Ami kicsit baszkurálja a csőrömet mostanában, az az alábbi idagram negyedik síknegyede, melyet pirossal jelöltem.

Más az, ha az önkormányzat ingyen küld valakinek és nincs más, de akiknek van pénzük és lehetőségük, azok miért vesznek inkább színes homemade rongyokat, amikor kb. ugyanannyiért, vagy csak kicsivel többért tudnának venni olyan maszkot is, ami megvéd a vírustól?
Nézek itt most celebekre és influenszerekre. Meg akárkire, aki divatolni veszi a maszkot.

Lehet, hogy kicsit nyers vagyok, de az nem tűnik érvényes kifogásnak, hogy az FFP2-3 az kizárólag az egészségügyi dolgozóknak kell, mert egyrészt azzal őket védem és tehermentesítem, ha olyan maszkot viselek én is ami ér valamit, nem fertőződök meg és nem adom tovább a kórságot háromszáz embernek a boltban, másrészt nekik van, nekik jut, róluk a fenntartójuk gondoskodik, és ha én önerőből a felfutó járványgörbe alatt is tudtam venni annyi minőségi maszkot, hogy még elajándékozni is jutott belőle, akkor nem hiszem el, hogy az adott intézmény beszerzési osztályán mancika nem tudja megtenni ugyanezt annyiszor és annyi tételben, amilyenben tőle telik.
Nyilván kell nekik is. Nyilván szereznek is. De ha a járványhelyzet ellenére én mezei halandóként sikeresen hozzá tudok jutni akár egyhez is, akkor az azt jelenti, hogy van akkora kínálat a piacon, hogy nekem is jusson, és amiatt meg hadd ne legyen már bűntudatom, ha rámegyek a lepattanóra, mert az elérhető legjobb színvonalú cuccokkal szeretném megvédeni magam és a családom.

Azzal is szeretnek érvelni, hogy a sebészmaszk az csak a környezetet védi a saját testnedveimtől és ezért lófaszt sem ér, de arról valahogy ilyenkor mindenki elfeledkezik, hogy azoknál elég keményen van vizsgálva és szabályozva, hogy az anyagukon mi jut át és mi nem, sok évtizedes tapasztalat és kutatási eredmény gyűlt fel róluk a cseppfertőzéssel terjedő kórokozók kapcsán. Ilyen szempontból sokkal hasznosabb azt viselni, mint egy random otthon összevarrt maszkot, aminek a minőségéről csak annyit lehet megállapítani, hogy melyik turkálóban vettük függönyként kilóra.

Ha minden igaz, akkor hátralévő életemben még kétszer lesz mindenképpen szükségem öltönyre: az esküvőmön és a védésemen. Az esküvőm szabadtéri lesz, vidám és könnyed öltözék lesz rajtam, mert nem akarok úgy kinézni, mint aki érettségizni megy. A védésemen viszont pont úgy akarok kinézni, mint aki érettségizni megy, nem pedig úgy, mint egy turista a bahamákon. Szóval a kettő nem kompatibilis egymással. Úgy néz ki, hogy két külön öltönyt kell beszereznem, melyeket összesen egyszer-egyszer fogok viselni.

Ami a kettőt ötvözné, az a kohász egyenruhám lenne, ami esküvőn menőn nézne ki, bár semmi köze nem lenne az esküvő tematikájához, a védésen pedig nagyjából alkalomhoz illően nézne ki, bár a hagyományokhoz ezen a szinten már nem illeszkedik.

Meg amúgy se jönne rám, mert már harmadévben kihíztam a gecibe.

Nem tudom feloldani ezt a paradoxont.

Eléggé sláger most a Bandersnatch kapcsán ez interaktív jellegű megoldás, hogy a fogyasztó választja ki, hogyan folytatódjon a sztori, és hogy az egyik kalandkönyves kiadó már be is perelte emiatt a Netflixet, mintha ez az ő kizárólagos találmánya lenne.

Tegyük félre azt, hogy évezredek óta nagyjából így mesélnek mesét az anyukák esténként a gyerekeiknek, és tegyük félre azt is, hogy ennyi erővel a Jóban-rosszban stábját is keményen perelni lehetne, miután nézői petíció hatására visszahozták az egyik előző epizódban kiírt pap karakterét.

Egyesek már a tartalomfogyasztás forradalmát vízionálják ettől a megoldástól, én pedig remélem, hogy minél hamarabb véget ér ez az elborult divat, és a feledés homálya borul rá jó sokáig. Ötletesnek elég ötletes megoldás persze, hogy a kalandkönyves történet egy kalandkönyves jellegű alkotásban jelenik meg. Értem én, meta az egész, de én nem a saját döntéseim miatt akarok izgulni, hanem az írói történetvezetésre vagyok kíváncsi, arra az ívre, amit el akarnak nekünk mesélni. Azt akarom látni, hogy az író hogyan döntött a történet sarkallatos pontjain, nem pedig azt, ahogy én döntenék, mert azt tudom magamtól is.

Valamilyen szinten azért hálás vagyok a mostani munkahelyemnek, mert olyan dolgot tapasztalhattam meg itt, amit korábban soha nem láttam, sőt, még csak fel sem merült bennem, hogy ebben a K+F szférában egyáltalán létezik ilyesmi.

A vezetői inkompetenciát.

Kidolgoztam egyébként egy tesztet, amin gyorsan, egyszerűen, és a Napnál is világosabban kijön, hogy mennyire kompetens a vezető. A metódus az, hogy odamész hozzá, és megmondod neki, hogy szükséged lenne az aktuális megbízás elvégzéséhez egy GC-re.

Én egy olyan burokban nőttem fel, hogy ha a főnök elé odaálltam egy ötlettel vagy egy kérdéssel, akkor meg lehetett vele beszélni, nyitott volt rá, el lehetett volna sírni a bánatom a vállán, ha úgy adódik. Szerintem egy főnök attól főnök, hogy

1) határozottan, ha kell az asztalra csapva képviseli a beosztottjait és azok igényeit mindenki más, de főleg a nagyobb főnökök előtt

2) menedzseli a szervezeti egység erőforrásait, ki mivel foglalkozzon és mennyi energiát feccöljön bele abba, amivel éppen foglalkozik

3) lojális kapcsolati tőkéje van, amivel melót vonz be, amivel pénzt vonz be

Az csak egy totál sokadlagos dolog, hogy a főnök ezek mellett képben van a saját környezetével, és az eszközökkel, amikkel az osztálya/divíziója dolgozik. Nem várom el, hogy szakember híján mondjuk a saját két kezével készítsen elektrontomográfos felvételt. Ehhez nem kell értenie. Azt viszont elvárom, hogy mondjuk meg tudjon különböztetni egy XRF-et egy XRD-től, ha anyagtudományi területen dolgozik, és éppen potenciális partner jön laborlátogatásra. Legyen tisztában mindkét eszköz lehetőségeivel és működésével, mert ezen fog múlni a meló és a pénz. Legyen fogalma arról, hogyan kell egy mintát előkészíteni egy random vizsgálatra, ha éppen mindenki más el van foglalva. És egyáltalán, elvárom, hogy legyen fogalma arról, hogyan lehet megfogni egy problémát, amivel az ipari partner egy szép napos délelőttön beállít, mert ő fogja megmondani, hogy be tudjuk-e vállalni, vagy nem tudjuk bevállalni.

Mindezt csak azért várom el egy főnöktől, mert minderre még akár én is képes vagyok, beosztottként.

Szóval nem kell azt sem tudnia, melyik gombbal kell bekapcsolni egy pásztázó elektronmikroszkópot, ha van olyan embere, aki azt helyette tudja. Egy főnöknek ez nem feladata.

A fentebbi felsorolás a határozottságról, a menedzseri képességekről és a kapcsolati tőkéről, az viszont mind feladata. Ezektől lesz valaki főnök, és ha ezek közül valamelyik nincs meg, akkor ott nagyon nagy bajok vannak.

Szóval ha odaállítasz azzal, hogy szükséged lenne egy GC-re, akkor egy jó főnök első kérdése az lesz, hogy oké, ne aggódj, szerzünk egyet, milyen detektorral kellene?

Onnan tudom, hogy egy jó főnöknek ez az első kérdése, hogy Szegeden pont ez volt a helyzet. Ott ez a beszélgetés elhangzott, így, szó szerint.

Egy közepesen jó főnök esetleg megkérdezi, hogy miért is kell pontosan a GC a melóhoz.

Amikor most két hete felvetettem, hogy kellene nekem egy GC, a jelenlegi főnököm első kérdése ez volt:

Az mi?

Aztán amikor a vezetői meetingen felolvasták neki a marketing-szagú leírásomat az eszköz képességeiről, amiben az univerzális felhasználási lehetőségeit tömjéneztem, a válasza ez volt:

Ez csak alapkutatásra jó, nem kell ez nekünk.

Na hát ez az oka annak, hogy fel fogok mondani a picsába.

Meg az, hogy meg sem tud különböztetni egy XRD-t egy XRF-től, pedig egy intézetet igazgat anyagtudományi K+F területen. Ez haverok között még elmegy, de amikor a partnernek mutatjuk be a labort, akkor már inkább gáz.

És ez a sztori megtörtént.

Nekem kellett bemutatnom a műszereket, mert éppen én voltam ott. Az UV-VISt raktam éppen össze, ami évek óta egy dobozban porosodott hátul.

Azt szintén nekem kellett bemutatnom.

Mert a főnök azt sem tudta, hogy egyáltalán van ilyenünk.

És ezt láthatóan csak én éreztem kellemetlennek.

Az osztályvezetőm pedig

1) még az elvégzett melókat sem képes határozottan kifizettetni a megrendelőkkel, ezért kábé nulla a bevételünk

2) azt sem tudja, hogy éppen milyen projektek futnak és ki mivel foglalkozik, ezért két-három ember végzi a full munkát az osztályon, amik végül mégis ott akadnak el, hogy ő nem adminisztrálja le még azokat sem

3) az ipari partnerek a szó legszorosabb értelmében menekülnek előle a konkurenciánkhoz. Ezt onnan tudom, hogy még nekem is szélesebb és lojálisabb kapcsolatrendszerem van, mint neki, pedig én azért eléggé kis hal vagyok még az óceánban.

Na, hát ezért fogok felmondani a picsába.

Már csak egy felmondási mintát kell szereznem, kitöltenem, berakni a fiókba, és arra várni, hogy mikor cseppen bele az utolsó csepp a pohárba. Ilyen áramlási sebesség mellett még talán év vége előtt.

Szomorú, mert mielőtt eljöttem, még jó hely volt ez. Aztán változtak az idők és a vezetőség összetétele, és szomorú, hogy így beleáll az egész a földbe.

- Amikor három hónapot késik a csomagod, mert nincs postás, aki Pestről tovább vinné vidékre.

- Amikor duplájába kerül a ház felújítása, mert a munkások lelépnek a pénzzel.

- Amikor minden más is duplájába kerül, mert amúgy is lófaszt ér a Forint.

- Amikor késik a buszod, mert az előző járat sofőrje leszállt a végállomáson meghalni.

- Amikor a magyartanár tanítja a gyerekednek a fizikát. Meg a matekot, meg a biológiát, meg az éneket, meg a tesit.

Még gyűjtöm az élményeket arra az esetre, ha netán elhúznék a picsába és honvágyam lenne.

Ez például még ropog:

- Amikor az egész divíziót kényszerszabadságolják, mert meghalt az épület fűtésrendszere amit egy hónapja csináltak meg, és nem hajlandóak megint kijönni.

Csak úgy mondom, hogy tegnap bedobtak a postaládánkba egy szórólapot, amin a helyi légzsák-összeszerelő üzembe kerestek munkást a szalag mellé, három feltétellel: általános iskolai végzettség, tiszta erkölcsi és jó kézügyesség.

Forintra pontosan ugyanannyi fizetésért, amennyit az egyetemen PhD-ösztöndíjként + kiegészítő ösztöndíjként kaptam azért, hogy egyetemistákat oktattam.

Csak úgy mondom, hogy a mai magyar valóságban általános gyakorlat az, hogy doktoranduszok keresnek feleannyit, mint amennyit gyári munkások nyolcosztállyal.

De a kézügyességem azért 18 év zeneiskola után talán még a régi.

Levágom egyből, hogy ez csak egy trollkodás (lassan évtizedes tapasztalat, hogy a kormánymédiát könnyebb meghekkelni, mint a nagyi mobilját), így a maga módján mérsékelten szórakoztató is, de leírom, hogy mi lett volna, ha komolyan veszem, és felkúrom rajta az agyam.

mi lesz szépreményű csemetéikkel, akik ezentúl a közösségi oldalak és az online pornó helyett Horatius és Vergilius, netán a galád Cicero vagy Seneca böngészésére kényszerülnének.

Sőt, mehetnének egyből zárdába, nehogy még másokkal érintkezzenek, és a tisztátalan gondolatok is jobb, ha elkerülik őket egész életükben! Ahogy a szerző példája is mutatja, egyenes út vezethet innen a megkeseredett életvitelhez, vagy opcionálisan a fundamentalista, frusztrációtól fűtött terrorizmushoz.

bevágtatna az a bizonyos négy lovas meg a babiloni szörny, és bekövetkezne a világvége.

Milyen négy lovas és milyen szörny? Csak hogy ellenőrizem, nem képmutatás esete forog-e fenn.

Janus Pannonius, legelső poétánk ezen ugyanvalóst elcsudálkozna, ugyanis számára magától értetődő volt, hogy egy valamirevaló kamasz már nemcsak folyékonyan ír és olvas latinul, hanem bármilyen antik versformában és bármelyik klasszikus vagy neolatin költő stílusában verselni is tud, mi több, úgy 17-18 éves korodra már akár a saját egyéni stílusod is kialakulhat. 

Szerintem inkább azon csodálkozna el, hogy az utóbbi fél évezredben szinte lófaszt se fejlődött a kultúra és a technika. Ha most élne, csodálkozna azon, hogy egyes népcsoportok az országban még mindig vérfertőzik magukat és posvány vizét isszák. Hogy a vasút és a posta alacsonyabb színvonalon üzemel, mint a feltalálásakor. Hogy vannak, akik elutasítják a fejlődést, és révetegen a múltba fordulnak, hátha az segít.

Nem, Janus Pannonius szerintem okosabb volt ennél, és bánt, hogy egy irodalmár ennyire lenézi az ő emlékét.

Üres óráidban remekül elszórakozol azzal, hogy ógörög verseket fordítasz latinra vagy pedig a geometria és a filozófia összefüggésein elmélkedsz.

Igen, pont ezt csinálnám, ha nem találták volna fel azóta az áramot, és lennének üres óráim. Így viszont sokkal kézzelfoghatóbb és objektíven hasznosabb tudományos kérdéseken és számításokon is tudok elmélkedni, nem pedig csak elvont faszságokon dagonyázás közben.

Rájöhetne, hogy ezelőtt egy fél évezreddel a hasonszőrű nebulók nemcsak sokkal többet tudtak, mint ő, hanem sokkal izgalmasabb, tartalmasabb életük is volt. 

Na, kíváncsi vagyok, milyen OKTV- vagy TDK-eredményekkel szerepeltek! Milyen PC-játékokra szerveztek iskolai LAN-partikat, illetve ki volt a kedvenc zenei előadójuk a bulikban! Hogy mit tanultak töriből, vagy ami még inkább érdekel, mi volt a természettudományos tárgyak tananyaga! Milyen tapasztalatokat szereztek autóvezetés közben, vagy mesélhetnének az első iskolai szerelmükről.

Ja várj, akkor még koedukált iskolák se voltak...

Mikor ébredünk már rá, hogy sokkal több hasznát vennék a latin nyelv és irodalom ismeretének, mint a számítógépes tudományoknak?

Látod, beraktam ide egy, a gondolataimat tömören, pár száz kilobájtban kifejező, univerzálisan értelmezhető mozgóképet. Utánam tudnád csinálni ugyanezt ógörögül, pergamenre?

Csakhogy az a helyzet, hogy a számítógép és az összes egyéb kütyü kezelését gyerekjáték megtanulni. Szó szerint gyerekjáték. Etiópiában végeztek egy olyan kísérletet, hogy napelemes táblagépeket osztottak szét a gyerekek között. Még be sem kapcsolták a gépeket, nem magyaráztak semmit, csak odaadták. Egy fél év múlva visszamentek, a gyerekek pompásan tudták kezelni a táblagépet és a rajta lévő játékokat. Nos, ez a latin nyelvről nem mondható el, azt sokkal nehezebb megtanulni. 

Na és melyik fán nőtt az a tablet meg a napelem, amit adtak nekik? A szerző szerint a szoftveres és hardveres architektúrákat tényleg a húsvéti nyuszi tojja a bokorba? Vagy talán az is lehet, hogy mérnökök fejlesztik, akik latinul ugyan korlátozottan tudnak, de programnyelven viszont profin?

Nincs olyan, hogy felesleges tudás, felesleges tantárgy. Minél többet tanulsz és tudsz, annál több vagy, hogy patetikusan foglaljam össze.

Az előbb nem azt mondta, hogy a számítógépes tudományok teljesen feleslegesek? Vagy ez valami tézis-antitézis-féle fizolófiai maszlag lenne egy poszton belül?

egyetlen tanév sem olyan, mint az előző, rosszabb a helyzet, mint egy laboratóriumban, mert az iskolákban nem fehér egerek vannak, hanem a gyermekeink.

A szerző biztosan ismeri Janus Pannonius és Vergilius összes művét legalább három kihalt nyelven, de hogy a tudományos módszertan alapjaihoz sincs köze, és csak a fotelből szájkaratézik, az is teljesen biztos.

(Néhány évszázaddal ezelőtt a kamaszok gyalog mentek el tanulni más országok univerzitásaira, pedig a közbiztonság enyhén szólva gyengébb volt, mint a mai.)

Hol van erre a forrás? (Vagy ez is Vergilius egyik epigrammájának hiteles ógörög fordításában volt benne, szóval igaz?)

A totális kudarcot roppant egyszerűen le lehet mérni: nem kell hozzá PISA-teszt, csak el kell beszélgetni velük és összemérni, hogy mennyit tudnak ahhoz képest, amit mi tudtunk az ő korukban. 

Például fel tudtunk tölteni egy nyamvadt youtube-videót? Rá tudtunk keresni tetszőleges tudományos eredményre a gugliban? Tudtunk illegálisan filmeket, zenéket és játékokat beszerezni az interneten keresztül? Egyáltalán újra tudtunk telepíteni egy operációs rendszert? Egyáltalán, tudtuk mi az az internet? Bele tudtunk lépni? Vagy még ma is, harminc évvel később is az onokák segítsége kell, ha meg akarjuk nézni a várható időjárást? Ugye, totális kudarc.

Gyermekeinknek immár nem adjuk át a saját tudásunkat, hogy arra építkezzenek. Holott attól lettünk emberek, hogy a kultúránkat is átörökítettük, nemcsak a génjeinket.

Igen, teljesen biztos vagyok benne, hogy a szerző még nem hallott az internetről, aminek pont ez lenne a funkciója. Helyette biztos szájról szájra örökíti az épületes faszságait, de addig jó.

A számtalan balul sikerült kísérlet bebizonyította, hogy nincs más út, mint visszatérni a hajdani sikeres oktatási modellekhez. 

Például az északi modellek azok, amik balul sikerültek? Vagy mondjon már valami példát erre is.

Olvasóink közül most bizonyára sokan szörnyülködnek, röhögnek, és az elmegyógyintézetbe tanácsolják e sorok szerzőjét. De csak nagyon drasztikus, a digitális korszakban hihetetlen őrültségnek hangzó módszerekkel lehet visszafordítani ezt az elhülyülést.

Én elektromos ösztökével próbálkoznék például, de lehet hogy a korbács megfelelően korhű lenne a szerző számára. Ja vagy nem róla van szó?

Így aztán teljesen hiába vívjuk meg ezt az izgalmas kultúrharcot, hiszen gyermekeink sem a mi, sem az ellenlábasaink kulturális vívmányaira nem lesznek kíváncsiak.

Milyen ellenlábasokról van itt szó? Vagy ez már valami háborús retorika, amit szintén a gyerekeinkre kell hagynunk, hogy ők is megkeseredett középkori gondolkodású nyuggerek legyenek, akik nem tudnak lépést tartani a világgal, és ezért a világra haragszanak? Nagyszerű ötlet.

Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy a latint is értem némileg, és néhány programnyelvet, a C-t és a bash-t is némileg. Előbbit passzióból tanultam, és azóta se vettem sok hasznát, utóbbit pedig azért, mert úgy éreztem, azzal nem csak a saját magam számára, hanem mások számára is hasznos lehetek az interneten keresztül. Egy latin epigramma nagyon jól tud szórakoztatni, talán még az élet értelmén is elgondolkodtat, de egy kódrészlet meg konkrét ipari problémákat oldhat meg percek alatt. Olyan problémákat, amiken pénz, állások és emberéletek múlnak. A szerzőnek pedig nem az a legnagyobb baja, hogy egy megkeseredett vén fasz, hanem hogy még ezen kívül önző is.

Mindenesetre érdekes, ahogy a régi idők szépségén és a mai tudás feleslegességén mereng, aztán ahelyett, hogy a templom ajtajára plakátolná ki a böffenetét, inkább átadja a kéziratot egy olyan szerkesztőnek, aki fel tudja azt rakni a netre, mert ott egyszerűen több embert elér a poszt.

Ami nem közös a fenti fotókban:

- A bal szélsőt Miskolc második legnevesebb tetoválószalonjában készítették, a többit pedig nem.

Ami közös a fenti fotókban:

- A rózsák és a határtalan giccs.

- Mind a hármat nagyon menőnek gondolják a tulajdonosai.

- Mindegyik óra el van baszva.

Ilyen időpontokat ugyanis egy analóg óra fizikailag nem képes mutatni. Az első fotón eleve nem látszódik, hogy az 8:55-öt vagy 10:45-öt akar jelenteni, mindenesetre az egyik mutató pont a 9, a másik meg pont a 11 felett van, ami lehetetlen, mert se nem pontban 9, se nem pontban 11 óra az idő.

A másik két órán már legalább 18-20 perc eltelt, de a kismutató még mindig pont a 2-es felett van. Ez nem tűnt fel se a megrendelőnek, se a művésznek?

Pontosabban a légnyomás félig kitolta a pilótát, mivel az a repülő belsejében bizonyára nagyobb volt, mint kívül (ellenkező esetben mindenki halott lett volna a gépen). Vagy a légnyomásváltozás szippantotta ki. Vagy az alacsony légnyomás szippantotta ki. Vagy igazából akárhogy máshogy meg lehetett volna még ezt fogalmazni úgy, hogy jó legyen.

Szabályosan vadásznak rám cégek, ami egyrészt hízelgő, mert nem nekem kell bekunyerálnom magam valahova, másrészt szívszorító, amikor régi barátokat, ismerősöket és főnököket kell azért visszautasítanom, mert kevesebbet ajánlanak, mint mások, ugyanakkor tudom, hogy sajnos nem is tudnak többet ajánlani, mert kutatónak lenni itthon egy orbitális szopás. De tényleg, a legszarabb napokat élem az elmúlt két héten, szakítós szövegeken kell gondolkoznom, hogyan mondjam meg a bajtársaknak és barátoknak, hogy kösz, de kösz nem, értékellek, mint embert, miattam van, nem miattad.

Összesen egy önéletrajzot dobtam el egy emailben az "E" jelű ipari cégnek, és egy interjúra mentem be hozzájuk, de gyorsan elterjedt a hír, és kapásból egy marék ajánlat jött vissza különböző helyekről:

- "A" lehetőség, de ez majd csak ősztől, kutatói állás ismeretlen fizetésért Miskolcon, direktben megkerestek ezzel

- "B" lehetőség, akármikortól, kutatói állás bruttó 3k-ért Miskolcon, direktben megkerestek ezzel is

- "C" lehetőség, akármikortól, Pesten, űripari állás nettó ~250-ért, de egyelőre bizonytalan, és szintén direktben nekem

- "D" lehetőség itt Szegeden, amiről egyelőre nem tudok semmit, csak azt, hogy pletykák szerint mikroszkópokkal és mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatói állás, és nettó 400 környékén kezdődhet, direktben be lettem ide is ajánlva, de mivel haza akarunk költözni, ezt vissza kellett utasítanom

- "E" lehetőség pedig egy pedigrés űrcég, akármikortól, egyelőre közelebbről nem meghatározott tisztes mérnöki fizetésért, és nem is direkt csak nekem, de ennek feltétele, hogy minden kapcsolatot meg kell szakítanom a pulival, és nem dolgozhatok utána máshol az űrszektorban.

Ez utóbbi tényező adja a legnagyobb dilemmát, de ennek ellenére eddig az áll nyerésre. Azt hittem, hogy az álláskeresés fárasztó lesz, de arról nem volt fogalmam, hogy pszichológiailag is ennyire megterhelő. Döntenem kell most napokon belül, és jól kell döntenem.

Szóval az "E" jelű cégnél interjúztam múlt héten, de olyan ajánlatot tettek, amin bizony el kell gondolkoznom (abba kell hagynom a pulizást = el kell döntenem, hogy mennyi pénzért árulnám el a barátaimat és a hobbim).

Az interjú egyébként jól ment, barátságos hangulatú beszélgetés volt, néha egy-egy tipik állásinterjús kérdéssel:

- mik az erősségeim, milyen extra tudással vagy tapasztalattal tudnám gazdagítani a csapatot (erre azt mondtam, hogy értek a vegyészethez és a műszeres analitikához)

- mik a gyengeségeim (erre nem mondtam semmit, eldöntöttük hogy nincs, és át is ugrottuk a kérdést)

- mi az ami felidegesít (ha valaki rinyál) (igen, ezt a szót használtam)

voltak intelligenciafelmérő kérdések is, just for the record:

- van kilenc tökugyanúgy kinéző golyó, ami közül az egyik könnyebb a többinél, meg egy két karú mérleg. Hogyan találnám ki a legkevesebb lépésből, hogy melyik az a golyó?

- egy csuklós buszt akarok megtölteni golflabdákkal. Hogyan határoznám meg, hogy pontosan mennyi labdára lenne ehhez szükség?

Update: Az űrcég 250 bruttót ajánlott, és ezzel elég jól el is döntötte a kérdést, és elég szép korrajzot is fest a hazai űriparról az ajánlatuk.
Az a mindfuck, hogy az interjún direkt el is mondtam az ügyvezető igazgatónak, hogy az egyetemi 160 nettót az én szakértelmemmel és tapasztalatommal eléggé megalázónak tartom, és pont ezért akarok kijönni az iparba. Ez nem ipar, ez eddig lófasz.

Manapság valami misztikus okból divat lett utálni Elon Muskot, Az Embert, Aki Megalkotta a Paypalt, a Teslát és a Spacexet, és ezzel kb. egyedül viszi a hátán a 21. század technológiai fejlődését, mert minden más milliárdos, aki megtehetné ugyanezt és többet is, látszólag szarik bele mindenbe, és csak saját magával törődik.

És ez az ember most kitalálta, hogy újra beröffenti az időközben elhalt űrkorszakot, és azzal a mozdulattal egy teherliftet kúrt fel az égre. Ha ott álltam volna, és meghallom ezt a hangot, szerintem az se érdekelt volna, ha közben elengednek a záróizmaim.

"Az ellenérvek között szerepel, hogy a kocsi kilövése az űrbe pazarlás; hogy a SpaceX valami nagyobb horderejű, inspirálóbb szimbólumot is választhatott volna, illetve hogy Musk akár jótékony célra is fordíthatta volna az autót"

Megteheti. Az ő rakétája, az ő autója, senkinek semmi köze ahhoz, hogy milyen tömegszimulátort rak a rakétájába és miért. Egyébként betontömböt szoktak, az jobb?

Imho a legjobb bizonyítékot szolgáltatta arra is, hogy bizony bármilyen szart Föld/Nap körüli pályára lehet állítani, és csak a nasa bürokratikus faszságain múlott eddig is, hogy az űrrepülés 60 éves történelmében ez az első ilyen objektum.

" NASA mindent megtesz, hogy a Marsra tervezett járműveit tökéletesen csíramentesítse, nehogy földi baktérium verjen tanyát a szomszédos bolygón. Az amerikai űrhivatal munkájában a bolygóvédelem annyira fontos szempont, hogy a Földön kívüli élet utáni kutatást is hátráltatja."

Igen. És az is nagyon jól látszódik ebből, hogy mennyi értelme volt eddig ennek. Őszintén szólva, ha tehetném, lehugyoznám a Marsot én is.

Nagy változás áll éppen be az életemben: állást keresek Miskolcon, profilomba illőt. Illetve keresni nem is nagyon kell, összesen egy db helyre küldtem be önéletrajzot, aztán egy hét múlva már négy(!) különböző helyről kaptak utánam, miután elterjedt a hírem. Konkrétan harcolnak értem, és ez kiborít, mert erre nem számítottam, a négyből háromnak szakítós szöveget kell majd kitalálnom hogy miért nem őt választom. Sajnos mindegyikőjükkel vagyok annyira jóban, hogy nincs képem azt mondani senkinek sem, hogy a pénz miatt. Pedig főleg amiatt.

A gondot az okozza, hogy a legjobb lehetőséggel el kell hagynom a hobbimat és a barátaimat. Meglátjuk, hogy van-e az a pénz. Most még nem akarok lelőni semmilyen poént, és most még kurva misztikusan hangzik ez az egész maszlag, de majd nemsokára elmesélem ezt a sztorit életem eddigi legnehezebb döntéséről, ha kissé lenyugodtak a kedélyek. Türelmet kérek szépen. Az életem egy telerakott kalandregény.

Legjobb tippem szerint a Prometheus című filmben 47:28 és 47:33 között látható eszköz a folyosón elég határozottan egy JEOL gyártmányú JEM-1010 transzmissziós elektronmikroszkóp (és határozottan nem egy 1011-es modell, mint ahogy a JEOL wiki-oldala állítja, ki is javítom mindjárt).

De vajon miért raktak az űrhajón a folyosó közepére egy olyan mikroszkópot, amit a nyolcvanas évek végén gyártottak utoljára?

Lassan két éve vagyok boldog nyúltulajdonos, de még mindig roppant kiborítónak tartom, amikor más nyúltulajdonosok a nyúl anyjaként/apjaként hivatkoznak saját magukra.

Már azon túl, hogy E/1-ben beszélnek egy állatról anélkül, hogy tudnák, hogy egyáltalán éppen mit gondol. De efölött már átsiklok, túl sok fiatal anyukát láttam már így posztolni a frissen született gyerekéről.

"Anya takarítani akart, de nem hagytam."

"Nagy rumlit tudok okozni, de anyu így is nagyon szeret."

Te nem az anyja vagy a nyúlnak baszki, hanem a gazdája. Az anyja az egy másik nyúl volt.

Ma lehetőséget kaptam, hogy ingyen hozzájuthassak egy Philips EM430-hoz az USÁból.
Évek óta nem voltam ennyire izgatott.
Csak a dobozolását és a szállítását kell kifizetnem, ami 4-5k USD. Fuck it.
Ha ott élnék, akkor már ma este ott állna a nappali közepén.

Az élet legnagyobb átbaszásai: A teszkóban az összes puncsos mignon pont egy emelettel alacsonyabb, mint a citromos vagy a csokis, annak ellenére, hogy az áruk ugyanaz.

Tegyük félre az olyan véleményeket, hogy gecirondán néz ki, az esztétika ugyanis eléggé szubjektív ebben a témában. Van viszont pár dolog ami nem az, és aminek kapcsán kérdéseim merültek fel:

- Mit akarnak mutatni egy olyan koncepción, amit még el se kezdtek megvalósítani? Ilyen ábrákat én is össze tudnék dobni a megfelelő fizetésért akár egy hétvége alatt. Miben lenne ez a koncepció más, mint a többi?

- A kéken világító gusztustalan kerekekből miért kéne automatikusan következnie annak a ténynek, hogy ez egy EV?

De ami a leginkább aggaszt:

- Az elektromos autók jelenlegi legnagyobb rákfenéje a gyenge hatótáv, és ahhoz bizony minden egyes amperre szükség van, amit csak az akksikból ki lehet préselni. Hogyan egyeztethető ez össze a világító kerekekkel? Milyen értékesebb funkciót nyerek a buzi világításból azon kívül, hogy csökken miatta a hatótáv? És a sok parasztvakító 3D-szarság az utastérben? És a terepjárós stílusú kialakítás, ami ugye köztudottan nem az energiahatékonyságáról ismert?

Így legvégére felmerült a legfontosabb kérdés:

- A Suzukinál tudják egyáltalán, hogy mi az az EV? Vagy csak valami b-kategóriás scifibe terveztek valami buggyt?