Ez a kislány 1 vagy 2 évvel járt M alatt a hermanba, (az is lehet, hogy pont akkor jött amikor végzős voltam,) de úgy tűnik, az elit minőségű oktatás ellenére mégiscsak a testéből sikerül megélnie. Nincs persze ezzel baj, a szolgáltatási szektorban mindig lesz igény arra amit ő nyújt, különösebben meg se kell erőltetnie magát, az pedig legyen az én problémám, hogy egyre öregebbnek érzem magam attól a gondolattól, hogy ő tegnap még oroszlánkirályos hátizsákba pakolta bele az emeletes tolltartóját, ma meg már azt nyilatkozza bikiniben a kamerába, hogy nagyon kefélne már valakivel, de valahogy majd csak kibírja ezt a pár hetet. Viszont az érdekes, hogy vajon honnan tudja, hogyan viselkedne hosszú távú kapcsolatban, ha még nem volt olyanban?

Nem tudom, hogyan érezzek ezzel kapcsolatban.

A finnek akkor is szerzőként raktak engem a cikkükbe, ha összesen 1 TEM-kép az összes adat, ami tőlem származik.

Ki lehet találni, hogy ezzel szemben a főnököm és régi miskolci munkatársaim mit léptek meg két tőlem származó TEM-képpel.

A tanszéki szerver naplója szerint a Fig4A és Fig4G képet én készítettem május 19-én délután, a tanszéki napló szerint a TEM-felelős van beírva aznapra. Annak a bizonyítéka pedig, hogy nem a miskolciak, és még csak nem is az itteni TEM-felelős készítette a felvételeket, az, hogy nekem tűntek ismerősnek a képek, amikor megláttam ezt a cikket, és én vagyok most ezen az egészen enyhén kiakadva. Meg az, hogy konkrétan nekem vannak meg eredetiben.

Hízelgő egyébként, hogy az ország legnagyobb TEM-szakértőjének képei közé suvasztották az én képeimet ott a messzi északon, de legalább szólhattak volna, hogy ne szopjak a mintákkal egy fél napot, mert meg sem leszek említve. Mert szerintem ez így geciség, még ha csak egy kettes impaktú újságba van is elpasszolva ez az egész.

Az tök oké, ha pár kép miatt még nem leszek szerző. Az se gáz, ha még csak köszönetet sem böffentenek az apróbetűs részben. A gáz az, hogy a netről tudtam meg a friss irodalmat szemlézve, hogy valakik mással is lemérették a saját mintáikat, aztán az én munkámat is úgy csapták oda mellé, mintha az övék lenne.

UPDATE: a cikk hat fotójából ötöt mi készítettünk, just for the record

Az alábbi bírálatot ma írtam egy kritikán aluli OpenAccess kéziratról. Ennél kontraproduktívabban sose töltöttem még munkanapot. A személyiségi jogok és a beazonosíthatatlanság figyelembevételével gondoltam közzéteszem itt, mert tanulságos. A kedvenc részeimet pirossal jelöltem.

Ugyanakkor a fenti ábra jól mutatja, what's the deal manapság az OpenAccess folyóiratokkal. Az említett kézirat nem tekinthető tudományos értékű munkának.

Egyébként itt tanszékileg elég komolyan felmerült a gyanú, hogy ez csak valami poén valaki részéről. Még most se tudom ,hogy tényleg az volt-e. Ha igen, akkor nem vicces.

Azt egyébként tudtátok, hogy a gubacsok, amikben a darazsak laknak, valójában konkrétan, fizikai és biológiai értelemben is a növények rákos daganatai? Ezt M egyik vizsgájára tanultam meg, és a hét abszolút mindfuck factja.

Elképesztő DAFAKK számomra az, hogy 26 évesen kell megtudnom, hogy klinikai betegségként, neurológiai rendellenességként van számon tartva az, amit kisgyerekkorom óta szoktam csinálni elalvás előtt. Még wikipedia oldala is van, meg minisztériumi irányelve a diagnózisról.

Jelentem egyébként hosszú évek tapasztalata alapján, hogy nem káros az egészségre, csak néha nehéz velem egy ágyon aludni.

Miért nem szólt senki, hogy megy a tévében a Sliders?!

A mai nap öcsívmentje:

A főnökhöz -akihez általában be se merek menni csak úgy magamtól- bementem, és kértem tőle egy pendrájvot, örökbe. Csak úgy.

Adott.

Egy 16 gigásat.

Tagadhatatlan, hogy ezt a fotót nem kéne amúgy sem kisgyerekeknek mutogatni, de szerintem a legijesztőbb dolog a képen a Nem rubrika mellett található Nincs adat.

De ilyen most tényleg van? Mármint hogy ez komolyan létezik? Hogy valaki a nyilvánosságnak panaszkodik a saját párjáról a háta mögött? Eddig azt hittem, hogy ilyen csak viccből van, mert még messziről is annyira abszurdnak hangzik.

Tegnap az okozott nekem bizonyos mértékű tudathasadást, hogy meg kellett tudnom, hogy a szénsav hivatalosan nem szerves sav. Emögött talán az lehet a logika, hogy nem tartalmaz alkil csoportot (CH3), és emiatt csak annyira lehet szerves vegyület, mint mondjuk a szén-dioxid, ami köztudottan nem az, mert sose mondja senki annak.

Igen ám, viszont a suliban úgy tanítják pongyolán, hogy minden szerves amiben van C, a szénsavban pedig van C, de ami még meggyőzőbb bizonyíték, hogy pont ugyanaz a karboxil csoport (COOH) adja a vegyület savas jellegét, mint bármelyik másik szerves savnak, és ez viszont tényleg kizárólag csak szerves savakra jellemző. A különbség annyi, hogy ha lecseréljük valamelyik hidroxilcsoportját egy hidrogénre (tehát kvázi kivesszük belőle az oxigént), akkor megkapjuk az első hivatalosan is szerves savat, a hangyasavat. Ami az előbbi logika alapján még érthetetlenebb módon soroltak a szerves savak közé, mert ugyanúgy nincs benne az előbb emlegetett alkil. Sose hittem, hogy a főzős csoport ekkora vallásháborút tud okozni az elmémben. Ezek után most már bármi kiderülhet.

Az éjszaka egy része meg azzal telt, hogy asszonypajtással mobilon esküvős csokordobós fail videókat néztünk az ágyban, kielemeztük őket, és meg lett beszélve, hogy akármi történik, ő fogja elkapni Boriék esküvőjén a csokrot, mert ő lesz a következő. Úgyhogy nagyon komolyan el kell kezdenünk csokorelkapásra gyúrni.

A mögöttem ülő idős képviselő vagy diplomata (valami bizottsági ülésről telefonált, meg valami közgyűlésről) azon volt kiakadva, hogy a keresztrejtvényben a "talajlazító állat" megfejtése giliszta volt, az pedig nem állat, mert a hülye is tudja, hogy az gyűrűsféreg. A neje pedig helyeselt, hogy ezek a keresztrejtvény-készítők nem értenek a biológiához.

Ez volt az a pillanat, amikor beraktam a fülembe a fülhallgatót azzal a szent elhatározással, hogy én akkor ma már nem akarok emberekkel találkozni. Aztán elindult a vonat.

Amikor pedig felébredtem, akkor mindenki mindenkori legborzasztóbb rémálma vált valóra a számomra. A Szeged-Nyugati vonal közepén arra ébredtem, hogy velem szemben a Miskolci Egyetem mechatronika professzora ül, és egyből elkezd engem vizsgáztatni.

Várj, ezt leírom mégegyszer.

Szóval épp a halál faszán vonatozom, és amikor kinyitom a szemem, ott ül a ME mechatronika professzora, pont a szemben lévő ülésben, és az az első, hogy számon kér engem.

Nem, ez most halál komoly.

Rám rivallt, hogy miért nem Miskolcon csinálom a PhD-t.

Nem akartam neki ennyire őszinte lenni, de mondjuk pont ezért.

Mint kiderült, elbeszélgetett asszonypajtással utazás közben mindenféléről, és hozta az abszolút tipikus ME-professzor fenotípusát: először még kedves, konszolidált, őszes úriember, aki csak a saját szakmájához ért és akkor is azt promotálja, amikor M-nek köze sincs a dologhoz (éppen cukrok ciklizálódását tanulta biokémiából), aztán amikor kiderült, hogy én is miskolci voltam és elárultam az alma matert, akkor egyből jött a kihallgatás a szokásos vizsgás stílusban. Nem volt kedvem ehhez az egész faszsághoz, egyébként is annyira szürreális ez az egész helyzet, egyből áthárítottam a felelősséget a miskolci doktori iskola vezetőjére, mondtam hogy ő mondta hogy tanuljak Szegeden, ennyi. Kérdezgetett még a témámról, de mivel ebbe a professzoros fenotípusba eleve az is beletartozik, hogy a saját szakterületén kívül semmi másról nincs a leghalványabb fingja sem (a heterogén katalízis fogalmát szerintem minden műszakis elsőéves egyetemistának ismernie kéne, mert ennyi kémiai alapot mindenhol oktatnak), nem nagyon akartam erőlködni.

Ettől már csak jobban folytatódhat az út, gondoltam.

Rosszul gondoltam.

Most épp egy csapat értelmi fogyatékos visongó középiskolás között ülök, és arra várok, hogy elinduljon a vonat.

Láttál már csecsen csecsen csecsen csecset?

Gondolkoztatok már azon, honnan származik a csecsemő szó?

Vacsi közben elgondolkoztam azon, hogy egy palack száz forintos teszkós kóla a középkorban mekkora állat nagy boszorkányásgnak hatott volna. Képzeld el a banyát, aki elővesz egy óriási, fura tapintású törhetetlen üveget, csavarva nyitja ki a tetejét, a palack pedig közben ijesztő sziszegő hangot hallat. Aztán habzik meg pezseg az egész lötty amikor serlegbe tölti a palackból, de még akkor is fortyog ez az átlátszatlan ördögi mélyfekete bájital, amikor percekkel később a kezedbe veszed. Odáig nem jutnék el, hogy mennyire marja a torkom, és utána mennyire édes az íze, mert meg sem innám, annyira rémisztően néz ki.