A telex egy roppant érdekes cikket közölt a paper millekről, de ha meg kéne állapítanom, hogy a könnyes szemmel előadott történet hol vesztette el a hitelességét, akkor nagyjából ezen a ponton:

Azt nagyvonalúan tegyük félre, hogy úgy társszerez egy rakás irreleváns tanulmányban, hogy a témavezetőjének még csak fogalma sincs az egészről, bár ha ez az eset ló lenne, akkor ezen a ponton már nem csak megbicsaklana, hanem kitört lábakkal fetrengene a porban. Na de ami utána jön.

Egy ideje már magam mögött hagytam az akadémiai szférát, de amikor olyat olvasok, hogy amikor egy hallgató publikálási költségekről kap emailt, akkor ahelyett, hogy egyből a témavezetőhöz vagy a gazdasági irodába rohanna, inkább a fél/teljes havi ösztöndíját(!) kifizeti több alkalommal(!!) saját zsebből(!!!) úgy, hogy senki más nem tud róla(!!!!), akkor azért nekem is felszalad a szemöldököm, és úgy hívom ezt a sztorit, hogy bullshit.

Így, szabad emberként teljesen más illata van a levegőnek, és sokkal kellemesebb hangon csiripelnek a madarak.

Mondanám, hogy szállok is fel a repülőre, ha közlekednének.

ész megáll

Globális apokalipszis kellett ahhoz, hogy utalni is lehessen az egyetemi számlára, és ne a csekkel kelljen baszakodni.

Sok év után így újra a 29-es megállójában álltam tegnap este (mentem a tortámért, mert 30 éves lettem időközben), és akaratlanul is hallgattam három elsőéves műszaki hallgató magasröptű diszkusszióját, melyben kitárgyalták, hogy mennyire fogják kilőni vizsgán az anált, meg az anyagismeret vizsgát is úgy kilövik majd mint a szart, meg a gépalapot is, pfejj, egy percet se fognak tanulni egyikre se, tőlük azt senki ne várja el, úgy ki fogják puskázni mindet, hogy olyat még senki se látott, és ezt nyomatékosítandó, az egyik jómadár még csulázott is egy oltárit a megálló elé.

Aztán megbeszélték, hogy inkább mélyvízi hegesztőnek kéne elmenni németbe, ott simán összeszednek 4000 eurót egy hét alatt is (lol).

Aztán az egyik megszólalt, hogy oké, de szerinte a mélytengerihegesztők is tanulják a szakmájukat, aztán pedig kurva sok tapasztalatot is szereznek sok-sok év alatt, és attól lesznek mélytengeri hegesztők, nem pedig attól, hogy egyik nap már német ágyból keltek ki magyar helyett.

És ezzel sikeresen meg is ölte szegény a beszélgetést.

Én mindig is gondoltam, hogy túl alacsonyak a ponthatárok.

Szegények még nem is sejtik, hogy jövő ilyenkor már nem lesznek egyetemisták. De mélytengeri hegesztők sem. Úgy ki fognak bukni még ebben a félévben mint a szar, és majd mehetnek selejtet gyártani valami sufniba a szakmunkás fejükkel. Ott majd köpködhetnek.

Én mindig is úgy gondoltam, hogy egyetemre menni kiváltság, presztízs. De lehet, hogy túl romantikusan állok hozzá.

Szerencsére ilyenen már nem kell többé felbasznom az agyam, mert fülhallgatót kaptam a szülinapomra.

Segítséget kérek, hogyan kell ezt az agybadugós fajta szart beledugni úgy a fülembe, hogy ne essen ki, és ne szóljon féloldalasan se. Túl öreg vagyok ehhez, basszameg.

Egy rövid statisztika a négy éves szegedi tartózkodásom tudományos jellegű eredményeiből:

• 23 szakfolyóirat-cikket bíráltam le, tehát két havonta kb. egyet
• 12 referált szakfolyóirat-cikk jelent meg a nevemmel, amiből 11 az utolsó két évben, tehát átlagosan kéthavonta megjelent egy
• 2 graphical abstractot készítettem, mind a kettőt ugyanahhoz a cikkhez
• 141 db verziózott CAD-modellt alkottam, tehát átlagosan tíz naponta mentettem el egy újabb főverziót. A szegedi 3D-nyomtató miatt elég nagy volt a pörgés.
• Átlagosan heti 8 órát oktattam. Nagy része nem szerepel hivatalos iratokban, és egy részük tömbösítve is volt, így nehéz kiszámolni, de nagyjából hetente 2 órát Környezetvédelmi technológiát, heti 2 óra Szelektív hulladékkelezési technológiát, heti 2 óra Transzmissziós elektronmikroszkópiát, és heti 2 óra Fotonkorrelációs spektroszkópiát.
• Átlagosan olyan 600 jegyzőkönyvet javítottam ki a kérészéletű pályafutásom alatt (±12), azaz nagyjából naponta egy-másfelet, 
• 6 különböző Bionika BSc záróvizsgán voltam bizottsági titkár

Életem top 5 legszebb időszakában benne foglaltatik ez az időszak.

És akkor a beígért sztori, ami nagyjából az utolsó csepp volt, és ami szerintem remekül illusztrálja, hogy mi a gondom a jelenlegi munkahelyemmel.

Ma már a főnökéknek is elmondtam, úgyhogy innentől hivatalos: még a nyár vége előtt ott hagyom a picsába a PhD-képzést, és visszaköltözünk Miskolcra.

Hogy asszonypajtás mit vár ettől, azt ő külön elmeséli, én mindenesetre végre mérnöki fizetést várok a mérnöki munkámért, illetve hogy olyan munkáért kapjam a fizetésemet, ami a munkaköri leírásomban szerepel. Az anyagi részén túl -amit nem akarok tovább részletezni-, van egy személyes vonulata is a dolognak, egyrészt a főnökék részéről (ez a múltkori windows-telepítős incidens, aminek van némi folytatása, de az nemsokára külön posztot érdemel), másrészt teljesen tisztában vagyok vele, hogy ha minden úgy marad ahogy eddig, akkor szó szerint az idők végezetéig bele lennék kövülve a tanszékbe annak ellenére, hogy én ott egy hallgató volnék papírforma szerint, aki oda berepül, aztán meg kirepül. Az abszolutóriumom megvan, viszont a tudományos fokozatomhoz hiányzik még

- egy első szerzős cikk

- disszertáció

- nyelvvizsga második idegen nyelvből

- doktori szigorlat

és nem látom reális esélyét annak, hogy ebből akár csak egyet abszolválni tudnék 1-2 éven belül. Leginkább azért nem, mert ahol tartok az egy nagy nulla, egy betű sincs még leírva semmiből sehova, nekem pedig négy év alatt az ingerenciám is, és lassan az életkedvem is elment.

Sokat tanultam és roppant érdekes volt az egész, de nekem azért lassan ház kell meg autó a család alá, ahhoz pedig végre pénz, és ha most nem váltok asszonypajtással együtt, akkor belesüppedek a posványba, amiből egyre nehezebb lesz kijönni.

Kerestek egyébként egy nanotechnológiai R&D-cégtől a régi BAY-os haverok, de az is lehet, hogy inkább az űriparba lépek bele. Oda pl. jövő héten megyek interjúzni.

A főnökék persze nem voltak felkészülve a hírre, a három közül egy megértette, elfogadta és a támogatásáról biztosított, egy megértette és kb. sokkos állapotba került, egy pedig minden további nélkül elmondta, hogy ez egy nagyon hülye ötlet itt a végén abbahagyni, amikor már van 11 cikkem és 2-3 még be is van adva, egy balfasz vagyok hogy ilyeneket találok ki, és már akkor is balfasz voltam amikor idejöttünk.

Ez nála a szeretet jele, de tényleg.

A kollégák egyébként nagyon fognak hiányozni. És remélem, hogy én is nekik.

Kisgyerek voltam még, de tisztán emlékszem, hogy egyszer Nagyika virágoskertjében pont az orrom előtt jött fel a földből egy földikutya. Ücsörögtem a nyári délután a homokban és valamin nagyon elgondolkoztam, amikor született előttem egy vakondtúrás, és kidugta rajta az orrát. Egyből tudtam, hogy nem vakond, mert a vakondok nem néznek ki úgy, mint egy ronda patkány. Kinézett a túrásából, és úgy lesett egy ideig, én meg anyának kiabáltam, aki jött is megnézni, de nem akarta elkapni, mert félt, hogy megharapja.

Szóval ma záróvizsgáztam megint (nem tudom már megszámolni). A mostani mélypontja az volt, amikor

Tétel: Pozitron emissziós tomográfia, PET
Bizottság: A pozitron találkozik az anti-párjával, az elektronnal, és annihilálódik. Mi keletkezik ekkor?
Vizsgázó: Hidrogén.
Bizottság:

Én:

Bizottság:
Vizsgázó:
Bizottság: ...kérem?
Én: internal autistic screeching
Én: [OMG I CANT EVEN]

A helyes megfejtés: Egy gamma-foton pár.

Fun fact geekeknek: ha hidrogén lenne a helyes megfejtés, így nézne ki a páciens:

Minden reggel kapok összefoglalót az előző nap coospaces történéseiből, de a legrejtélyesebbet ma reggel kaptam.

Több kérdés is felmerült ennek kapcsán, de a legfontosabbak talán ezek:
- Ki a halál az a Harkai Daniella, mi a tököm az a TEAM, és honnan van neki jogosultsága engem felvenni?
- Én miért?
- Hogy tudta úgy megvonni 5-én a kiírói jogosultságomat, hogy előtte meg se adta?
- Az első jan. 10-i kurzus címéből hova tűnt egy "-ek"?
- Úgy egyáltalán, WTF?

Ma (is) olyan fasza előadást és gyakorlatot tartottam transzmissziós elektronmikroszkópokról, hogy úgy döntöttem, az utolsó kétezremet egy 15k-ról 2.5k forintra leértékelt Deus Exre fogom költeni, nem azért mert megtehetem, hanem mert megérdemlem. Szülcsinapcsi ajcsi magamnak magamtól.

Ja, meg itt van még ez is:

Mondanám, hogy egy korszak zárult le, de nem zárult le semmi sehol, ugyanazt csinálom mint eddig és ugyanúgy, beesek reggel, elhárítok minden bajt, megoldok minden problémát, megmentem a világot hatszor, és közben még arra is marad időm, hogy órát tartsak, alkatrészeket és komplett mérőműszereket tervezzek és nyomtassak, másoknak mérjek, hallgatókat pesztráljak, és néha adminisztratív faszságokat intézzek olyan titkárnők helyett, akik ezért kapnák a fizetésüket, de vagy túl hülyék vagy túl lusták hozzá.

Csak éppen arra nem, hogy pisilni menjek, vagy hogy a saját doktori témámmal foglalkozzak végre.

Na de jövő hétre Prágába megyek, hivatalosan ugye sörözni, mert hát mi másért menne az ember Prágába, nem hivatalosan meg elektronmikroszkópokat beállítani. Várom mint a karácsonyt, több okból is:

- előadást fognak tartani szakemberek a cryoTEM-ről, amiért ugye most osztották a nobel-díjat

- három különböző TEM is lesz ott, egy Morgagni amit igazából leszarok, lesz ott egy Philips CM 100 is, egy igazi relikvia, brutális és hatékony, azon aztán meg lehet tanulni a szakma hardkór alapjait. Lesz ott még egy Tecnai T20 is, de azon nem fogok meglepődni, hiszen én G2-n nevelkedtem, majdnem tökre ugyanaz a kettő.

- A négy csillagos hotelben fejenként egy éjszaka 2500 HUFból kijön. Reggelivel együtt.

- A program általában öt után véget fog érni. Ketten megyünk a városból Petivel, mindkettőnknek megvan a Borderlands Steamen, a hotelben pedig lesz jó net. Következtetés?

- Sör.

Olyan leszek ott egy rakás TEM között, mint egy kisgyerek a játékboltban, ahol nagyon drágák a játékok, de attól még mindegyik kell, és a nyálamat fogom csorgatni.

Egy hét múlva véget ér a PhD-képzésem, és onnantól már nem hallgató leszek többé. Nem kapok többé ösztöndíjat az egyetemtől, ami nem is baj, mert egyrészt megalázóan kevés volt, másrészt azért a megalázóan kevésért is tigris módjára kellett küzdenem, mert a HSZI annyira kelletlenül utalta minden egyes hónapban, mintha maguknak akarták volna megtartani. De tényleg, én szolgáltatói irodát nem láttam még ennyire baszni bele a kifizetésekbe.

Na de innentől más világ lesz, mert most egy hónapig egy fillért se kapok.

Meg a fizetést az utólag fogják utalni. Innentől egyetemi dolgozó leszek, tudományos segédmunkatárs, legalább két és fél évig. Aztán ha megírom a disszertációt és elindítom a fokozatszerzési eljárást, akkor onnantól doktorjelölt leszek egészen addig, amíg meg nem védem. Ezzel kapcsolatban van egy jó sztorim.

Az van, hogy a munkafelvételhez el kellett vinnem a diplomáimat ugye a végzettségemet bizonyítandó. De ez nem volt elég, az érettségimet is be kellett mutatnom. Schmitt Pál óta találták ki, hogy az érettségit is bizonyítani kell, azóta lett ugyanis divat az, hogy kamu végzettségekkel lesznek akár miniszterek az emberek (ez nem vicc, ez a magyar valóság, és ez törvénybe van foglalva). A komplett iroda akkor tört ki röhögésben, amikor elmeséltem, hogy tőlem még az általános iskolai bizonyítványomat is kérték, ami nyilván nem volt nálam. Aztán persze kiderült, hogy a bérosztályon új volt még a hölgy, és nem tudta, hogy általános bizit a takarítóktól szoktak kérni, hogy megvan-e, mert nekik akár az is lehet a legmagasabb iskolai végzettségük.

A nap másik dilemmája akkor adódott, amikor a fent említett okból új adókártyát is kell igényelnem. Tudniillik az eredeti még 5-6 évvel ezelőtt eltűnt. Nem tudni, hogy ellopták vagy elvesztettem, de mindenesetre gyanús körülmény, hogy a komplett pénztárcámmal együtt tűnt el valahol a belvárosban.

A 17T34 jelű formanyomtatványon viszont nagyon nem mindegy a tényállás, mert ha ellopták, akkor ingyenes a pótlás, ha meg elvesztettem, akkor pedig 3000 kemény magyar pénz az illeték. Nekem pedig még jól jöhet az a 3k a következő hónapban, amikor ugye nem kapok még fizetést...

Aztán úgy döntöttem, hogy nem akarom kitenni a nyulat annak a traumának, hogy engem éjszaka tekesek hurcolnak el az ágyamból adócsalásért (asszonypajtás azt mondta a telefonba, hogy őt az nem zavarná, gyorsan vissza tudna aludni, de a nyúl szerintem bepánikolna, hogy a mozgolódásból ítélve már biztos reggel van, ő meg nem kap tápot), ezért órákon keresztül tartó agyalás után végül a nyúl érdekeit maximálisan szem előtt tartva kifizettem azt a pénzt és úgy adtam be a nyomtatványt, hogy elveszett. Btw én sem szeretek tekesekre felriadni éjszaka, pedig bőven volt már rá példa.

Na szóval ez van.

Meg olyat is a héten tapasztaltam, hogy feltámadt a halálból egy kütyüm, de nem csak valami power saver vagy Eco üzemmódból, hanem a totális és végérvényes pusztulásból. A power bankomról van szó, ami még Horvátországban halálozott el egy hosszabb osztrák kempingtúra előtt egy gagyi szar kínai adapter miatt, így elég kényelmetlen helyen és időben érkezett a baj, ráadásul pótolni sem tudtam, mert elfelejtettem a bankkártyám pinkódját.

Igen, ez is jó sztori. Akkor már vagy két hete nem használtam, csak paypassra és online utalásokra, és amikor újat akartam venni, akkor TOTÁL elfelejtettem, de annyira, hogy később se jutott eszembe, és a bankban sem tudták kideríteni hogy mi volt az, úgyhogy újat kellett igényelnem.

Aztán amikor itthon rákötöttem az USBhubra, akkor meg felvillant és azóta működik. Mármint a power bankot, nem a kártyát.

M pedig kapott egy vadonás újat, amit magamnak akartam rendelni.

Amikor ma reggel beléptem a Bölcsészkar épületében a portásfülkébe, azt a portást találtam, aki mindig furcsán szokott engem méregetni, mintha gyanús lennék neki valamiért. Nem teljesen értem egyébként ezt a testbeszédet, évek óta abban a szent portásfülkében szoktam felvenni a Raman-labor kulcsát, és évek óta tőle, és ennek ellenére minden reggel úgy néz rám, mintha sose látott volna még, és egyébként is mit keresek ott, biztos valami rosszban sántikálok, és el akarom lopni a kulcsot, vagy ami még rosszabb, a nyolcvan kilós műszert a laborból. Vagy lehet, hogy csak tönkre akarom tenni direkt, mert én egy ilyen punk fiatal vagyok, aki azért tesz le műszerkezelői vizsgát, hogy megkaphassa a kulcsot ahhoz a műszerhez, amit aztán pár hónappal később direkt tönkre akar tenni.

Vagy hát nem értem, milyen perverz gondolatok merülhetnek még fel a fejében ezzel kapcsolatban.

Mindegy, nem szoktam ezt egyébként magamra venni, ez a szokásos rituálé kettőnk között, ő csúnyán néz és húzza a száját, én aláírom ami alá kell, megkapom a kulcsot, aztán szevasz.

Igen ám, de ma reggel szürreális élményben volt részem, a portás váratlanul shittesztelni kezdett engem.

Miközben átadta a kulcsot, hirtelen megkérdezte, hogy az OSL-labor nevében az O az az oszcilloszkópra utal-e.

Először nem értettem a kérdést, annyira hülyén hangzott. Milyen labor, mire? Miután elismételte, bevallottam neki őszintén, hogy életemben nem hallottam ilyen nevű laborról az épületben, de nem hiszem hogy azt jelentené, mert oszcilloszkópot a villamosmérnökök használnak, az épületben székelő bölcsészek és a földrajzosok pedig köztudottan nem villamosmérnökök, így tippre biztos valami röntgenanalitikai laborról lehet szó, és biztos, hogy nem oszcilloszkópokról. Meg az egy táskányi kis cucc, arra minek külön laborhelyiség?

Szóval mondtam neki, hogy nem tudom, sose voltam ott, de nem hiszem.

Erre totál leolvadt az agya, hogy mégis hogy történhetett az meg, hogy én nem tudtam, hogy a Természetföldrajz tanszéken van egy OSL-labor, és megint gyanúsan kezdett engem méregetni.

Mondtam neki, hogy úgy, hogy ott még soha nem voltam, mert nekem csak a Raman-laborba van bejárásom, azért szoktam tőle mindig csak azt a kulcsot felvenni, és nem másikat.

Erre mondta, hogy van kormeghatározó gépük is.

Nem említettem neki, hogy történetesen azt már láttam, és hogy pont az egyik nálam végzett hallgatóm működteti a radiokarbonos labort. Ehelyett csak annyit mondtam, hogy igen, C14.

Erre bólintott, mint akinek sikerült valamennyire elnyernem a bizalmát, és ideadta végre az a szájbakúrt kulcsot.

Vazeg.

És úgy húzza a száját, mintha ő szarta volna az egyetem alapkövét.

A másik portás sokkal jobb fej, az egyetlen nyamvadt szó nélkül nyomja a kezembe egy másodpercen belül, ő képes volt néhány év alatt megtanulni, hogy ha engem meglát, akkor a Raman-kulcsért jöttem. És még a Lidlben is felismer és köszön. Ettől többet nem várok el egy portástól.

Régen volt egyetemista poszt (tegnap), most lesz egy.

Életem utolsó érdemjegyeit kaptam meg ma. Illetve egy még lesz majd, amit a doktori szigorlatra kapok, de az még odébb van.

Most döbbentem rá, hogy kimaxoltam az iskolarendszert.

És arra is, hogy a PhD-képzés volt az egyetlen egész életem alatt, amit színötösre teljesítettem. (Jó, ez mondjuk nem egy nagy érdem, de menőn hangzik.)

Az összes internetek már egy hete ezen a témán pörög, így gondoltam én is véleményt nyilvánítok, mert érintve érzem magam.

Merthogy vannak kommentelők, akik azt állítják, hogy aki R&D-pályát választ, az a könnyebbik utat választja, mert csak ülni kell és mereszteni a seggünket a klímás irodában, miközben a GDP-t meg a kétkezi munkások termelik helyettem. És én ezt egy kicsit magamra vettem.

Nem nagyon, csak kicsit, mert azzal természetesen tisztában vagyok, hogy aki ilyet állít, az egy egyszerű, mezei faszkalap, akinek seggfájása van attól, hogy a tudósok szerinte lenézik őt és a munkáját.

Egyébként nem nézik le, csak egyszerűen túl idióta ahhoz, hogy megértsen néhány összefüggést. De ezzel nincs semmi baj, hiszen éppen azért raktáros.

Először mutatok egy pályázatot, amire az elmúlt héten kaptam meg a felhívást, és ami -a kommentekkel szemben- gyönyörűen ábrázolja a valóságot. Röviden arról van szó, hogy a DHL önjáró targoncát akar építtetni a raktáraiba. Aki megtervezi neki, az 15k eurót nyerhet.

Ennyi.

Ennyit ér több száz raktáros munkája, 15k eurót, amit egy marék mérnökhallgató néhány heti munkával kiráz a csuklójából, aztán továbbrepül a következő pályázatra, hogy legyen pénze sörre még a diplomaosztó előtt.

A kommentekből az is látszik, hogy a raktárosoknak halovány fogalmuk sincs róla, hogy egy docens/kutató mit is csinál és ahhoz mekkora teljesítmény kell. Nem hogy pontos fogalmuk nincs róla, de hozzávetőleges sem. Fordítva ez már nem teljesen igaz. Sose raktároztam, de elég konkrét elképzelésem van arról, hogy mit igényel az a munka.

Aki raktáros, az mondaná, hogy oké, akkor menjek és próbáljam ki, lássuk hogyan bírom. Nos, mennék én, hogyne mennék ennyi pénzért, de van két apró gond. Az egyik az, hogy akkor engem senki nem tudna itt helyettesíteni. A nagyobbik gond az, hogy ő sem. Mondanám, hogy próbálja ki, milyen doktorjelöltnek lenni, de nem tudná, mert ezt sok-sok évnyi gürizéssel lehet kiérdemelni. Mármint nem a titulust, hanem a lehetőséget, hogy tovább dolgozhassak, fokozottabb tempóban, rabszolgaként tartva, éhbérért. Ide nem elég a nyolc általános, de néha még önmagában az egyetemi végzettség sem.

És el is jutok ezzel a második észrevételemhez; hivatástudat is kell ehhez a melóhoz, amit én végzek. Elkötelezettség. A tudat, hogy nem vagyok olyan egyszerűen pótolható, és az ehhez kapcsolódó felelősségérzet. Nem azért nincs kedvem elmenni raktárosnak egy fél évre, mert büdös a fizikai munka. Azért nincs kedvem, mert tudom, hogy az alatt a fél év alatt legalább 4-5 hallgató írta volna nálam a szakdolgozatát olyan témákról, melyek fejlesztik az ipart, és a lögybölődő gazdasági fostenger egyre emelkedő szintje felett tartják ennek az országnak a fejét. Azzal, hogy dobozokat pakolok, nem fejlesztem az ipart. Azzal én csak a saját összekuporgatott fizetésemnek örülnék, miközben mindenkinek azt hazudnám, hogy én szarom a GDP-t.

Mondok én valamit.

Az általam lepublikált és levédett ipari technológiákkal nagyságrendekkel több GDP termeléséhez járultam hozzá a PhD képzésem elmúlt három évében, mint száz raktáros ugyanennyi idő alatt.

Ha egy docens nem állami alkalmazásban állna, hanem kimenne az iparba dolgozni, szintén egy raktáros fizetésének a többszörösét keresné, de ez meg a másik.

Na. Hur-durr.

A leggecibb szarrágó zsidó dolog, amikor ha valami "esküvői", akkor ötször annyiba kerül, mintha ugyanaz lenne, csak nem esküvői. Egy sima fotózás 2-3 napi munka, abból egy nap maga a fotózás, és 1-2 az utómunka és a retus, ha annál többet kell retusálni, akkor nagyon béna a fotós és szarok a képek. Három napi munkáért senkinek ne legyen képe itthon egy kezdő mérnök havi fizetését elkérni. Ugyanez vonatkozik az esküvői csokorra meg az esküvői frizurára a fodrásznál. Az biztos, hogy rajtam senki nem fog nyerészkedni, inkább csinálom magamnak a fotókat, esküvői szelfiket retkesre összefogdosott lencséjű mobillal, faszom. Egyébként is ahogy elnézem a fészen az utóbbi években az esküvői fotókat, olyanokat az öcsém is simán tudna retusálni, ha szépen megkérném. Az, hogy lövök három klisés képet a Dunaparton, aztán lökök rájuk egy giccses filtert, az nem munka.

Lehet, hogy mindenki kifizet egy havi fizetést tíz képért, de akkor mindenki el van tájolva.

Na mindegy.

Ma megint kicsimmel záróvizsgáztatásokba, de ma ügyes volt az a kilenc ember, mert csak egyet buktattunk meg közülük, de őt is azért, mert az istennek se jött rá, hogy az elektron nélküli hidrogén az proton. Így ne is menjen át.

Meg spektrofotométer-ügyben is van fejlemény, holnap jövök majd SEM-képekkel és egy újabb transzmittanciával, ha nem leszek hozzá annyira lusta, mint ma voltam.

Ma délelőtt elvezettem Makóra, meg vissza. Ijesztő volt az eszeveszett kilencvenes sebesség.

Meg ma délután pontban négykor bezárták nálunk az ETR-t, ezzel az utolsó bástya is leomlott a felsőoktatási rendszerünk végvárain, hogy helyét a barbár neptun vegye át. Azt hittem, hogy örökre megszabadulok attól a vödör trágyalétől, ha elköltözöm a világ végére, de még ide is utánam jön basszameg. Érdekes módon négy óra tíz perckor még szabadon lehetett használni az ETR-t, utána viszont bejelentkezni már nem lehetett, viszont aki még előtte bejutott, azt nem dobta ki egyből, hanem bent maradhatott.

Elmondhatom magamról, hogy talán én voltam az utolsó ember, aki ETR-t használt ezen az egyetemen. A végsőkig kitartottam. Az utolsó percek szívszorító eseményeit tökjól összefoglalja ez a facebook-beszélgetés.

Témaindító poszt.

Több kérdés is felmerül egymás után, de a leglényegesebb talán az, hogy milyen elvi megfontolás mentén rak ki egy egyetemi mesteroktató személyes adatot egy nyilvánosan elérhető egyetemi szerverre. Ha kutatási anyag, az érthető, kell a tárhely. Ha poresz, az is érthető, jobb, ha nem otthon van tárolva. De családi fotók?

Az egyetem alatt végig nyilvánvaló volt, hogy kik azok az alkesz tróger kolisok, akik közel kerültek a húsos fazékhoz, és valahol sejthető is volt, hogy a fontosabb tisztségek betöltői a HÖKben nem csak valami tanulmányi ösztöndíj-kaliberű díjazást kapnak, de én a mai napig reménykedtem azért. Mertem remélni, hogy mondjuk nálam nem keresnek sokkal többet valéta pénztáros, meg SZÖB-elnök, meg egyéb bullshit ruhatáros tisztséggel, maximum valami kis alamizsnát, ösztöndíjkiegészítést, ami jól jöhet, ha az ember hó végén zsömlét akar venni meg tejet.

Nem, most világosan kiderült, hogy simán behúztak rendszeresen 130-140 rugót karácsonyi jutalomként ezek a pöcsfejek, és amíg Szegeden mondjuk 60k-t kapott a kari HÖK-elnök, addig Miskolcon ennek több, mint a háromszorosát. Baszki, négymillió az csak félmillióval kevesebb, mint amit a sokat szidott Török Márk összeszedett.
Itt szeretném jelezni, hogy a tanulmányi ösztöndíj nálunk kitűnő tanulóknak kb. 15k körül mozgott, és egyszer rémlik, hogy kaptunk karácsonyi jutalmat is, 10k-t. A TDK első helyért 20k járt, a debreceniek körbe is röhögtek minket. De mi örültünk neki, mint a szar. És ezalatt a valéta pénztáros másfélszer annyi karácsonyi jutalmat tett zsebre, mint amennyit egy doktorandusz összegürizik egy hónap alatt. Brutál.

Mondjuk ezek az emberek meg is érdemlik a sorsukat.

A trigger modul átesett a tűzkeresztségen egy tanszéki buli keretei között. Nyugdíjba vonul az egyik laboráns, az üvegtechnikus* pedig írt hozzá egy dalt, azt adtuk elő 7-8 egyéb retró klasszikus mellett. (Volt Beatrice, Bródy, Zalatnay, Charlie, Presser, szóval úgy kábé minden, ami csak az eszünkbe jutott.)

A bass drumra különösen büszke vagyok, én alkottam vegyszeres dobozból, kék csomagolópapírból, lila glitterből és hajlakkból.

Aztán meg feloszlottunk.
Béke.

* Névre szóló borospoharat csinált nekem külön erre az alkalomra, mekkora menőség már. Meg szerencsehozó malacfejet.

az én gyermekem

Az utóbbi egy évben hobbiból (enyhe főnöki noszogatásra) az alábbi eszközt terveztem meg és gyártattam le. Ez egy elektrospinnig device, polimerekből lehet vele folyamatos nanoszálat készíteni. Az üzemi feszültsége a képen éppen 20100 V, ami egyébként nem túl egészséges, azért is van plexi alatt az egész. Másfél milliótól már lehet ilyet kapni a megfelelő helyen, de saját tervezéssel sokkal több a lehetőség és az izgalom.

Egy hétig nem mertem bekapcsolni sem. De ma kipróbáltam.

Ez pedig a targeten keletkezett fehér paca (ami egy nagy kupac nanoszál) felülete AFM-mel feltérképezve, a szálak átmérője 300-400 nm körüli lehet.

Büszke vagyok. Ez a második komolyabb laborműszer, ami az én kezeim közül kerül ki.