolózni csak ágyban lehet), nem valószínű, hogy valaha is talált magának olyan férfit, aki akár csak hasonló élménygazdag életet tudott eddig nyújtani neki, mint én Mnek. És lehet, hogy emiatt valami isteni küldetésnek tekinti, és éveket vár arra hogy valakiknek beszólhasson hasonlót, és utána elégedetten gondolja magában hogy ezzel most megmentette a világot az erkölcstelenség fertőjétől, majd elégedetten nyugtázza, hogy akkor most biztos komolyan megfontoljuk a tanácsát amivel tönkretette a hét egyik legromantikusabb pillanatát, és ezentúl most már csak ágyban fekve fogjuk egymást megcsókolni.
Az én véleményem az, hogy be kéne zárni egy rezervátumba az ilyen és ehhez hasonló öregeket, és nem kéne engedni hogy szabadon kószáljanak. A saját érdekükben. Ez a modern, erkölcstelen világ teljesen kikészíti az idegeiket.

ezt most csináltam

És ezennel mindenkinek jelzem, hogy képen látható szexikon már foglalt, szóval visszább lehet fogni a nyáladzást.

2012. március 3., szombat

napi nájngeg

Lehet ám erre is szavazni, mint a többire.
Az a nagy helyzet, hogy a gyűrűm iszonyat menő.
Egyébként azt még nem is mondtam, hogy van két szabadalmaztatás előtt álló találmányom.
Az első úgy készült, hogy fogtam egy küvettát. Annak aki nem kémikus: ez egy kb. 1x1x3 centis, négyzet alapú hasáb üvegből, és arra használják, hogy egy kis folyadékot töltenek az aljára, és ezt a hasábot becsúsztatják egy gépbe, ami keresztül lő rajta egy lézersugarat, és ebből egy csomó analitikai dolgot meg lehet határozni, a benne lévő részecskék méretét, meg hasonlók. Namármost ugye lényeg hogy ez a dolog minél átlátszóbb legyen hogy minél kevésbé zavarja a mérést, ezért ez készülhet üvegből, a drágábbak kvarcból, az egyszerhasználatos verzió pedig polisztirolból.
Na és úgy csináltam, hogy ráöntöttem egy kevéske acetont a polisztirol küvettára, az pedig elkezdte feloldani, és ilyen opálos tejszínű fehér lett az egész, és így készült az átlátszatlan küvetta. Csak eredeti gyártótól vegyétek.

A másik már egyszerűbb, vannak ugye az automata pipetták, amik ilyen hengeres cuccok a végükön egy gombbal, és arra jók, hogy egy eldobható műanyag hegyet csippantunk a másik végére, és folyadékokat lehet vele felszívni.
Én pótcselekvésként egy ilyen műanyag hegyet szoktam hajlítgatni, és a végén úgy marad hogy a közepén meg van törve, és így készült a kanyarpipetta.

2012. március 1., csütörtök

Hirtelen ötlettől vezérelve a kihalt utcákon futottam ma éjjel 1,6 km-t. Ettől várhatóan sportosabb leszek és szexibb, és a hajam is jól fog állni, ha ezt még párszor megcsinálom rendszeresen.
She is my church.
Lassan egy évesek leszünk, és én ma arra jöttem rá, hogy jobban belé vagyok zúgva, mint eddig bármikor.