Az egyetem alatt végig nyilvánvaló volt, hogy kik azok az alkesz tróger kolisok, akik közel kerültek a húsos fazékhoz, és valahol sejthető is volt, hogy a fontosabb tisztségek betöltői a HÖKben nem csak valami tanulmányi ösztöndíj-kaliberű díjazást kapnak, de én a mai napig reménykedtem azért. Mertem remélni, hogy mondjuk nálam nem keresnek sokkal többet valéta pénztáros, meg SZÖB-elnök, meg egyéb bullshit ruhatáros tisztséggel, maximum valami kis alamizsnát, ösztöndíjkiegészítést, ami jól jöhet, ha az ember hó végén zsömlét akar venni meg tejet.
Nem, most világosan kiderült, hogy simán behúztak rendszeresen 130-140 rugót karácsonyi jutalomként ezek a pöcsfejek, és amíg Szegeden mondjuk 60k-t kapott a kari HÖK-elnök, addig Miskolcon ennek több, mint a háromszorosát. Baszki, négymillió az csak félmillióval kevesebb, mint amit a sokat szidott Török Márk összeszedett.
Itt szeretném jelezni, hogy a tanulmányi ösztöndíj nálunk kitűnő tanulóknak kb. 15k körül mozgott, és egyszer rémlik, hogy kaptunk karácsonyi jutalmat is, 10k-t. A TDK első helyért 20k járt, a debreceniek körbe is röhögtek minket. De mi örültünk neki, mint a szar. És ezalatt a valéta pénztáros másfélszer annyi karácsonyi jutalmat tett zsebre, mint amennyit egy doktorandusz összegürizik egy hónap alatt. Brutál.

Mondjuk ezek az emberek meg is érdemlik a sorsukat.

0 komment:
Megjegyzés küldése